RockStation

Zártosztály - Hazatérek (H-Music, 2023)

Sokat látott muzsikusok profin elővezetett örömzenélése

2024. február 09. - rattlehead18

416046002_4441844512706524_4403802058750018765_n.jpg

Épp egy évtized telt el azóta, hogy tét nélkül, csupán örömzenélés végett megalakult a Zártosztály zenekar. A kezdeti cél mindössze annyi volt, hogy az alapítók, vagyis Csillag Endre „Csuka” gitáros, Mirkovics Gábor basszusgitáros és Donászy Tibor dobos megemlékezzenek az Edda azon időszakáról, amelyben személyesen is érintettek voltak. A megemlékezés a koncertezésben nyilvánult meg, majd 2015-ben megjelent a gitáros, Csillag Endre: Csillagok és gyémántok című szólólemeze, mely egyébként több szállal is kötődött a ’80-as évek közepéhez.

A Zártosztály koncertek lenyomataként három évvel később érkezett az Őrült érzés című élő anyag, az első saját dalokra pedig a 2019-es Szétszakítva című EP-ig kellett várnunk. A jelenlegi ötös Lázár Zsigmond billentyűssel és az utolsóként csatlakozott Kiss Zolival teljes. Zolit a többség minden bizonnyal az Iron Maidnem vagy a Nemesis, netán az Ego Project, esetleg a Chronology soraiból ismeri, azonban a frontember a méltatlanul elfeledett ZBB zenekar egyetlen lemezén énekelt már jóféle magyar hard rockot is.

A Zártosztály saját jogon történő igazi bemutatkozása 2023 végéig váratott magára. A Hazatérek című korong kapcsán a kérdés részemről csak az volt, hogy a bevezetőben emlegetett örömzenélés feelingjét sikerül-e átmenteni a saját szerzeményekbe vagy a szereplők előélete alapján kapunk egy tisztességes, minőségi, de néhány hallgatás után a polcon landoló korongot.

412830767_846065620856097_5907432299437846121_n.jpg

A Testbeszéd és a Szárnyaltam képében két gitárközpontú hard rock szerzemény nyitja a bemutatkozást, az előbbi a döngölősebb, az utóbbi pedig a lendületesebb fajtából. Az Ez a nap csak a miénk címmel érkező folytatásban már a billentyűk is előtérbe kerülnek, Lázár Zsigmond hangszerei a felvezetőben főszerepet is vállalnak, a későbbiekben pedig Csuka gitárjait támogatják. Dalcentrikus lemezről lévén szó, a sokat látott muzsikusok felesleges hangszeres bemutatókkal nem fárasztják a hallgatókat, ott és annyi szólót, illetve kiállást adagolnak, amennyit az adott dal elbír.

Szerencsére a dalszerkezetek kapcsán sem jellemző a kísérletezgetés. A címadó kiváló példa arra, hogy miként lehet 2024-ben magyar nyelven igényes, ötletes, de mégis minden ízében hagyományos hard rock dalt írni. A pörgős Álmodj velem a himnikus billentyűs témáival a ’80-as évekbeli Lord lemezeket idézi. A korong egyik lírája, a szövegileg igazán erős Látszat a maga mélyebb gondolataival kicsit kilóg a többi dal közül, de feltétlenül itt a helye. A hangulatot a megszokott mederbe Az én időm tereli vissza, ami semmi esetre sem akar több lenni, mint ami valójában; egy jóféle dögös hard rock darab. Az árnyalatnyi progos ízzel elővezetett Elárulva egy újabb színfolt a Zártosztály palettáján, ahogy az Éltem, ahogy éltem klasszikus magyar hard rockja is az. Utóbbi zeneileg a ’80-as évek elejének P. Box nótáit – konkrétabban a Kő kövön lemez világát – juttatta eszembe. A két részre bontott Örök törvény szintén progos irányokba kacsintgat, a második rész rövid billentyű-gitár párbaja vérbeli Deep Purple, az 1984-es recept szerint. A változatos korongot a Rám találtál zongorás lírája zárja.

Mondanom sem kell, hogy a lemez gyönyörűen szól - ebben a körben talán elég, ha megemlítem Töfi és a szolnoki Denevér Hangstúdió nevét. A képregényes hatású borító és a CD alcíme pedig végérvényesen aláhúzza, hogy a saját dalok esetében is arról a bizonyos tét nélküli örömzenélésről van szó.

Itt, a gondolatsor végén nem tudom, van-e bármi jelentősége, de hosszasan agyaltam a négy és fél, illetve az öt ponton. Végül arra jutottam, hogy a maga műfajában ez bizony egy hibátlan dolgozat, a – minden bizonnyal szándékosan alapra vett – logón kívül érdemben nem tudok mibe belekötni. Az utolsó félmondatomban kétségtelenül ott a logikai bukfenc, de hogy magamat ismételjem, sokat látott muzsikusok profin elővezetett örömzenélése ez. "Akut mániákus Rock and Roll".

5kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3018321845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum