A modern post-hardcore zászlóshajója, a Touché Amoré hatodik nagylemeze október 11-én jelenik meg a Rise Records jóvoltából. A Los Angeles-i banda az agresszívabb és egyszerűbb hardcore hangzástól fokozatosan egy dallamosabb és kifinomultabb post-hardcore irányba mozdult, ami remekül megállja a helyét a screamo univerzumban is. A legújabb, 11 dalból álló album Spiral In A Straight Line címet kapta és amiben talán eltér a korábbiaktól az az, hogy a Stage Four és a Lament összefüggő narratívája helyett inkább különböző drámai vagy nehéz életesemények sorozata szolgáltatják egy-egy szám alaptémáját. Ami viszont nem változott és a ismerősen cseng Jeremy Bolm torokszorító éneke, amit beborítanak az itt-ott nyomasztóan monoton és melankolikus gitárriffek.
Az album első kislemeze és egyben a nyitótétel is elgondolkodtató, aktuálpolitikai jelenséget boncolgató Nobody’s szépen be is vezet minket abba a spirálba, amit mindannyian megélünk. Miközben próbálod fenntartani a látszatot, hogy minden rendben van szépen lassan ömlik rád a körülötted lévő világ súlya. Az erőteljes Disaster özönvíz szerűen zúdítja azt az érzést, amikor igazán rossz szériád van és minden szar összejön.
A második kislemez címével nem sokat vacakolt a banda, és szimplán a Hal Ashby elnevezést kapta. Az amerikai rendező által inspirált dal Sean Stout rendezésében és a Touché Amoré tolmácsolásában egy szösszenet a félreértések feletti elmélkedéshez, aminek a végeredménye általában, ahogyan Jeremy Bolm a szám végén énekli “egy félresiklott Hal Ashby katasztrófa…”.
Tovább kalandozva az anyagon a megszokások spiráljában merülhetünk el. A Force of Habit a hamis biztonság és kényelem érzetét közvetíti azzal, ahogyan a gitárok ugyanabban az ütemben szántanak, azonban egy jól irányzott váltással az utolsó etapban felpörgetik az állóvizet. A Mezzanine tovább növeli az oktánszámot és berobbantja a bankot, a maga kaotikus és vad két percében különböző érzések összecsapását élhetjük meg. A harmonikusabb, középtempós és komor hangulatú Altitude indítja a második felvonást, ahol jócskán akad még csemege. Mindjárt itt a rövid, tömör de igazán döngölős Finalist, ami tökéletes darabja lehet majd egy-egy élő fellépésnek.
Illetve az album végére helyezték el a két izgalmas kooperációt ezzel is végig fenntartva az érdeklődést. A Subversion (Brand New Love) című dal Lou Barlow-val (Dinosaur Jr., Sebadoh, The Folk Implosion), aki nem mellesleg a Brand New Love Sebadoh szám szerzője is egyben, igazán különlegessé teszi a finálét, ahogyan a Goodbye For Now is Julien Bakerrel (boygenius), ami szintén egy leplezetlen indie-hatást hoz össze a befejezésre.
Touché Amoré fő erősségeire alapozva, a hardcore vonalakat megtartva bátran merít az indie és emo hangzásból is, amitől a Spiral In A Straight Line egy nagyon izgalmas album lett. Ahogy azt már megszoktuk dalszövegekben erős lemezt kapunk, ami gördülékenyen megy végig üresjáratok vagy kilengések nélkül, így a kicsit több, mint 30 perc játékidő alatt az intenzív pillanatok tökéletes balanszban vannak a visszafogottabb momentumokkal.
Ui: Aki még nem tudná, annak mondjuk, hogy a zenekar február 1-jén az A38 Hajón játszik.
