Az amerikai poszt-hardcore / metalcore csapat tavaly csak önálló kislemezekkel jelentkezett, de már szó van egy teljes albumról is.
Az amerikai poszt-hardcore / metalcore csapat tavaly csak önálló kislemezekkel jelentkezett, de már szó van egy teljes albumról is.
Bő egy hónapja mutattuk meg az erőteljes Type O Negative hatásokat magán viselő Neon Nightmare bemutatkozó dalát. Az egyelőre rejtélyes zenész, vagy zenekar akkor a Lost Silverhez egy konkrét kisfilmet is mellékelt, tehát nem nyeretlen kétévesekről van szó. Most itt második dal is, ami a She's Drowning címet viseli és konkrétan teljesen olyan, mintha Peter Steele feltámadt volna és a Type O Negative új dalát hallanánk. Hogy a hasonlóság még nagyobb legyen, ahhoz elég rápillantani a Faded Dream címmel november 1-jén érkező lemez borítójára. Ugye, hogy ugye?
Hihetetlen, hogy mennyire rohan az idő. Mintha csak tegnap lett volna, hogy a Green Day feltámadt hamvaiból és meghódította (újra) az egész világot. Pedig eltelt azóta húsz év, felnőtt egy generáció és ez pont elég indok, hogy megemlékezzünk az American Idiotról!
Visszatért a Linkin Park és habár tudom, hogy sokaknak már tele van velük a zoknija, de úgy gondoltam, egy videót én is ellövök rájuk. A téma a RANKsoroló, az alap pedig a nagylemezes munkásság. Gondolkodtam, hogy legyen-e lemezborítós, de aztán letettem róla, mert a Linkin Park borítók az első két lemez után olyan kellemesen semmilyenek voltak... A zene az szerencsére jobb alap. Ugorjunk bele!
Kiszakadt a héten a riffes zsák. Lesznek death- és metalcore csapások, málházós délies feeling, HC/rap, meg egy nehézsúlyú kollaboráció. /Fotó: Black Label Society/
Miután az Anathema 2020-ban határozatlan időre visszavonult, Daniel Cavanagh és Daniel Cardoso tovább dolgoztak a friss dalokon, ebből született később a Weather Systems zenekar.
Dobolsz? Imádod a szórakoztató videókat? Esetleg szereted a Mastodont? Na, akkor jó helyen jársz! Brann Dailor korábban volt a Drumeo csatorna vendége és megmutatta, hogy is kell játszani a zenekar egyik legendás dalát a Blood And Thunder-t.
Az A Killer’s Confession nemrégiben adta ki negyedik stúdióalbumát, a Victim 1-t. A Waylon Reavis (ex-Mushroomhead) által vezetett zenekar emellett úgy döntött, hogy a Voices című dalhoz egy videoklipet is bemutat. A dal érdekessége, hogy a vendégszereplő nem más, mint a Gemini Syndrome énekese, Aaron Nordstrom.
A világ egykor leghírhedtebb zenekara szinte naponta jelent be valami friss aktivitást. Az alábbiakban összeszedtük, mire számíthatnak a Crüehead-ek a közeljövőben - különösen, ha Los Angelesben laknak.
Nem mindennapi jelenetek játszódtak le a Jane's Addicton tegnap esti bostoni koncertjén. Perry Farrell énekes az Oceans Size című dal alatt (állítólag már az előtte lévő daloknál sem tetszett neki valami) odakiabált Dave Navarro gitárosnak, aztán agresszíven lökdösni kezdte, majd mikor a gitáros eltartotta magától, megütötte őt. A dührohamot kapott énekest a stáb tagjainak hosszú másodpercek után sikerült lefogni és lekísérni őt a színpadról. A koncert félbeszakadt. Alább az esetről a videó.
Szélsebesen rohan a világ, és a modern társadalomba önként vagy kényszerűségből integrálódott ember amennyire lehet, próbálja tartani a tempót. Két lábbal a földön állunk, tekintetünket a kitűzött cél felé fordítjuk, fogunkat összeszorítjuk és szorgalmasan kaszáljuk a GDP-t, hogy meglegyen a lakás, a kocsi vagy rosszabb esetben a napi betevő. A jelentős többség barátságos arcot vágva, hősiesen darálódik, amíg bele nem sorvad, ám vannak, akik nem ezt az utat választják…nekik néha kell egy kilépőpont, kellenek azok a bizonyos ősi, egykoron a mindennapi körforgás szerves részét képező energiák, amik modern világban elérhetetlennek tűnnek.
Szép sorban érkeznek az előzetesek az örökifjú kalipunkok legújabb lemezéhez. A héten kiadott legújabb dal címe Come to Brazil.
John Cooper és zenésztársai elkészültek a soron következő Skillet nagylemezzel, ami egyszerre mutat változást és állandóságot.
Az August Burns Red visszatért egy önállóan kiadott kislemezzel, Exhumed címmel. A zenekar az elkövetkező hónapokban turnén van, de azért egy lyric videóval tudtak kedveskedni a rajongóknak az új dal mellé. Nektek, hogy tetszik az új dal? Haláli, nem?
Bár a legendás brit zenekar napjainkban is aktív, az örökségük ápolására is gondot fordítanak. Ennek keretében most az 1974-es bemutatkozó albumuk, a Rocka Rolla kap ünnepi újrakiadást.
A Pokolgép neve összeforrt a hazai heavy metal színtérrel. A zenekar négy évtized alatt többször is megújult, miközben mindig hű maradt saját gyökereihez. Az idei tagcserét követően a 2024-es év hamar tovább dübörgött – a most debütáló kislemez mellett egy új nagylemezen is dolgozik a banda. /Fotó: Máté Bence/
Nem titok, hogy a szerkesztőségben többen is oda, vagyunk a House Of Protection zenekarért, akik szépen lassan, dalonként csöpögtették a bemutatkozó anyagukat. A zenekar a héten két új dallal is kedveskedik a rajongóknak. Az egyikhez a srácoktól már megszokott klip is készült, a másikhoz pedig egy visualizer. Fogadjátok szeretettel a Better Off és a Fuse kettőst! Ja és alább ott a teljes EP is.
Nem nagy titok, a Lucifer az egyik kedvenc bandámmá nőtte ki magát az utóbbi években. Azóta vagyok igazán rabja az okkult heavy/doom metalnak, főleg ha női vokál is társul hozzá. Az amerikai/kanadai Castle esetében ez mind teljesül, ennek ellenére eddig szépen kimaradtak, pedig az Evil Remains már első hallásra is teljesen nekem valónak tűnt a maga boszorkányos múltidézésével.
Hajdu Andor, a BARhole, a NuSkull és a Mögött blog 2024-ben is egyesíti erőit, hogy megrendezze a jótékonysági merch licitet, aminek bevételével ezúttal a Maradjatok Gyerekek Alapítvány csapatának munkáját támogatja.
Ha valakinek kapásból nem lenne meg a Powerflo, akkor gyorsan elmondjuk, hogy a szupergruppot olyan arcok alkotják, mint Senen "Sen Dog" Reyes (Cypress Hill) énekes, Billy Graziadei (Biohazard) gitáros, Christian Olde Wolbers (ex-Fear Factory) gőgős és a dobos Fred Aching. A csapat új lemeze Gorilla Warfare címmel november 1-jén érkezik majd. Addig is itt a címadó tételhez készült dal és videó, amiban a Body Count gitárosa Ernie C is feltűnik.