RockStation

A norvég Shining újra lazított a stíluson, de igazából sz*rnak rá

2021. július 06. - theshattered

shining2021.jpgFura jazzből industrial, abból pedig könnyítés, majd ismét egy kanyar - ez a Jorgen Munkeby-vezette norvég Shining receptje, az már más kérdés, hogy ki-ki mennyire csípi ezt a rajongók közül. Ha tetszik ha nem, itt van a duóra fogyott csapat új dala, a sokat mondó című IDGAF - a mozaikszót talán nem kell részletezni.

Tovább

Színpadon a Korai Öröm - Járó György alkotása

korai_orom_30_konyv_mockup_1.png

Minden könyvet végig szoktam olvasni, még akkor is, ha az annyira nem az én világom. Ez valahogy így kialakult bennem, mert nem tudhatom mikor jön valami jó story, vagy mikor lesz valami infó, ami hozzárak valamit az életemhez. A Korai Öröm zenekar nem egy mai csirke, így alap volt, hogy kell róluk megjelenjen végre valami. és voila! Itt az alkotás Színpadon A Korai Öröm!

Tovább

Mammoth WVH: Mammoth WVH (EX1 Records, 2021)

Ifj. Van Halen első szólólemeze

mammoth-wvh.jpg

Az idén 30 éves Wolfgang Van Halen pályafutása nem nevezhető hétköznapinak. Ha az ember anyukája színésznő, az apukája pedig a világ legjobb gitárosa, nem úszhatja meg, hogy köze legyen a showbizniszhez. Kiváltképp, ha némi tehetséget is örökölt a híres felmenőktől. Wolf első szólólemeze nemrég jelent meg, lássuk, milyen lett.

Tovább

A több mindig jobb! - Ezt rejti a májusi Metalhead Box

metalheadbox.jpgAmikor egy, a vártnál nagyobb doboz vár itthon, akkor garantált a pozitív meglepetés. Ez volt a helyzet a májusi Metalhead Boxszal is, ami a megszokott méreténél kétszer akkora csomagot kapott, ráadásul menetrendnél talán kicsit még hamarabb is volt a postán. Nem tévedés: májusi, mert május végén adták fel Kanadában, az út pedig akármilyen gyors is, közel egy hónap kell neki. De mi is van ebben a felpumpált zsákbamacska dobozban?

Tovább

Könyv jelenik meg a nu metalról

nu_metal.jpgAz 1994-2004 közötti időszakot fogja feldolgozni Matt Karpe új könyve, a Nu Metal: A Definitive Guide. A kötelező nagyok mellett a kevésbé ismert csapatokat is összerántó olvasmány több interjút is magában foglal majd, így megszólal a hasábokon többek között Miguel "Meegs" Rascón (Coal Chamber), Robb Rivera (Nonpoint), Jon Wysocki (Staind), Fallon Bowman (Kittie), Tye Zamora (Alien Ant Farm), Mike Sarkisyan (Spineshank) és Mikey Doling (Snot) is. Viszont az abszolút aduász a műfaj keresztapjával, Ross Robinsonnal készült interjú.

Tovább

Szeptember közepén jön a Rage új lemeze

ragebandjuly2021_638.jpgBemutatta az új lemezének borítóját és dallistáját a Rage. Peavy Wagner és csapata a Resurrection Day címet adta az anyagnak, aminek tizenkét dala szeptember 17-én fog megjelenni. Új dal még nincs, viszont érdemes várni a dolgot, ugyanis újra kétgitáros felállásban dolgozik a csapat, ebben az évezredben először. Mind a két húrnyűvő, azaz Stefan Weber és Jean Bormann is ezen az albumon fog bemutatkozni, legalábbis a Rage soraiban.

Tovább

Denis Pauna ismét alkotott - A King Diamondnak "adta" a Master Of Puppets-t

paunametdiamond.jpgVannak arcok, akikről nehéz lekattanni. Ilyen például Denis Pauna, aki azzal üti el az idejét, hogy az egy adott zenekar neves dalát egy másik stílusában adja elő, nem is akárhogy! Az egyik új alkotásában a Metallica örökzöldjét, a Master Of Puppets-t nyomorgatja meg kicsit, hogy aztán Hetfieldék egyik nagy példaképének, a King Diamondnak a stílusában kenje azt a falhoz. Az eredmény? Príma! Főleg, hogy emberünk milyen ügyesen lehozza a Diamond-stílust!

Tovább

Húsz percnyi belezést? - Stúdióban zenélős élő videót adott ki a Sanguisugabogg

sanguisugabogg_1.jpgMég csak két éve létezik a gyönyörű nevű, nemrég gitároscserén átesett Sanguisugabogg, mégis már többször olvashattatok róluk akár nálunk is. A belezős death metalt toló amerikai csapat most élőben is bemutatta, mire képesek, mégpedig egy húszperces stúdióban zenélős videó által, melynek rögtön az elején elsütöttek egy új dalt, ez a Necrosexual Deviant.

Tovább

Roller-core - Új dallal köszön be a We Butter The Bread With Butter

maxresdefault.jpgSzeptember 24-én fog megjelenni az újra a régi énekessel és megint duó felállásban verető troll-deathcore csapat, a We Butter The Bread With Butter legújabb nagylemeze, a Das Album, amihez tegnap kiadták az első hivatalos előzetes dalt - a tavalyelőtti Dreh Auf! legyen inkább visszatérő nótaként elkönyvelve. Az időközben az Eskimo Callboy slágerét, a Hypa Hypa-t is eszmélet király módon átgyúró csapat a 20 km/h-ban az elektromos rollereknek állít emléket, aminél szerintem haszontalanabb jármű nem sok van a földkerekségen. Talán csak a Segway. De ez a zene, ez királyság!

Tovább

Otthagyta a Queensrÿche-t a csapat gitárosa, Parker Lundgren

queensryche-2015.jpgTíz év hivatalos tagság, de ennél három évvel több közös zenélés után otthagyta a Queensrÿche sorait Parker Lundgren. A harmincnégy éves zenész ezentúl inkább a gitárboltjára és a feleségével közösen üzemeltetett kávézóhálózatára kíván koncentrálni, elvileg mindkét fél csakis a legjobbakat kívánja a másiknak.

Tovább

Aletheia - Videó készült a tegnap megjelent Die Apokalyptischen Reiter tegnap megjelent lemezéhez

6079fd6e-die-apokalyptischen-reiter-issue-tiki-video-the-divine-horsemen-album-preorder-live-image.jpegÜnnepi anyaggal készült az idén huszonöt éves Die Apokalyptischen Reiter. A The Divine Horsemen anyagát egy mindenféle felkészülési időszak, vagy próba nélküli kísérleti ülés alatt dobták össze, ezt préselték végül plasztikba. A lemez aztán végül tegnap meg is jelent, ami mellé bemutatták az Aletheia című dalhoz forgatott klipet.

Tovább

Sabaton: hatalmas turnén hozzák el hozzánk jövőre az új lemezt, különleges vendég a The HU és a Lordi!

_mg_5140.JPG

A Sabaton 2022 tavaszán újra háborús övezetté változtatja Európát, fegyverek és bombák helyett sokkal kellemesebb hangélmény vár ránk egy olyan lélegzetelállító előadáson, amelyen a színpadon megelevenednek az általuk megénekelt történelmi események. A 26 várost, 17 országot felölelő "The Tour To End All Tours" keretében egy hadosztályt hazánkba is vezérel Joakim Brodén, a 2020-as Amaranthe-tal és Apocalyptica-val közös teltházas aréna koncert után most 2022.03.13.-án, vasárnap Budapesten, a Papp László Sportarénában lépnek fel a mongol folk metalos kuriózum, a The Hu és a 2006-os Eurovíziós Dalfesztivál győztese, a finn Lordi szörnyeivel együtt. További infók a koncertekről ITT.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum