Új klipet készített a május 4-én megjelenő friss anyagához a Parkway Drive. A Prey már a harmadik videós tétel a Reverence című albumhoz, melyben természetesen ott van a kraft, ahogy az ausztráloktól már szinte megszokott.
Új klipet készített a május 4-én megjelenő friss anyagához a Parkway Drive. A Prey már a harmadik videós tétel a Reverence című albumhoz, melyben természetesen ott van a kraft, ahogy az ausztráloktól már szinte megszokott.
Május 5-én a Dallasi Nemzetközi Filmfesztiválon debütál a Korn gitárosáról, Brian "Head" Welchről szóló dokumentumfilm, a Loud Krazy Love. A film maga a héthúrost nyűvő nu metal legenda és kislányának közös történetét fogja felgöngyölíteni, azaz egy körülbelül húsz éves időszakot benne a Korn fénykorával, az onnan való kilépésével, az oda való visszatérésével és persze az ezek közötti évekkel. A film előzetesét lentebb találjátok.
A Metallica már bejáratott sztárfellépő, ha a San Fransisco Giants számára kell eljátszani az USA nemzeti himnuszát. Most csak egyes-egyedül Kirk Hammett volt ott a gyepen, viszont szinte már megszokásból, csuklóból kirázva abszolválta az egyébként nem kicsit megtisztelő feladatot.

Nagy adósságomat készültem törleszteni azzal, hogy a Robot első, és a Weedeater huszadik szülinapi zsúrját belőttem a „must see” kategóriába. Bő 7-8 éve nagyjából két dalt láttam (utolsó vonat, és másnapi meló okán) a trió koncertjéből a megboldogult Tündérgyárban. 2012-ben Roskilde feszten sikerült teljes egészében látnom őket, de ha lábjegyzetben mellétesszük, hogy a koncert délután negyed kettőkor kezdődött, szakadó esőben, érezhető, hogy nem épp az optimális koncert-körülményekkel álltam szemben.

Aki következetesen figyeli az új megjelenéseket, az tudja, hogy hetente akár több olyan lemez is szembejöhet, aminél muszáj megállni és levágni, hogy mit vágtak rá jól, nagyon jól vagy épp közepes elánnal. Rockstation név alatt futó szerény rockblogger közösségünk pedig nehezen tartja a lépést azzal a tempóval, amit az általunk is képviselt széles műfajhatárok között a kreativitás folyamatosan a nyakunkba önt. Miközben a kínzó vágy, hogy mindent megmutassunk, amit csak lehet, ott tombol, mert mi más lenne ezen a téren fontosabb, mint az, hogy még több új zene. Szóval lett ez a rovat, ahol szaporább tempóban, letömörítve próbálunk rámutatni a friss megjelenésekre. Egyensúlyozva az ajánló és a recenzió műfajhatárai között. Ebben a cikkben négy idei lemezzel, amik meghallgatása hangsúlyosabbra sikeredett a dömpingben.
December 16-án Bécsbe látogat a múlt pénteken új nagylemezzel, az Eat The Elephanttal beújító A Perfect Circle (írás róla hamarosan!). Az ötös a Stadthallét vette célba, úgyhogy mindenki felkészül!
Friss videót készített a tavaly megjelent nagylemezéhez, a Look At Yourselfhez az Emmure. Az Ice Man Confessions videóklipje az alábbiakban csekkolható.

Vannak olyan ritka pillanatok mikor meg kell állnod egy percre. Megállsz a kattintgatással, lerakod a tollat és csak fülelsz. Az irodában dolgoztam tegnap és a Youtube feldobott egy olyan zenekart, amiről soha nem hallottam előtte, semmit sem tudtam és egyszerűen megállított a munkában. Miért?
Június 15-én érkezik a Madball új albuma, a For The Cause. Habár a munkálatokban még résztvett, a turnén már nem fog megjelenni Brian "Mitts" Daniels, viszont az új hathúros neve egyelőre még ismeretlen. Mindenesetre akárki is lesz, a csapat kiadott egy egyperces előzetest a lemezhez, melyet lentebb találtok meg - természetesen néhány friss hanggal felvértezve.
Május 11-én új kislemezdallal jelentkezik az Orgy. Az Army To Your Party egy négyszámos EP-n lesz elérhető, rajta a dal album, rádiós, instrumentális és acapella verziójával. Nyilván ez azt is jelenti, hogy úton van a nagylemez is, ez a #newmusic címet kapja a keresztségben, ez az év későbbi részében lesz elérhető.

Hát ezt is megértük! Még ha csak erre az estére, és néhány nyári fesztivál-fellépés erejéig is, de újra összeállt a 80-as évek legendás hazai black metal zenekara, a Tormentor, amelynek a kor sajátos viszonyai közepette nem jelent meg anyaga akkoriban, az idén harminc éves Anno Domini felvétele mégis önálló életre kelt (azóta szerencsére hivatalosan is kiadásra került), és világszerte ismertté tette a csapatot. Csihar Attila énekes szintén ennek folyományaként csatlakozott a Mayhemhez… No, történelemlecke gyanánt ennyi talán elég is lesz…
Július 20-án jön a System Of A Downos Daron Malakian vezette Scars On Broadway új nagylemeze, a Dictator. A tegnap bemutatott dal, a Lives közben egy videót is kapott, ezt lentebb találjátok meg, ajándékba pedig a lemez címadó dalának korábbi koncertfelvételét is feltálaljuk, hogy kicsit tágabb legyen a várható összképről az elképzelés.
Újra elindult a Grind Over Europe Tour! Aki ott volt hat évvel ezelőtt a Dürer Kertes koncerten, annak aligha kell bemutatni, hogy miről is van szó. Abban az évben a Rotten Sound és az Exhumed mellett a Magrudergrind volt a harmadik banda. A helyüket most az Implore vette át. Totál grind!
Hamarosan, egész pontosan egy jó eresztésű koncertanyaggal, a Live In Overhausennel fog jelentkezni a thrash veterán Overkill. A május 18-án megjelenő csomagban egy 2016-os koncertfelvétel lesz látható, hallható, melyen az akkor 30 éves Feel The Fire és a 25 éves Horrorscope albumról igyekeztek megemlékezni. Utóbbiról most a Thanx For Nothin' koncertfelvétele csekkolható le.

A család, a közösség, az összetart(oz)ás, kérem szépen, szent dolog. A southern rock műfajban a bandák attitűdjének, dalszövegeinek is fontos (mondhatni, központi) eleme. A Black Stone Cherry esetében az idei album címét úgy kell értelmezni, hogy idestova tizenhét esztendeje játszik együtt változatlan felállásban a kvartett, és ennyi idő alatt valóban szoros kötelék tud kialakulni egy kollektíván belül. Nos, ezt hivatott ünnepelni a Family Tree.

Dennis Lyxzen, a Refused frontembere négy év után visszatér Budapestre post-punk zenekarával, az INVSN-nel! A nyolcvanas évek szintipop és újhullámos hagyatéka előtt tisztelgő zenekar április 26-án a Dürer Kert 041-es termébe tér vissza, az A38 Hajó szervezésében. A koncertre most a RockStation és az A38 Hajó jóvoltából 2 darab párosbelépőt nyerhettek, ha helyesen válaszoltok az alábbi két kérdésre.
Elkészült az Orange Goblin boszorkánykonyhájában a 2014-es Back from the Abyss utódja, a hasonlóan kedves és bájos című The Wolf Bites Back. A június 15-re várható album első kislemezdala, a faszán sodrós Sons Of Salem és a korong frontja a következő lesz.
Igaz, egyelőre még klip nélkül (az is mára várható, de a későbbi órákban), de megérkezett a Scars On Broadway legújabb dala, a Lives. A dal a csapat hamarosan érkező, egyelőre még cím nélküli második nagylemezén lesz megtalálható.
Book Of Bad Decisions címmel lesz várható a Clutch legújabb korongja. A dalcsokornak igazából már több dalát is ismerhetjük, lévén, hogy az utóbbi időkben sorra kipróbálták azokat élőben is. Az elvileg tizenöt dalos album várhatóan szeptemberben lesz elérhető.
A Galactic Empire legfőbb koncepciója, hogy Star Wars szereplőknek öltözve, Star Warsos témákat dolgoznak át metalba. Teljesen tiszta ügy. Mi is mutattunk már tőlük dalokat, úgyhogy elvileg nem szabadna az újdonság erejével hatnia. Most viszont újra előtérbe kerülnek, mert jön a második lemezük, az Episode II., melyen többek között a lent is hallható Rey's Theme is hallható lesz. A megjelenési dátum? Ugyan, mi lenne? Május 4!