Hogy mióta van nálam a Nomad zenekar új lemeze, a Hotel Polimer, nem tudom. Azt sem tudom megszámolni, hogy hányszor hallgattam már végig az albumot. Ahányszor hallgatom, annyiszor van más véleményem, és a nagyobb baj az, hogy a véleményem a hangulatomtól függően a skála két vége között mozog és nem hajlandó valahol megállapodni. Az egykori Bedlam tagokból és a Csillag Születik című tehetségkutató műsorból megismert Juhász Marci énekessel összeállt Nomad nem könnyítette meg a dolgomat, így a hajtás után inkább a kínlódásaimat olvashatjátok, mintsem a lemez kritikáját.
Amikor leülök írni egy lemezről úgy hiszem fontos, hogy szerepeljen a bevezetőben néhány sor, ami bemutatja kicsit a zenekart. Én most mégis önmagam bemutatásával kezdeném ezt az első pár sort. Mert mielőtt bármit is írnék, muszáj beismernem, hogy mennyire korlátolt vagyok. Ugyanis aki skatulyákban gondolkodik, és az előítéleteire hallgat, arra ezt a kifejezést szokták használni. Ez a pofonerős szembesülés pedig pontosan az ír Primordial új lemeze kapcsán csattant az arcomba megint. Hét korábbi lemezük mellett slisszoltam el, és néztem direkt félre, csak mert a pagan, folk, illetve black jelzőkkel voltak felcímkézve. Ezen stílusok képviselői elé jómagam pedig húztam valamikor a kilencvenes évek közepe táján egy vaskos falat, amin azt hiszem az említett banda most megjelenő nyolcadik Where Greater Men Have Fallen című albuma tudta átfúrni magát azóta először, és tanított meg arra, mennyi értékes dolog mehet el mellettem az életben, ha nem tudok nyitott maradni.
