
Salvation Of Innocents címmel már a Candlelight Records gondozásában jelenik meg a hardcore úttörő Earth Crisis új lemeze. A március 3-án megjelenő album dalait Chris "Zeuss" Harris keverte. Dallistát hajtás után találtok.

Salvation Of Innocents címmel már a Candlelight Records gondozásában jelenik meg a hardcore úttörő Earth Crisis új lemeze. A március 3-án megjelenő album dalait Chris "Zeuss" Harris keverte. Dallistát hajtás után találtok.

A Dalriada és a Bloody Roots közös koncertre készül, december 30-án a soproni Hangárban tartják évzáró koncertjüket! A Sons of Sopron elnevezésű rendezvény egy minifesztiválnak is beillik, hiszen a két headliner zenekar mellett további két soproni csapat, az új felállással, megújult energiákkal koncertező Blizard és a színtéren régóta jelen levő hardcore banda, a Drawing is fellép.

Számtalan Turbo-koncertvideó kering a neten a zenekar és a rajongók jóvoltából, azonban a közel nyolcéves pályafutása alatt nem nagyon halmozta el a rajongóit a csapat úgynevezett hivatalos videókkal. Most viszont nekiálltak és egy nem hétköznapi technikai megoldást választva összedobtak egy klipet a tavasszal megjelenő harmadik nagylemezük első dalához.

December 16-án lépett fel a Jimmy Kimmel Live!-ban a Megadeth csapata, akik amellett, hogy többek között a Kingmaker című dalukat is eljátszották élőben, "bemutatták" legújabb Karácsonyra megjelent kislemezüket a Thrashing Through The Snow: A Very Megadeth Christmas címűt, egy álreklám keretében, ráadásul mindezt ronda karácsonyi pulcsikban. A remekbe szabott paródia rettegő óvodásokkal és Jenny Lewis énekesnővel hajtás után.

Aki egy kicsit járatos a progresszív metal/djent világban, annak egészen biztosan mond valamit az a név, hogy SikTh. Ők voltak ugyanis az az úttörő csapat, akiknek a Meshuggah mellett a djent mozgalom a legtöbbet köszönheti. Két album után azonban feloszlott a banda, de rengeteget hagyott hátra örökségül a színtér bandáinak. A hatévnyi tetszhalott állapotából feltámadnak jövőre és a Download 2014 fesztiválon lépnek fel, méghozzá a Red Bull színpad headliner-eként. Erről a banda gitárzsenije, Dan Weller beszélt egy interjúban, ahol azt is elmondta, hogy konkrét terveik a jövőre nézve még nincsenek. A hajtás után egy videó múltidézésnek.

Március 25-én a Concerto Music szervezésében ér Budapestre az Empire Of The Undead Tour, melynek keretében két remek power metal csapatot köszönthetünk majd a Club 202-ben, hiszen itt lep fel a germán Gamma Ray és az olasz Rhapsody Of Fire. Részletek később, addig is információkért katt IDE.

Wes Scantlin újabb komoly bajban van, már nem először az utóbbi pár évben. Korábban vandalizmusért kapták el, aztán gyorshajtásért, aztán letartóztatták, mert elkalapálta a volt feleségét. Most pedig egy korábbi kokain birtoklási ügye miatt kellett volna megjelennie a bíróságon december 12-én, de nem tette, így annak rendje és módja szerint ki is adták ellene az elfogatóparancsot.
Amikor 2012-ben elkapták a drog miatt, felfüggesztett büntetést kapott, aminek feltétele az volt, hogy elvonóra jelentkezik, majd a bíróságon megjelenik, de ez utóbbit elmulasztotta.

Európában március 17-én, Suicide Silence – Ending Is The Beginning: The Mitch Lucker Memorial Show jelenik meg a Suicide Silence CD/DVD kiadványa, amely a tavaly ősszel elhunyt énekes, Mitch Lucker emlékoncertjének anyagát tartalmazza majd. A koncerten olyan nevek tették tiszteletüket többek között, mint Robb Flynn (Machine Head), Randy Blythe (Lamb Of God), Max Cavalera (Soulfly), Chad Gray (Hellyeah), Tim Lambesis (As I Lay Dying), vagy Danny Worsnop (Asking Alexandria). Az emlékkoncert bevételeit az elhunyt énekes 5 éves kislánya kapta, mint ahogy a kiadvány bevételeinek egy részéből is az ő oktatását finanszírozzák. Hajtás után egy dallista, valamint egy rövid előzetes. (Fotó: Réti Zsolt)

A VOLT Fesztivál szervezői mára három név bejelentését ígérték a jövő évi rendezvény. Ígéret szép szó, így örömmel tudatjuk mi is, hogy jövőre Sopron vendége lesz az amerikai MGMT, a magát lassan teljesen szétturnézó, dán Volbeat és a metalcore címkétől lassan megszabaduló angol Bring Me The Horizon. (Fotó: Réti Zsolt)

Az ex-Pantera, ma Down énekes Phil Anselmo és a The Illegals névre hallgató zenekara pár hónapja jelentkezett lemezzel. A hajtás utáni videó azonban nem a lemez egyik dalára készült, hanem a még októberben megrendezésre került Housecore Horror Film And Music Festival alkalmából kiadott két nótát tartalmazó vinyl maxi egyik dalához, az Ugly Mughoz.

Még novemberben jelent meg a Wagner Reloaded - Apocalyptica Meets Wagner címmel az a közel egy órás kiadvány, amely a Lipcsében július 5-én, Richard Wagner születésének 200. évfordulójára tartott speciális koncert felvételét tartalmazza. Hajtás után ehhez van egy videónk, egyébként jövőre új Apocalyptica lemez is lesz.
Először látogatott hazánkba a modern post-rock svéd zászlóshajója, az EF, a fennállása 10. évét és új, fél-szimfonikus albumukat, a Ceremoniest ünneplő világ körüli turné keretében. A Rosa Parks és a Képzelt Város után feltették ez estre a torzított hanghullámokból szőtt koronát az A38 hajón október legvégén. Emanuel és Tomas (a basszusok, valamint az ének és az egyik gitár felelőse) lerántják a leplet arról, hogy post-rocksztárnak lenni se fenékig tejfel, és hogy miként alkosson sikeresen egy kontinens-szerte elszórt tagokból álló zenekar?
Nem tudom, hogy hány éves lehet a kis srác, de ahogyan a Lamb Of God Walk With Me In Hell című nótáját nyomatja akusztikus gitáron, az nem semmi! Annyira nem, hogy még a zenekar is felhívta rá a rajongók figyelmét FB oldalán. Viszont külön felhívnám a figyelmet a 3:28-tól folyamatosan hallható kakas kukorékolásra a háttérben...autentikus, a hajtás után.

A legendás progresszív rock banda újra nagylemez készítésébe fog, ami már a 24. lesz a zenekar több, mint negyven éves történelmében. A következő lemez munkálatairól még novemberben beszélt a banda gitárosa, Mick Box egy hamburgi interjúban. Az Uriah Heep legutóbb 2011-ben jelentkezett új lemezzel, az Into The Wild-dal, akkor erről itt írtunk.

Erős zenei programmal készül az ünnepek környékén a Barba Negra Music Club. December 25-én a budai klubban adja hagyományos karácsonyi koncertjét a Zorall, másnap a Vikidál Gyulával kiegészülő Mobilmánia, majd a közös turnéját záró Kowalsky meg a Vega és a Road lép fel külön-külön. 29-én a szülési szabadságából visszatérő Pásztor Anna mutatja be csapatával új unplugged lemezüket, a sort a 30. születésnapját ünneplő Pokolgép zárja.

A Harap még 2004. nyarán alakult és nem elsőlemezes kezdőkről van szó. Több hangzóanyag mellett ez év őszén jelent meg egy hatszámos EP, Megúsztad címmel - a zenekar eddigi legösszeszedettebb, legütősebb munkája -, amelynek címadó dalához videóklip is készült. A kliphez a MyBand nyereményjátékán keresztül a rajongók segítették hozzá a zenekart. A filmben nincs történet, úgynevezett image-klip - ez a nyereményjátéknak kitétele volt - egyszerű, szabad ég alatt zenélős móka. A dal az emberi kapcsolatok megfenekléséről szól, melyből a szeretet jelenti az egyetlen kiutat. Torzítós gitár, szinte popos refrénnel, elgondolkodtató szöveggel.
December 20-án, pénteken a hajdúszoboszlói Rock Cafe falai között emlékeznek meg egy olyan emberről, akit Hajdúszoboszló, Hajdú-Bihar megye és az ország Rock/Metal köreiben mindenki ismert és kedvelt, és aki tragikus hirtelenséggel távozott a közelmúltban. Élete egybeforrt baráti körével, valamint az igazi, őszinte zenék fanatikus szeretetével és a magyar zenekarok lelkes támogatásával.
Hol máshol is lehetne méltóbb módon megemlékezni Róla, mint a hajdúszoboszlói Rock Cafe-ban, mely törzshelyéül szolgált, s ahol az Angerseed zenekar 2008. december 19-én pályafutásának legelső koncertjét adta.
A zenekar szeretné, ha ezen az estén minél többen emlékeznétek meg velük, illetve a nyíregyházi Integral Vortex és a helyi Testify zenekarral Mihuról, ezért köszönnek minden megosztást, valamint a koncert hírének bármilyen formában történő terjesztését! A belépés INGYENES! További információk ITT.

Néha előfordul olyan koncert, ahol az előzenekarok sokkal, de sokkal erősebbek, mint maga a headliner. Ez a Veto Tour MMXIII is ilyen volt, természetesen az én szemszögemből nézve.
A Therion nem egyszerűen egy szimfonikus metal zenekar. Theriont hallani, hallgatni: utazás! A svéd társulatot (igen, talán ez lehet a legjellemzőbb szó rájuk) jómagam a „tragikus sorsú zenekarok” közé sorolom. Legelhíresültebb epigonjuknak, a Nightwishnek már egy tegnap előtt született csecsemő is fel tudná sorolni tíz-tizenöt dalát, még a metal operának hívott műfaj világra hívóinak neve – ez a Therion – csupán a mélyebbre ásató rock-történészeknek súg valamit. Viszont ők ezen a decemberi kedd estén egy egészen különleges előadásra készülhettek – alább kiderül, miért is. (fotó: Török Tamás)

A zenekar jelentkezett hírekkel: A 2013-as év elég inaktívan telt, főleg koncertek terén, de…tavaszi stúdiózásunk eredményeként, most szeretnénk bejelenteni legújabb anyagunkat elkészültét! A Crimson Blood címre keresztelt új Dying Wish Ep. 5 dalt tartalmaz és ingyenesen letölthető INNEN
A címadó dalra készült szöveges videónk is hamarosan látható lesz, addig is töltsétek bátran! Hozzászólásokat, véleményeket és építő kritikáitokat várjuk a Facebook oldalunkon! Az Ep. dalaival élőben december 28-án a YUK-ban találkozhattok, a Retro Extrém metál party-n!