
Még szeptember 9-én jelent meg a Peter Tägtgren vezette Pain új nagylemeze. A Coming Home már a nyolcadik album a sorban az indusztriális muzsikát játszó zenekartól. A csapat most a Designed To Piss You Off című új dalhoz készített egy dalszöveges videót, amit alább le is csekkolhattok.
Az át/feldolgozásokat szeretjük, de csak abban az esetben, ha az valami egyedi, addig nem is igazán várt ízt ad a végeredmény az alapanyagnak. Na, pont ez az eset érvényes a lenti videóra is, melyben belgrádi Jovana Obradović karmester a diákjai számára a hamarosan búcsúzó Manowar Heart Of Steeljét tanította be, abból egy igazi kórusművet csinált és amivel nem is igazán tudunk betelni. Hallassátok és gyönyörködjetek!
Nagyjából tavasztól tudtuk, hogy lesz ez a nagyon meredek este október 10-én a Dürer Kertben. Bár akkor még azt hittük, ez nem csak attól lesz az, hogy tanújává válunk testközelből annak, hogyan is tesz a Weekend Nachos akkor, mikor egyenes halad önmaga vége felé. Hanem attól is, hogy az utolsó utak egyikén nem gyengébb nevek, mint a Wormrot és a The Afternoon Gentlemen kísérik majd el. Aztán jött a hír, hogy a szingapúri grindcore trió visszalépett a turnétól, de ez hosszútávon mégsem tudta megcsonkítani a jól megtervezett este nívóját, hiszen olyan ordenáré nyolc zenekaros buli orkán története következik, amely még a levegőben táncoló, összeszorult öklökből is képes volt örömkönnyeket fakasztani.
Manapság, a technika fejlődésével párhuzamosan milliószámra halmozódnak a "mi lenne ha" videók, melyek közül ez-az még érdekes is tud lenni. Ezúttal egy tényleges Nirvana demo került elő, mégpedig az utolsó lemez, az In Utero munkálataiból, 1993-ból. Ezen a felvételen Dave Grohl énekel, gitározik, Kurt Cobain pedig a háttérvokált nyomatja. A dal eredetileg Grohl szólólemezén, a Pocketwatchon szerepelt volna, de a már ismert sorsot szánta neki a végzet.
10 nap és a boltokba kerül a Korn új nagylemeze, a The Serenity Of Suffering. Eddig már három dal, a Rotting In Vain, az Insane, a Corey Taylorral közös A Different World volt szabadon elérhető, most pedig itt a negyedik fecske, a Take Me. A függőségről szóló "harmatkönnyű" dalocskát itt, nálunk is meghallgathatjátok.


Ahogy mi is megírtuk, Mike IX Williams egészségügyi állapota miatt a Lamb Of God torka, Randy Blythe segíti ki az Eyehategodot a Toxic Holocaustttal és a Dischargeal közös turnén. A nem mindennapi kollaboráció nem éppen pehelysúlyban simítja le az arra vállalkozók agytekervényeit, a bátrabbak a teljes bulit végignézhetik, bónuszként pedig az Anselmoval készült augusztusi richmondi bulit is felsorakoztattuk. Mi ez, ha nem mozi a javából?
Ténylegesen rettegni nem jó dolog, sőt, az ég óvjon mindenkit a valódi rettegéstől. Ám azon szerencsések közül, akik nem ismerik a tényleges iszonyatot sokan kifejezetten vonzódnak a furcsához, a megszokottól eltérőhöz, a félelmeteshez, a gusztustalanhoz a gyomorforgatóhoz, a véreshez a májashoz és még ki tudja mihez, vagy minek az illúziójához.
Nem, akárhogy szeretnénk, ez nem egy nagyon tré metalos vicc felütése, hanem a tömény igazság. Na, nem kell megijedni, ez már nem friss történet, Mikael apánk egyszerűen csak nem eddig nem igazán reklámozta a nagyközönség felé, amit talán meg is tudunk érteni. De hogy mi is volt ez és hogyan történhetett? Jöjjön hát summája a lehetetlen lemezeknek!
Még épp, hogy csak magunkhoz tértünk a tavalyi Enter Shikari album, a 
Már előrendelhető a Depresszió 15. szülinapi buliját és még némi jóságot tartalmazó új korongja. Hogy mégis sejtse a nagyközönség, miről is lesz szó, Halász Feriék megmutatták a legutóbbi lemezükről, az
Jonathan Davis minden lemezmegjelenés előtt tud valami hatásosat mondani, amivel felhívja magára a figyelmet, kár, hogy ezek általában nem a pozitív oldalra terelik az összképet. Most éppen az idén 20 éves Sepultura remekművet, a Rootsot pécézte ki magának, jött is a baromság ezerrel. Minderre Igor Cavalera is adott egy választ.