
Az év nagy részét koncertezéssel töltötte a Pepper Keenan csatlakozásával újra négytagúvá bővült Corrosion Of Conformity. Korábban már pedzegették, hogy ebben a felállásban készül is lemez, ami legutoljára 2005-ben történt meg az In The Arms Of God képében. Hogy az új lemez pontosan mikor jelenik meg - 2017-nél biztosan nem előbb - azt nem tudjuk, de hogy a banda stúdiózik az ezer százalék, hiszen mindezt közösségi oldalukon posztolták.
Új videóval jelentkezett a 

Az erős és bátor nu metal hatásokat is felvonultató kanadai Exalt új videót készített egyik dalához. A Worship című dal a banda harmadik lemezén szerepel, ami a közelmúltban jelent meg és a The Shape Your Took Before the Ache címet viseli. Ezt tekinthetitek meg most a hajtás után.
Elkészült a Road legújabb videója, amelyet a tavaly megjelent
Csak maximális tiszteletünk kifejezésének terhe mellett tudjuk ajánlani a következő bulit, ami a remek szervezők már ki tudja hányadik ilyen estéje lesz. Melyet lelkes hozzáállással, penge színvonalon hoznak össze, jó nevekkel, jó emberekkel és mindemellett becsületkasszával. Ahol most az ősszel egy hasonló bulin már nálunk járt ír Hollow Truth mellett, az idén világbajnok lemezzel jelentkező svéd Lowest Creature és a holland Deathtrap lépnek majd fel. Ami szerény becslések mellett is az év egyik crossover bulija lehet majd a No Regrets Productions és persze a zenekarok jóvoltából megint. Ízelítőket lejjebb találtok majd a hajtás után, amit megnéztek, aztán jöttök, rúgtok, hanyatt estek és támogattok! Mert első a tisztesség, a második az underground! Október 5 - én is! Dürer Kertünkben is!


Miután a napokban megtudhattuk, soha többé nem létezik olyan, hogy Bolt Thrower, nos ezután minden olyan hiánypótló anyagra és bandára nagyobb szükség lesz majd, ahol hatása kiütközik még a mindent leuraló és így rájuk emlékeztető gitártémákban. Ezután a rossz hír után viszont a jó hír az, hogy a göteborgi underground ilyen irányú gazdag hagyományaiból, ahol a death metal találkozik a lassú doom és hasonlóan sötét crust elemekkel, már kinőtte magát úgy hat éve egy Age of Woe nevű öt tagú banda, akik tovább viszik a rájuk hagyott örökséget. Amit a mesterek után mesterien karmolnak be hallójáratokba, eddig két kis és egy nagylemezen, mely idén három éves nagyjából. Azonban most hamarosan itt az új nagylemez An Ill Wind Blowing címmel, ami majd hét dallal horzsol, amiből az első publikus tételt itt lejjebb, a hajtás után tesztelhetitek.
Azt hiszem mindannyiunk nevében beszélhetünk, ha azt állítjuk, szeretjük mikor egy banda mindössze harminc másodperc alatt meg tud minket győzni, hogy amit csinálnak azzal majd robban a bomba a kurva lemezboltba! Nos, nem is kérdés, hogy a San Fransisco városában kinyilatkoztató crossover / thrash négyes, azaz a Primal Rite pontosan ebből a szögből rúgja a büntetőt, aztán meg már csak azt hallod, hogy mindenki üvölt, mint a sakál! Második kislemezük kézzelfogható változata ugyan csak október elején érkezik majd meg, de ahogy már megszokhattuk, online felületen már simán lehet tolni a Complex Life of Passion című anyagot. Amit itt most meg is hallgathattok egy az egyben a hajtás után! Hangulatjavítónak, antidepresszánsnak is kiváló anyag!
Éppen ma, azaz szeptember 17 - én jelenik meg hivatalosan is a német Heaven Shall Burn új nagylemeze Wanderer címmel. A nyolcadik albumának megjelenését pedig mással ünnepelhetné stílszerűbben a zenekar, minthogy kidob egy új videót is a friss cuccal párhuzamosan. Amit Michael Winkler rendezett a Passage of the Crane című dalhoz. Hajtás! Aztán lejátszás!
Már beszámoltunk róla, hogy hamarosan, vagyis egészen pontosan október 7 - én érkezik az új NOFX lemez First Ditch Effort címmel. Illetve a már publikus nótákat is megmutattuk, most azonban itt a harmadik előzetesül szolgáló dal is a lemezről, méghozzá a zenekartól már megszokott komisz stílusban, ami természetesen egy új videóban ölt testet. Az Oxy Moronic videót pedig talán már nem meglepetés, hogy itt lejjebb tolhatod, vagy passzolhatod.
1991. Még tombol a hajmetal, a Guns N' Roses mánia bekebelezi a világot, a Black Sabbath újra Dioval az élen tolja egy kis ideig, az AC/DC a The Razor's Edge-t turnéztatja, felfutóban a grunge. Több, ma már legendás lemez látott napvilágot ebben az évben, aki már akkor is "élte" a rockzenét, izgalmas korszakot tudhatott magáénak. De lássuk, milyen, mára már kultikussá érő korongok láttak napvilágot ebben az évben? Nektek mik a kedvenceitek ebből az évből? Mi maradt le, mit hagynátok ki ebből a felsorolásból?
Megérkezett a brit djent/rap ötösfogat, a Hacktivist legújabb kisfilmje. Az idén megjelent első nagylemezükön, 
Új klipes dal látott napvilágot Rob Zombie áprilisban napvilágot látott nagylemezéről, a zseniálisan epikus című The Electric Warlock Acid Witch Satanic Orgy Celebration Dispenserről. A (szándékosan) '80-as évekbeli B-kategóriás horrorfilmekre emlékeztető videó a The Hideous Exhibitions Of A Dedicated Gore Whore című dalra készült. Gatyát felkötni és tessék zombulni!