A 2016-os évben szerencsére született egy-két igazán jó rock / metallemez. Ezekhez pedig szerencsére, nyilván ki-ki a támogatásoktól és egyéni lehetőségétől függően, igyekezett kisfilmeket is forgatni. Persze, ahogy a lenti listán is előfordul (de hát ilyen ez a promóció), tavalyi korongokra is készültek videók, melyeket egyszerűen nem hagyhattunk ki. Következzen tehát egy kisebb csokorra való ezekből az idén bemutatott rövidfilmekből. Természetesen szubjektív listáról van szó és ahogy a 8000 idei lemezt, úgy a több száz, neadjisten' több ezer ezévi klipet sem nyálaztuk végig, de reméljük, azért elnyeri majd a tetszéseteket.