RockStation


Magányos hollófélék hadosztálya - Új Antigama-videó tágul a grindcore térben

2017. november 14. - csubeszshuriken

antigama-band-pic.jpgA hét lemezes varsói grindcore banda, vagyis az Antigama eddig sem riadt vissza a kísérletezőbb hangzástól. Kíméletlenül feszes zenéjükben azonban úgy tűnik most tovább tágítják majd a határokat. Legalábbis a napokban megjelent Depressant című minialbummal kapcsolatos nyilatkozatok és az utolsó két videó kapcsán publikusba váltó új számok is erről tanúskodnak. A komoly egészségi problémával megküzdő, de már vastagon felépülésben lévő énekes Łukasz Myszkowski is a Killing Joke és Prong hatását emlegette az új anyag kapcsán, de mindenképpen olyan albumot ígért, amilyen még korábban nem készült Antigama név alatt. Az említett videók közül az egyik már néhány hónapja elérhető volt és az alapjául szolgáló dal egy külön split kiadványon jelent meg, a másik viszont csak most, közvetlenül a Depressant megjelenése előtt jött ki. Ezeket tekinthetitek meg alább.

Tovább

Elvetemültek és kísérletezők - Bizarr maratoni videórodeó

maxresdefault_1_4.jpgAz elvetemült szó jelentése nem csak kizárólag pejoratív lehet. Jelzőként alkalmazható azon dolgok esetében is, amik egy adott kerethez már nem tudnak tovább illeszkedni, mert olyan nedveket szívtak magukba, amiktől alaptulajdonságaik, vagyis szerkezetük és alakjuk megváltozott. Ezáltal mások lettek. Ahogy a kísérletek lényege is az, hogy valami olyat hozzanak létre, ami még nem volt. Vagy, hogy létrehozzanak valamit, ami már létezett, de azt egy teljesen más út bejárásának segítségével. Például a zenében is.. Ami, ha nem szívja meg magát és ezzel együtt a kereteket ki nem növi, vagy a közönség szabott igényein túlra instabil kísérleteivel sosem tévedne, akkor talán mi most mind csendben ülnénk. Kevesebb meglepetéssel a hátunk mögött. Megpróbálva kitalálni valami mást, amivel közelebb juthatunk a saját rejtett belső tartalmainkhoz.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum