RockStation


Túl jó lesz az új Biohazard

2010. november 11. - sunthatneversets

Legalább is a basszusgitáros/énekes/ex-pornós Evan Seinfeld szerint. Seinfeld azt mondta a készülő kilencedik nagylemez kapcsán, hogy ez a legjobb lemez amit a Biohazard valaha írt. A csapat egyébként az utolsó simításokat végzi a Toby Wright (Korn, Slayer, Mötley Crüe, KISS, Fear Factory, In Flames, Stone Sour, Ozzy Osbourne) által producelt lemezen, amely valamikor jövő év elején jelenik meg, bár a bandának egyetlen kiadóval sincs még szerződése.

Fesztivál körkép 2009, Brutal Assault (Hradec Kralove, Csehország)

Azt gondoltuk a Fesztivál-szezonban, hogy a környező országokban megrendezésre kerülő, nekünk magyaroknak is elérhető fesztiválokat kicsit górcső  alá vesszük. Nézzük mit mutat a kép.


A csehországi Hradec Kralove ad már hagyományosan helyet az augusztus 6-8. között megrendezendő Brutal Assault Fesztiválnak. A fesztivál nevéből igen jól lehet következtetni a fellépő bandák keménységi fokára. Igen, ezen a Fesztiválon a brutálisan, bestiálisan kegyetlen zenéké a főszerep. Lesz itt hardcore, metalcore, deathcore és ki tudja milyen coreságok, de a death-, black- és trash metál hívei is megtalálhatják a maguk számításait. Sőt! Idén van magyar fellépője is a három napos zúzásnak a mosonmagyaróvári Casketgarden személyében, akik augusztus 7.-én lépnek a deszkákra.

A Feszt nevesebb fellépői között szerepel a 6.-án fellépő Biohazard, Brutal Truth, Madball és Darkane; a 7.-én pusztító Pestilence, Testament, Brujeria és Opeth, bár utóbbi azért annyira nem pusztít; és a zárónapon – 8.-án – butuló Marduk, Immortal kettős, de bizonyára a Raunchy és a Hate Eternal fellépése is okoz kellemes perceket.

A háromnapos jegyek – merthogy csak az van – előre megváltva 45 Euróba, míg a helyszínen 54 Euróba kerülnek, ami elég barátságos árnak nevezhető.  


Bbrutal Assault fesztivál részletes program
 

BIOHAZARD - 20th Ann. Reunion Tour, DIESEL Klub, Budapest 2008.11.20 - képes beszámoló

Frogfoot megnézte a Biohazard koncertet a Dieselben. Tapasztalatait és képeit az alábbiakban osztja meg velünk. (Köszönet érte.) 

--------------

Valószínüleg nem ezt a koncertet fogják a Bio. zenészei pályafutásuk csúcsaként számontartani... Mintha minden összefogott volna a zenekar ellen ezen az estén: a hangcuccból mindig más szállt el, hol a mikrofon, hol a monitor, stb...
Szerencsétlenkedő technikusok, ideges zenészek (Evan félreérthetetlen "látodeztmingyámegbaszlak" kézmozdulatai a keverőpult felé:) )
Hiába adnának bele a zenészek apait-anyait ha a technika kifog rajtuk. Végül sikerült összehozni, hogy nagyjából működjenek a dolgok, és ami utána következett az igazi HC volt bele az arcunkba. Mindent elkövettek, hogy ne legyünk csalódottak. Szerencsére a közönség kiváló partner volt ebben és óriási volt a hangulat! Le a kalappal a zenészek előtt,a sírból hozták vissza az egész estét.

Ez egy egészen különleges hangulatú koncert volt,kár lett volna kihagyni.

--------------

A csapat a Bravewords.com közlése alapján így sommázta a budapesti fellépését:

"Budapest mindig is fasza volt, de ma este kicsit bajban voltunk az elején. Borzasztó sok gondunk volt néhány nem hozzáértő helyi technikussal, de végül minden megoldódott. A show ezután már kibaszott jól ment ('like muthafucka') :). A végén csináltunk pár ráadást is... kurva jó volt. 'Fuck yeah!'"

És végezetül egy aktuális hír: a Crach Music bejelentette, hogy újrakiadja a BIOHAZARD 2000-ben megjelent Tales From The B-Side című lemezét újratervezett borítóval, plusz egy DVD lemezzel megspékelve, amely néhány japán és európai koncertről fog felvételeket tartalmazni. A CD/DVD csomag 2009. február 24.-én fog megjelenni. 
A Punishment című dal demóját meghallgathatjátok a Crash Music kiadó MySpace oldalán:

BIOHAZARD - Punishment demo, Crash Music Inc. MySpace

---------------

Képek a budapesti koncertről (Frogfoot felvételei):

 

Biohazard supporterek : Penalty Kick | Mantra | Cadaveres

Mint ismeretes, a Biohazard nemsokára, egészen pontosan november 20.-án ad koncertet a Diesel klubban. Nos, pár napja nyilvánossága kerül az is, hogy kik játszhatnak a legendás brooklyni csapat  előtt.

Emlékeztetőül:

Biohazard – 20th Anniversary Reunion Tour
Időpont: 2008. november 20., csütörtök
Hely: Budapest, X. kerület, Diesel Club (volt E-Club), Népligeti út 2.
Belépő: elővételben 6000 Ft, a helyszínen: 7000 Ft

-----

A Biohazard előtt tehát három magyar együttes kapott lehetőséget a fellépésre (jó hosszú és tartalmas este lesz).
A bemelegítést a Penalty Kick kezdi, bár szerintem szerencsésebb lett volna közvetlenül a Biohazard elé rakni őket, ugyanis a három jelölt közül az ő stílusuk áll a legközelebb a Biohazardhoz, a tagok maguk is nagy rajongói az amerikai zenekarnak.

Penalty Kick MySpace

Utánuk a Mantra következik, akik elég változatos rockzenét játszanak, túl már a sokadik nagylemezen, amelyeken lírától a metal- és hardcore zúzásig minden belefér, ráadásul mindez nyakon van öntve némi szolíd Krisna-tudatossággal is. Legújabb klipjük, a közelmúltban megjelent Akarom látni című új album Hiszel-e még bennem dalához készült, amely a csapat lírai vonalát mutatja be és alant látható:

 


Mantra - hivatalos website 

 

A hazai blokkot a Cadaveres zárja. Gondolom, nem nagyon kell őket bemutatni senkinek. Nekik is van új, egyébként nagyon tetszetős videoklipjük (Bűntudat) és épp most jön ki az új lemezük Evilution címmel, plusz mellé egy DVD DeVil's Dozen név alatt 13 dallal megpakolva az idei A38-as koncertről. Az új lemez a koncerten állítólag már kapható lesz.

 

 

Cadaveres - hivatalos website

 

/eredeti hír: nuskull.hu /

BIOHAZARD : budapesti helyszín és időpont

Korábban hírt adtunk már róla, hogy a Biohazard Budapesten is adni fog egy bulit az újjáalakult eredeti felállásban (Biohazard: jönnek hozzánk is). A hírek szerint a koncertet mégsem a Petőfi Csarnokban rendezik meg, hanem a régi E-Klub helyén nemrég megnyitott Diesel klubban (Népliget), az időpont pedig 2008. november 20.

 

 

 

 

 

 

 

Biohazard : Urban Discipline (live)

 

UPDATE 2008 november:

Még több infó a koncertről: Biohazard supporterek : Penalty Kick | Mantra | Cadaveres

 

Biohazard : jönnek hozzánk is!

Volt róla szó, hogy meglátogatnak minket a FEZEN-en, de az nem jött össze. Viszont a most bejelentett őszi, eredeti felállású Biohazard turnédátumok között ott van Budapest is (mellesleg a több mint harminc állomásos túrát egyetlen szabadnappal nyomják majd végig a tervek szerint). Konkrétan amúgy a Petőfi Csarnokot veszik be újra (ahogy azt 14 évvel ezelőtt tették) november 19-én

/Forrás: PlanetZ /

Újra eredeti felállásban a Biohazard

Megalakulásának 20. évfordulója alkalmából újra eredeti felállásában zenél a new york-i Biohazard. Az Evan Seinfeld basszus/ének, Billy Graziadei gitáros, Bobby Hambel gitáros és Danny Schuler dobos alkotta hardcore négyes két alapvetést tett le az asztalra a 90-es évek elején Urban Discipline és State Of The World Address címmel. A zenekar január elejétől próbál. Egyenlőre sem koncertdátumok, sem egy esetleges új lemez tervei nem ismertek.

 

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum