RockStation


Totális doom kultusz - Októberben a Caronte harmadik lemezén

2017. szeptember 01. - csubeszshuriken

3540330840_photo.jpgAz okkult etalon Aleister Crowley munkásságának is dedikálja zenéjét az olasz Caronte. A Dorian Bones által hat éve létrehozott zenekar totális doom kultusz. A tradicionális hangzás feltétlen híve. Taposva a Saint Vitus által is kitaposott ösvényt, ahol minden dal hajlott korú rituálé is lehet egyben. Mint ahogy a Caronte két korábbi lemezén is. Amikből a zeneiséget tekintve nyilván következik a most megjelenő harmadik is, melynek címe ezúttal YONI lesz és október 29 - én jelenik majd meg a színen. Ehhez pedig egy impozáns előzetessel szolgált eddig sújtásos olasz négyesfogat. Amit itt lejjebb tekinthettek meg.

Tovább

Caronte, Throne, Entrópia Architektúra koncertek a Trafikban

caronte_off.jpg

A Ván Recordsnál tevékenykedő pármai Caronte az utóbbi években újra divatos okkult/pszichedelikus tematikát sludgeos súlyú doom metal zenével járja körbe, többnyire nagyon lassan, néha középtempós döngölések formájában, énekesük pedig Glenn Danzig iskoláját követi, mondhatni "egy még gonoszabb Elvis". A banda legfrissebb, 2016 elején megjelent EP-je, a Codex Babalon Aleister Crowley Thelemáját tanulmányozza és a női szexualitáshoz kapcsolódó okkult tapasztalatokat önti muzikális formába.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum