Glenn Danzig a saját nevére keresztelt bandát 1987-ben hívta életre, miután kiszállt a Samhain nevű együttesből. Előtte a The Misfits nevű kultikus brigádot erősítette. Glenn bátyót sokan „Elvis sötét, gonosz reinkarnációja” címkével aggatták fel, amibe némi igazság szorult, hiszen bár egy csöppet mélyebb tónusban énekel, azért kétségtelen, hogy tanult a királytól. Kevés ilyen jó torkú énekest hallottam rajta kívül, talán Astbury (The Cult), és Chris Cornell (ex-Soundgarden) felveszi vele a versenyt.
Danzig név alatt ezidáig hét sötét lemezt adott ki, melyek közül az 1988-ban kiadott, cím nélküli első viszi a prímet, amit Rick Rubin producelt. Ebből el is ment vagy egymillió darab, de aztán valahogy a sikerek alábbhagytak. Ezidáig utolsó lemezét Circle Of Snakes címmel 2004-ben adta ki a mester, tehát ideje volna már egy új albumnak. Addig is itt a Mother 1988-ból.