Az igazi nagyság mérője nem az, hogy egy zenekar az utolsó pillanatig képtelen kilépni a saját maga által felállított falak közül, hanem az állandó megújulás élménye, amihez szervesen hozzátartozik az is, mikor a tanítványok építő jellegűen képesek visszahatni mesterükre. Ezért is örömteli számunkra a tény, hogy három év után ismét egy klubkoncertre csábíthatjuk Budapestre a kilencvenes évek egyik leginkább meghatározó metalzenekarát, a Fear Factoryt.
A 2009 óta ismét Dino Cazaresszel működő formáció ugyanis méltán képes mind a mai napig kihatni az azóta kissé megkopottnak tűnő extrém metal frissebb trónbitorlóira, és lássuk be: korántsem véletlen az, hogy a Roadrunner egykori aranytojást tojó tyúkját a mai napig nem tudta senki sem lelökni trónjáról. Mindezt az eddig megjelent nyolc nagylemez azonos vonásai teszik igazán tapinthatóvá, hiszen a nyolcvanas évek elidegenítő hangvételű elektronikájának szélsőséges metalba való beoltása képes volt új löketet adni a grunge-ba fordult keményzenének, és az így megnyílt, jóval tágabb zenei határok – amelyek a nu-metalnak is kellő táptalajt biztosíthattak – máig velünk élnek. Épp úgy, ahogy a Fear Factory is, hiszen a Félelem Gyára valóságos intézménnyé nőtte ki magát. Ez pedig nem a tucatnyi tagcserének és világkörüli turnéknak tudható be, hanem annak a ténynek, hogy a zenekarnak minden lemeze épp annyira különbözik a másiktól, amennyire képes megőrizni és felfrissíteni azt a karakteres arculatot, amely révén a Demanufacture 1995-ben egy egész világot képes volt meggyőzni. És ha az kétségtelen is, hogy alkalmi hullámvölgyek a kaliforniai formáció műhelyében is voltak, az idén megjelent The Industrialist mégis egy ereje teljében lévő zenekart tükröz, amely pontosan tudja azt, hogy honnan jött, min ment keresztül, és hogy ezzel miért nem szabad megelégedni.