Szólólemezt kiadni mindig necces. A rajongók azt várják, hogy majd hozod a saját zenekarod stílusát, aztán kalap. Ez a biztonsági játék meg jól el is pakolja a süllyesztőbe az adott korongokat, meghagyva azt az igazán nagy fanoknak, akik mintegy senki által nem szeretett árvára, megvető, de kedves mosollyal az arcukon ölelik azt magukhoz. Ha már más nincs, aki szeresse. Na, Jonathan Davis elkerülvén mindezt, megpróbált valamennyire elrugaszkodni ettől az elvárástól és megmutatni, van élet a Kornon kívül is és belépett a sorba: egyedüli kakukktojásként pótolta az elmaradását szólólemez téren (Munky, Head és Fieldy már korábban ellőtte a dolgot, ráadásul Raynek is ott van a KXM, mint side projekt) és megmutatta, hogy ha rajta múlna, hogy képzelné el a zenét, ami a belső örvénylő káoszából tör előre.