RockStation


Változik a Korn koncert időpontja!

2020. szeptember 30. - theshattered

korn_2019.jpgA Korn eredetileg júniusra tervezett koncertjének átszervezése után eltűnt a Gojira neve a plakátokról. Persze mivel sokakat a francia csapat zenéje (is) érdekelt volna, az illetékesek igyekeztek mindent megtenni, hogy újra összejöjjön a két formáció. Ez sikerült is, nem csak a Gojira, hanem még a 3Teeth is odakerült a listára, ennek viszont volt egy kis ára: a dátum ismét módosult. A három csapat 2021. június 22-én veszi majd be a Papp László Sportarénát, az eddig megvásárolt jegyek továbbra is érvényesek!

Tovább

Már a harmadik lemezénél jár a Korn-basszer Fieldy vezette Stillwell

stillwell2020.jpgPénteken jelent meg a Stillwell legújabb, sorban már harmadik albuma, a Supernatural Miracle. A Korn-basszer Fieldy, a P.O.D.-dobos Noah Bernardo és az Arsonistsből ismert Anthony Quiles által alkotott trió két klipet adott ki eddig az anyaghoz, a Gasoline-t és az A Come To Jesus Momentet, ezeket már mutatjuk is!

Tovább

Fieldy - Laura Morton: Korn - Függőség, hit, gyógyulás (Konkrét Könyvek, 2020)

Ki a f*szom az a Reggie?!

A Korn kicsi szívem kicsi csücske már azóta, hogy kezdő metalosként rácuppantam a Falling Away From Me-re, ennek ellenére a zenekarhoz kötődő, köthető könyvek közül mindössze egyet olvastam el eddig: Head írását, a With My Eyes Wide Opent. Az egész jó kis olvasmány volt, más kérdés, hogy egy szerencsétlen szakítás miatt buktam a „tulajdonosi jogot”. Megszívtam, ez van. Viszont most itt van Fieldy alkotása, a Korn - Függőség, hit, gyógyulás, amit, mint lelkes kuKOЯNicafogyasztó, véletlenül sem kerülhettem meg.

Tovább

Fieldy inkább nyers, kiveri néha a biztosítékot

A hamarosan érkező Korn-könyv kapcsán Dudich Ákos fordítóval beszélgettünk

109922463_937925803298377_5705299835906067193_n.jpg

Jön az újabb önéletrajz, naná, hogy megkérdeztük Dudich Ákos fordítót, hogy mi a pálya. Ez mára már mondhatni hagyomány. A hamarosan megjelenő Korn könyv kapcsán faggattuk most Ákost. Ha azt hinnéd, hogy nincs itt semmi új információ a számodra, és a sablon kérdések röpködnek, akkor nagyot tévedsz, tessék kattintani!

Tovább

Az Ördög és a georgiai kukoricás - Itt a megígért Korn-feldolgozásdal!

korn_2019.jpgGondoltátok volna, hogy Korn-dalban ikergitáros szóló lesz valaha? Hát, ha nem, már az első pár másodpercben megkapjátok a The Devil Went Down To Georgia feldolgozásában! A csapat a napokban már belengette ezt a dalt, le is leplezték azt a rajongók, így már csak az eredményre kellett várni, ami nem is lett rossz! A rapbetétet az alabamai rapper, Yelawolf szállítja.

Tovább

Stílusváltó zenészek, avagy a nagy hátraarc

pantera-promo-photo-1987-h1000_orig.jpg

Járt utat járatlanért el ne hagyj, tartja a mondás, ám még a legkövetkezetesebb zenészt is megcsapja néha napján a változás szele, ami végül arra sarkallja, hogy új elemekkel színesítse a repertoárt vagy akár homlokegyenest valami mást csináljon.

Tovább

Célegyenesben a Korn-basszer önéletrajzának magyar kiadása!

fieldy_2.jpgAugusztusban fog megjelenni a Korn basszusgitárosaként megismert Reginald "Fieldy" Arvizu önéletrajzának magyar nyelvű kiadása. A Korn – Függőség, hit, gyógyulás című alkotás Dudich Ákos fordításában lesz elérhető, ahogy az eddigi olvasmányok, úgy ez is a szokásos promócióval, azaz az előrendelők neveivel az oldalak tetején. A könyvet a megjelenés előtt jóval barátibb áron lehet beszerezni, érdemes lecsapni rá minél hamarabb!

Tovább

Valamit promóz a Korn, feldolgozáslemez jön a csapattól?

korn_2019.jpgEHE DENITA' WONT EOWG VO TELRGID - mondja a lent látható posztban lévő tábla felirata. A képpel értelemszerűen valamit promóz a jövőre Budapestre is ellátogató nu metal alapkő, sokan úgy vélik, hogy a régóta tervezett feldolgozáslemezük lesz az. Az évek alatt többször, több helyen belengetett, Korn Kovers névre hallgató projektet vélhetően a karantén okozta leállás miatt szedték elő, sőt, többen úgy vélik, hogy a tábla felirata Charlie Daniels 1979-es slágerének, a többször, többek által elővett The Devil Went Down To Georgia átiratát igyekszik előjelezni.

Tovább

A Korn gitárosai is játszanak a Grey Daze új klipes dalában

greydaze.jpgJúnius 26-án végre megjelenik a Grey Daze albuma, az Amends. A Chester Bennington korai csapataként ismertté vált kvartett még a frontemberrel tervezte kiadni a korábbi nótáik újravett verzióit tartalmazó korongot, de ezt az énekes halála miatt nem tudták megtenni. Most viszont elkészült az anyag, a korábban bemutatott tételek mellé beállt a B12 is, melyben a Korn két gitárosa, Brian "Head" Welch és James "Munky" Shaffer is penget egy jót.

Tovább

Kukkants be Jonathan Davis szólólemezének színfalai mögé!

jonathan-davis-solo-lp-95ebf92e-d03b-4b89-8f11-2e53f9e823d2.jpgKét éve jelent meg a Korn frontemberének, Jonathan Davisnek a szólóalbuma, a Black Labyrinth. A lemez egy egész korrekt alkotás volt, tartalmazott is egy-két abszolút ütős dalt, amit bármikor elő lehet venni, ha úgy alakul. A Korn frontembere ki tudja, miért pont most, de egy másfél órás filmben mutatja be a korong készítését, melynek kezdetei a megjelenés előtt tíz évre, egészen 2008-ig nyúlnak vissza.

Tovább

Akusztikorn - Újlemezes dalt gyúrt át csendessé a Korn

korn_2019.jpgEmlékeztek még a Korn 2007-ben kiadott akusztikus albumára? Lehet, hogy nem kellene... De a jövőre Budapestre látogató nu metal csapat kedvét az akkori fiaskó sem vette el, hogy a karantén alatt előkapják a nagypapa gitárokat és tábortüzes verziót csináljanak a legutóbbi nagylemezük, a The Nothing egyik húzódalából, a Can You Hear Me-ből. Ennek az eredményét az alábbiakban találjátok meg.

Tovább

Kornchestra - Ha jól jönne egy kis szimfo-Korn!

korn_2019.jpgLiz Lister a Rammstein legjobbjaiból összegyúrt szimfo-válogatás után újabb nagyhoz nyúlt, a Kornhoz. A hegedűs lány és már ismert zenekara természetesen egy igazi best ofot szedett össze, érintve a nu metal csapat szinte minden korszakát, még a legfrissebb nagylemezt, a The Nothingot is. Az értelemszerűen a dallamosabb tételekből összerakott eredmény ismét príma lett, masszív kukoricafogyasztóknak különösen ajánlott!

Tovább

Halasztják a Korn, a System Of A Down és a Deftones koncertjeit

korn_2019.jpgNem törlik, hanem csak halasztják a három nu metal-korszakos ász, a Korn, a System Of A Down és a Deftones budapesti koncertjeit. A három zenekar (természetesen, vagy épp sajnos) különálló estéinek új dátumáról egyelőre nincs hír, de az amerikai zeneipari tendenciákat figyelembe véve leghamarabb is csak jövő nyáron láthatjuk a három csapatot.

Tovább

Hogyan B.B. Kingesíts Kornt?

maxresdefault_9.jpgA múlt héten bemutatott, huszonkét stílusos Freak On A Leash-feldolgozása után elkészítette a rajongók által megszavazott átirat-variánst is a Ten Second Songs agya, Anthony Vincent. Az énekes támogatói úgy vélték, hogy B.B. King stílusában lenne a legérdekesebb a Korn 1998-as slágere, úgyhogy meg is csinálta azt. Emberünk érdekességképpen azt is bemutatta, hogyan készül egy-egy ilyen videója.

Tovább

Huszonkét pórázolt szörny egy testben - Ismét lecsapott a Ten Second Songs!

maxresdefault_8.jpgEgy igazi nu metalt slágert dolgozott most át a Ten Second Songs. A friss áldozat a várhatóan csak jövőre (pontos infó még nincs) Magyarországra látogató Korn egyik kötelezője, a Freak On A Leash lett, amit többek között a Radiohead, Frank Sinatra, a Slayer, Michael Jackson és a Mötley Crüe stílusába is becsavart emberünk, de mint rendszerint tudni lehet: ez messze nem a teljes repertoár.

Tovább

Slipknot, Korn és Green Day koncertek az online stream fesztiválon!

korn_2019.jpgPéntektől vasárnapig háromnapos online fesztivált tart a Warner Music Group. A PlayOn Fest fantázianevű, a YouTube-on közvetített koncertsorozaton többek között a Slipknot, a Korn és a Green Day egy-egy bulija is látható lesz, de minden stílusból előkerülnek majd arcok, lentebb mutatjuk a lineupot és a trailert - időbeosztás egyelőre még nincs!

Tovább

Sosem fogok veled kukoricázni - Teljes Kornosítást kapott a Never Gonna Give You Up

maxresdefault_7.jpgA múlt héten adta ki a Rick Astley-sláger Never Gonna Give You Up hússzoros stíluskezelésen átesett átiratát a Ten Second Songs, melyről egy variációt, ahogy az utóbbi időszakban szokás, a rajongók megszavaztak teljes kiadásba is. Nos, a hűséges nézők, támogatók tetszését és fantáziáját a Korn-féle kiadás nyerte el (egy szavazattal lenyomva a My Chemical Romance-t), így nu metalosítva terítette le a rickrollozós nótát nekünk a már jól ismert, mostanában valamiért elég fura bajusszal nyomuló Anthony Vincent.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum