RockStation


„Nem csak nekem, a szervezőnek libabőrös időnként a hátam, hanem a nézőnek is, amikor kint állunk és harmincötezren énekeljük ugyanazt a dalt”

Interjú Márkus Éva marketing és PR igazgatóval és Borsos László ügyvezető igazgatóval (Live Nation)

2020. április 26. - magnetic star

0livenation2020_003_eredmeny.jpg

Szakmai szempontból nézve régi igazság, hogy egy buli nem a kapunyitással kezdődik, és nem a zenekar levonulásával ér véget. Az alábbi beszélgetés kereteiben hazánk egyik legnagyobb múltú promoter cége, a Multimediából kinőtt Live Nation enged betekintést ebbe a szerteágazó folyamatba, kitérve néhány egyéb, szintén a rendezvényszervezéshez kapcsolódó kérdésre is. (Az interjú még február közepén készült, nem sejtve, hogy a koronavírus-járvány majd ennyire a feje tetejére állítja a dolgokat)

Tovább

A Slayer, a Megadeth, a Rammstein vagy Roger Waters koncertje volt a legjobb tavaly? - Interjú Márkus Évával a LiveNation marketingigazgatójával

Még 2010 novemberében beszélgettünk a LiveNation marketingigazgatójával Márkus Évával a koncertszervezés kulisszatitkairól. Akkor úgy fogalmazott, hogy lehet, hogy a 2011-es év kicsit lukas lesz, mert a nagyobb turnék elkerülik Európát. Szerencsére nem így lett, de mint elmondta 2012 sajnos ilyen lehet.

Ha a 2010-es évet az egyik legsikeresebbnek értékelte, milyen jelzőt kapna a 2011-es, hiszen teltházas koncertek egész sorát rendezte a LiveNation? 
Nos, az év valóban sokkal jobban zárult, mint ahogy az előzetes kilátások alapján gondoltuk. Sikeres év volt, bár a 2010-es évet nem tudta felülmúlni látogatószámban, de ez stadionkoncert hiányának is betudható.

Sok esetben magam is tapasztalom a koncerteken, hogy a közönség egy része nem magyarul beszél. Vannak arra vonatkozó adataik, hogy egy-egy koncertre mennyien látogatnak hozzánk külföldről?
Konkrét adatok nincsenek erről, hiszen az internetes jegyvásárlással valóban a világ bármely pontjáról lehet a budapesti bulikra is belépőt szerezni. Nem mellesleg az itt élő külföldiek is nagy számban látogatják a rendezvényeket, hiszen nekik egyrészt természetes, hogy rendszeresen járjanak koncertekre és nem csupán a szívüknek legkedvesebb előadók esetében, másrészt nekik általában nem jelent különösebb gondot még a legdrágább belépőjegyek megvásárlása sem.

Tovább

A bandák többsége már nem a lemezeladást tekinti fő bevételi forrásnak - interjú Márkus Évával a Live Nation marketinigazgatójával

A Live Nation a világ legnagyobb koncertszervező cége. Csupa sztárfellépő erősíti a soraikat. Magyarországon 2008 óta működik ezen a néven a cég, de az alkalmazottak régóta ebben az iparágban dolgoznak. 2010-ben világsztárok sorát hozta hazánkba a Live Nation; erről, a koncertszervezésben rejlő potenciálról és egy picit a jövőről is beszélgettünk Márkus Éva marketingigazgatóval.

RS: 2007 óta működik Live Nation Hungary Kft-ként a cég. Nagyot tévedek, ha azt mondom valószínűleg az egyik legsikeresebb évet zárják?

Valóban az egyik legsikeresebb évünk volt  2010. Szerencsések voltunk, hogy olyan produkciókat szervezhettünk Budapestre, amelyek nagy közönségérdeklődésre tarthattak számot, illetve „jó kézzel” nyúltunk bele itthon még ismeretlen produkciókba is, ilyen volt a Séta a Dinoszauruszokkal, amiből végül 7 előadás ment le, óriási sikerrel.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum