
A tavalyi Eclipse albumának első két dalához a 20/200 és a Divide Path dalokhoz készített a zenekar egy közös videót. A albumról anno itt írtunk sok jót, a klipet pedig a hajtás után találjátok.

A tavalyi Eclipse albumának első két dalához a 20/200 és a Divide Path dalokhoz készített a zenekar egy közös videót. A albumról anno itt írtunk sok jót, a klipet pedig a hajtás után találjátok.

A Dave Mustaine vezette Megadeth nemrég jelentkezett 14. stúdióalbumával, amely a Super Collider címet viseli. A csapat tegnap új videóval jelentkezett, amely a címadó dalra készült és érdekessége, hogy a zenekar tagjai apró szerepeket játszanak benne.

A okkult svéd rockerek pár hónapja adták ki Infestissumam címre hallgató új lemezüket, melynek már a harmadik dalára készül videó. A Secular Haze-Year Zero páros után most a lemezt záró Monstrance Clock kapott egy koncertvideót, melyet Rob Semmer rendezett, a felvételek pedig az együttes los angelesi és new yorki koncertjén készültek. A videó hajtás után nézhető meg. (Fotó: Réti Zsolt)

Trent Reznor idénre gatyába rázta kissé elfeledett bandáját és ahogy arról volt már szó nálunk, hogy ezt új albummal szentesíti, ami szeptember 3-án jelenik meg Hesitation Marks címmel. Az új lemezről már egy szöveges videónk volt a Came Back Haunted dalhoz, most ehhez lett egy videós verzió, amit emberünk nagy spanja, David Lynch rendezett. A videó a hajtás után, de kötelező megjegyeznünk, aki érzékeny a villodzó fényekre, az most ne (tényleg ne) használja a tovább gombot.

Rescue & Restore címmel jelent meg az amerikai metalcore banda leújabb lemeze. Az albumról már pár videót láthattatok nálunk, most itt van egy újabb szöveges, amit a Count It All As Lost dalhoz készítettek. A hajtás után van a klip.

A TesseracT idei nagylemeze, az Altered State egészen jól sikerült, ezt itt fejtettük bővebben. Most az új albumról egy új, szöveges videónk van, ami az Resist című dalhoz készült. Hajtás után találod.

Nagyjából egy hete számoltunk be arról, hogy mekkora jófejség volt a legendás Metallica részéről, hogy az általuk szervezett Orion Music + More Festival egyik kisebb színpadán meglepetésszerűen előbukkantak és eljátszották az teljes Kill 'Em All lemezüket. Akik ott voltak egy hatalmas élménnyel gazdagodtak, a többieknek pedig az hajtás utáni 13 perces videó jutott, amit most a banda kidobott az internetre.
A fesztivál programjában dehaan nevű együttes szerepelt az egyik színpadon, és az hitelesnek tűnő poszteren a Metallica régebbi szlogenje, a Metal Up Your Ass figyelt. Az éles szeműek ezt talán kiszúrhatták, de így is elég nagy volt a meglepi a többség számára.

A svéd/dán metálbandát mi magyarok is jól ismerhetjük már, mert legutóbb a Stratovarius-szal közös turnéjuk hozzánk is elért. Idén tavasszal jelent meg második lemezük, a The Nexus, amiről most van egy hivatalos klippünk, is Burn With Me, hajtás után ez található.

Ahogyan a múlt héten itt-ott olvasni lehetett, a finn Amorphis tegnap bemutatta legutóbb nagyszerű lemezéről, a Circle-ről a második videót, amit a The Wanderer-hez forgattak. A hajtás után nézhető a kisfilm és nem elfelejteni, hogy a FEZEN-en elcsíphető a zenekar augusztus 3-án.

A metál zene alfájának és omegájának, a Black Sabbathnak új albuma holnap jelenik meg hivatalosan. A 13 címre hallgató albumról mi már meg is írtuk a véleményünket. Ma pedig az első hivatalos videót mutatjuk meg, amely a God Is Dead? című tételre készült.

Újabb videó készült el a brit extrém metál banda legutóbbi, tavaly októberben kiadott The Manticore And Other Horrors lemezéről. Ez a videó is, meg még három, továbbá 12 kiadatlan demó verzióban létező dal is megtalálható az új kiadványukon, ami a The Manticore & Other Horrors - Extended Claws már kapható. A zsír új videó a hajtás után.

Pár héttel ezelőtt nézett mindenki tágra nyílt szemekkel kukán, amikor Blind Myself bejelentette, hogy június 1-én Fásy Ádám Zeneexpressz műsorában, a Nóta TV-n mutatják be legújabb dalukat. Azóta a műsor lement, és most végre azok is megismerkedhetnek az új videóval, akik elmulasztották az élő adást. A hajtás és Fásy nagymester felkonfja után a Veszélyes hulladék.

Ezúttal egy videoklippel jelentkezett a metalcoreban utazó szolnoki Over My Dawn. A hazatérés című dalra forgatott videót hajtás után találjátok meg.

Findig Myself címmel tavaly már mutattunk egy videót a mezőtúri The Heartless Aisha Confused címet viselő EP-jéről, mely a No Silence stúdióban került rögzítésre. Most megjelent egy újabb videó a Hope.God.Love címet viselő dalhoz, melyet hajtás után tekinthettek meg.
Több kiadatlan Zámbó Jimmy dal is napvilágot látott az elmúlt napokban, ezek közül tennénk most közzé kettőt. Mindenképpen kiemelendő, hogy Jimmy visszakanyarodott a régi hangzásvilágához, így kissé előtérbe kerültek a gitárok és a hangulat a szokásosnál is borongósabb.
![]()
Az ismeretlennek, aki kiszivárogtatta a nótákat, ezúttal is köszönjük, hogy nem hagyta elveszni eme remekműveket.

A múltkor már mutattunk egy előzetes videót a ma Epitaph címmel megjelenő új Judas Priest DVD-hez. Ma pedig mutatunk egy másikat is, amely maga a Rapid Fire című dal. Az angol heavy metál legenda új DVD-jének tartalmáról ITT írtunk bővebben. Videó hajtás után.

A BFMV idei Temper Temper albumáról itt sírtunk nagyokat. A banda most egy videóval jelentkezik erről a lemezről, melyet a P.O.W. dalhoz forgattak, ezt a hajtás után tekinthettek meg. A csapat az idei VOLT Fesztiválon is fellép.

Harmadik videójával jelentkezett az év elején megjelent Opposites című albumáról a Biffy Clyro, akik a Black Chandelier és a Biblical után most az album címadó dalához készítettek videót. A két szálon futó cselekményben egy tragikus autóbaleset áldozata lesz a zenekar énekese, Simon Neil - a másik szál interpretációját a néző fantáziájára bízzák. A videót Elliott Sellers rendezte, aki korábban többek között Christina Perrivel és Jason Mrazzal is dolgozott már együtt. A Biffy Clyro 2013. augusztus 8-án a Szigeten lép fel.
A nem sokára Budapesten koncertező Hatebreed most dobta ki a teljesen új klipjét a Honor Never Dies-t a The Divinity Of Purpose albumról, amiről nálunk is olvashattál.