Biztosan nem leszek szimpatikus azzal a kijelentésemmel, hogy számomra az Agnostic Front a kilencvenes években érkezett meg igazán, valahogy a kezdeti éra prosztó hardcore punkja nem nagyon tudott megérinteni.

Ha azt mondom, hogy SLAYER, akkor nem csak egy zenekar nevét mondom ki. Nem csak egy nagy zenekarról beszélek, hanem az egyik legmeghatározóbb thrash metal zenekarról. Arról, akik akkor is menők igazából, amikor éppen nem számítanak annak. Akik legendák már csak attól, hogy léteznek. Akiket feltétel nélkül imád jóformán minden metalos! Tíz éve jelent meg a Slayer “utolsó” albuma. 

A menetrendszerűen érkező official bootlegeknek hála, kijelenthetjük, hogy a Sony Music a huszonegyedik század harmadik évtizedében is fokozottan ügyel arra, hogy bizonyos időközönként valami új, rendhagyó, vagy csak szűk körbe elterjedt felvétellel kápráztassa el Hendrix sosem apadó rajongótáborát. A hivatalossá tett kalózfelvételek mellett időnként természetesen maguk, a szent grált alkotó nagylemezek is megkapják az aktuális újrakiadásaikat.

A lyoni Malepeste egy minden ízében huszonegyedik századi képződmény a black metal szegmensén. Ha cinikusnak akarnék tűnni, akár azt is írhatnám, hogy egy az ezernyi hasonszőrű alakulat közül. Még ha részemről ez is lenne a helyzet, a dolgot nem hányhatnám a gallok szemére, hiszen a mennyiség-minőség mutató tőlük függetlenül is évtizedek óta az előbbi irányába leng ki.

Ahogy az ősz teljes pompájában jár, újra egy lélegzetelállító utazásra invitálunk a Mojave sivatag filmes vadonjába a kaliforniai desert rock úttörőinek, a YAWNING MAN új albumával, amely a Heavy Psych Sounds Records gondozásában jelenik meg.

Mitől lesz egy produktum black metal? A sátánista vagy ördögimádó/luciferánus motívumokra épülő tematika miatt? A vokális téren alkalmazott úgynevezett károgás alkalmazása végett? A zene sötét tónusa helyezi ebbe a kategóriába? Én úgy fogalmaznék, hogy akár mindezek összessége is adhatja, de a felsoroltak mindegyike lehet egy-egy külön ága a feketefémnek.

1970 februárjában biztos sokan várták a Valentin napot, azonban pár srác Angliában biztos, hogy sokkal jobban be volt sózva amiatt, hogy február 13-án megjelenik az első lemezük. Mennyire klassz dolog ez! Aztán a franc se gondolta volna, hogy ezzel a lemezzel bő ötven évvel ezelőtt egy olyan műfajt teremtenek, amit mindannyian imádunk, legyen szó bármely alfajáról. 

A Bad Rain egy első lemezes, német bázisú, de a tagság révén nemzetközi érdekeltségű zenekar. Az előzetes kicsomagolásakor a borítókép láttán egy art rock, esetleg post metal vonalas kiadványra számítottam. A játék neve azonban hard rock, első blikkre mindenféle egyéb jelző és előtag nélkül.

Árnyékból jöttek, hogy fényt hozzanak a huszonegyedik század zenekedvelőinek. Egy olyan korszakban kezdték újra, amikor az embernek zenekart sem nagyon kellene alapítani, hiszen a túlkínálat miatt levegőt is nehéz kapni. Ők azonban megtették és olyat alkotnak, amiért minden nap hálásak lehetünk. Itt a Miami a Nagyúr-tól!

...de remélem nem erős visszaesés következik. Langymeleg Edda dupla, fárasztó szélsőjobber hülyeségek és borzasztó f0s brutálmetal lemezek adták fel a leckét az új évaddal. 2018-ból jönnek a albumok az MMA új, hatodik szezonjában. Kell, hogy ennél feljebb menjen a színvonal...nagyon kell...

A Dying Wish harmadik nagylemeze, a Flesh Stays Together szeptemberben jelent meg a SharpTone Records gondozásában, és már az első hallgatásnál érezni lehet, hogy ez valami egészen más lesz, mint amire számítana az ember. A portlandi zenekar eddig mindössze két albummal és néhány EP-vel jelentkezett, de ezúttal új szintre emelik a metalcore intézményét. Annyit előreláthatólag borítékolhatunk, hogy a  Dying Wish nem a mainstream úton hozza el a core-ságot a fülhallgatóba. Az egész album egy büdös nagy saller – nem sok pozitív megváltást zsúfoltak az üzenetekbe, és ez így van jól. Már a borító is sejteti, hogy fullasztó lesz a menet, de közben olyan lemezt pakolt le a négyesfogat, hogy kell idő az emésztésére.  Will Putney nevét pedig mostanság már többször írtam le, mint a sajátomat, de valószínű nem véletlenül. Producerként a Dying Wish Flesh Stays Together albumához ezúttal egy igazán sötét és mocskos hangzással járult hozzá.

A tizenharmadik Soulfly album érkezett meg 2025-ben. Vannak még valakinek elvárásai Max Cavalerával szemben? Van még bármi elvárásunk a Soulfly-jal szemben? Nem igazán, sokkal inkább csak a kíváncsiság hajt, hogy mit is lehet még kifacsarni ebből a zenekarból. Október végén megérkezett a Chama névre keresztelt album, aminek már a megjelenése reggelén neki estünk.

"Come on God, answer me... here in justice, here in punishment, here in me - ezzel a monológgal kezdődik a Biohazard 1992-ben megjelent Punishment című klasszikusa, mely bő harminc évvel később is képes rámpakolni azt a bizonyos lúdbőrt. Akkoriban egy új stílusirányzat megszületését követhettük az MTV-n: a Bio a hardcore-nak és a fémzenének egy olyan szintű egyesülését hozta létre, amely közetlemezeket képes elmozdítani a helyéről.

Tavaly jelent meg a Dream of Insomnia bemutatkozó albuma, az Emlékszilánk. Az igencsak remek korongról valahogy kimaradt, hogy megemlékezzek, pedig aztán van miről, úgyhogy szerintem fogjunk is bele!

Az Opeth azon zenekarok közé tartozik, akik bármilyen albummal is rukkolnak elő, annak ad az ember egy esélyt. Ha pedig nem tetszik, akkor altatja magát azzal a tudattal, hogy ez a művészi szabadság, de anno mennyire király volt minden! Na, a tavaly megjelent The Last Will and Testament tényleg egy marha jó album, azért az ember csak visszakacsingat a hős időkbe. Tegyünk most mi is így és nézzük meg a húsz évvel ezelőtt megjelent Ghost Reveries albumot!

Leegyszerűsítve a dolgot, az utóbbi negyedszázad a fémzene összes spektrumán a műfajok keveredéséről, a retróról, illetve a hőskorban szép vagy csak szebb napokat megélt zenekarok visszatéréséről szólt. Az átmenetinek, vagy utóbb akár tartósnak bizonyult visszarendeződésekből szinte alig maradt ki valaki, aki a ’80-as években vagy a következő dekád első felében nagy vagy legalább közepesen ismert formációnak számított. Csak az elmúlt hetekben olyan nevek rehabilitálták magukat, mint a Biohazard, vagy thrash vonalon a Dark Angel, illetve a svájci Coroner.

Ez a nem csak első olvasatra fura név egy első lemezes német zenekart takar. A formáció mindössze két éve létezik, de a zenészek előzőleg már letették a nevüket a helyi, egészen pontosan a lokális undergroundban – bár kétlem, hogy az olyan előzmények, mint a Minusheart, a Koroded, vagy akár a Psycho Luna a magyar anyanyelvű hallgatóknak bármit is mondanának.

Nehéz semlegesnek maradni az új Amorphis nagylemez értékelésekor, különösen, ha az ember még rajongó is. Azért megpróbálkozom vele, de nem ígérem, hogy a cikk végére okosabb leszel. A lényeg: szerintem jó lett. 

És a cirkusz tényleg elhagyta a várost. Hihetetlen, de ennek is már harminc éve, pedig mennyire reménykedtünk benne, hogy még visszatér. Legalább egyszer. Csak egyszer álltak volna össze úgy, mint régen, de az égiek mást írtak meg. Mi viszont emlékszünk erre a lemezre. Kyuss,  ...And the Circus Leaves Town.

A Pink Floyd lemezek újrakiadásai kapcsán most sem tudom mással kezdeni a gondolatsort, mint azzal a jól dokumentált ténnyel, hogy a Sony Music tavaly ősszel vette át a diszkográfia kezelését. Így már nemcsak Roger Waters és David Gilmour szólólemezei, hanem az anyazenekar katalógusa is egy kézben vannak. Az újrakiadások, illetve a különféle speciális megjelenések pedig sorra érkeznek mindhárom forrásból.