RockStation


MOSHING ON ORFŰ, 2016 - Útiterv Orfűre - I. útszakasz, rokkerileg, szakmailag

2016. június 19. - Nemesúr

moshing-on-orfu-cover_2016_---_eff.jpg

Már 3. éve látogatunk ki Rockstationileg - és így rockerileg - az Orfűi Campingbe. Állítólag 3 a magyar igazság, és lám: 2014-ben azzal a kérdéssel rukkoltunk neki, érdemes-e a Fishing a Rockfesztivál titulusra, 2015-ben pedig azzal, vajon be tudja-e írni magát az ország legnagyobb és legfaszább fesztjei közé? Miután mindkettőből dicsérettel vizsgázott, idén nem lesznek ilyen kérdéseink, csak szakmaiak, és inkább arra gyúrunk, amire egy olvasó is: hol, mit, mikor, kivel, hogyan, az élmény optimalizálása kedvéért.

Dögrogyásig pakolt progikkal, felújított, FOO-pénzből(!) rendbetett kempinggel, és éppen csak elegendő új előadóval startol a FOO 1 héten belül. Ha még nem vagy ziher, nem késő, ha pedig de, most jól irányba rugdosunk, hogyan maxold ki a tetemes programajánlatot - és főleg arra koncentráltunk, amire ezen évek alatt nem! Már annyi a pro, hogy nem is írunk számot, 8+1 állomás most, 8+1 aztán.

Úgyhogy kezeket a farzsebekbe, sodort fecsit vigyorszélre, tedd fel a borzot, INDULUNK.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum