Kisebb várakozás előzte meg a Stone Sour új lemezének megjelenését, ami a House of Gold & Bones sorozat második része. Az album jóval a hivatalos megjelenés előtt meghallgatható volt a rajongók örömére, és én is kíváncsi voltam, ugyanis a már említett lemez első része nálam inkább egy közepesre vizsgázott, az eddigi anyagokhoz képest. Egy rutin lemezt kaptunk, aminek az oka talán az, hogy csak 2 év telt el a 2 nagylemez közt, a folytatás pedig már meg is érkezett, nagyjából egy évre rá. És bár Corey-ék egy komorabb hangulatú anyagot ígértek, semmi váratlanra nem számítottam igazán. A 2010-es Audio Secrecy-t hallgatva úgy gondoltam, hogy már nem lehet kihozni sokkal többet a Stone Sour-ból, de az még ideális volt pár töltelék számtól eltekintve. A House of Gold & Bones viszont erősítette csak, ezt a feltételezésemet, tehát ilyen előítéletekkel már csak kellemesen csalódhattam, és kis híján így is lett...