Körülbelül egy hónappal a friss nagylemezének, a Messengers Of Deceptionnek a megjelenése előtt kirakta a Relapse Records a Tau Crosst. A balhé Rob Miller énekes miatt robbant ki, aki a lemez megköszönő rovatában a híres Holokauszt-tagadó Gerard Menuhint is megemlítette. Utóbbi a dalszövegek révén kerülhetett be a listára, legalábbis a kiadó embere szerint ő általa ihletett sorok kerültek be a szövegekbe (a csapat többi részét nem feddte meg). A Relapse Records a zenekar előrendelői oldalát is törölte, ahogy az összes többi merch is le lett véve a webshopból.
Szóval ez a történet szerintem ott kezdődött, hogy a Deviated Instinct a nyolcvanas évek kifutásánál feldolgozta a Tubeway Army egyik legnépszerűbb nótáját. Bár a két banda korábbi dolgaiból kiindulva ez a találkozás hozhatott volna akár mást, mégis ez lett az első olyan heavy metál sláger, amit egy vegytiszta crust punk brigád tolt fel saját számai mellé egyik kislemezére. Persze ez is csak akkor igaz, ha a Motörhead nevét kivesszük a történetből. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy Lemmy Kilmister zenekara volt az első crust punk banda a földön, akik nevéhez ennek dacára mégis pokoli sok metál sláger köthető. A fent említett Listen To The Sirens című feldolgozást részben bőven beelőzve. Szóval pontosan ezért nem szabad kivenni gyászolt ikonunk zenekarának nevét a sztoriból. Tőlük ugyanis a második Tau Cross lemezen talán még több tanítás szerepel, mint az elsőn.
A nem semmi felállásban együtt zenélő Tau Cross zenekar bemutatkozó lemezét két évvel ezelőtt mi is magasztaltuk. Azt ugyanis Michel "Away" Langevin a Voivod dobosa és Rob "The Baron" Miller a legendás Amebix frontembere fémjelzik elsősorban, de mellettük feltűnnek még a Misery és a War / Plague bandák tagjai is az egyéb hangszereken.
A tavalyi évet elsősorban saját mérlegünkkel pontoztuk ki, számba véve milyen jelentősebb albumok születtek, amik mellett mi eltudtunk nagy hévvel köteleződni. Aztán most, hogy megint itt egy újabb év - amikor el se hisszük, de talán tényleg csőre van töltve egy új Tool lemez és a Behemoth énekese smink nélkül tolja majd a búskomor dohányrágó country zenét - arra gondoltunk így mindjárt az elején, hogy várakozásaitok listájára gyorsan feldörzsöljük azokat az idén megjelenő underground lemezeket is, amik esetleg még nincsenek ott, de mi már toporzékolunk utánuk.
Van az a tendencia mostanában, hogy a feszültség fokozása végett, már nem feltétlenül elég egy szuperhős, egy képregényötlet doppinggal nyakon öntött filmvászon varázshoz. Ezzel párhuzamosan pedig - de persze nem valószínű, hogy ezzel összefüggésben - manapság a mi világunk hősei is sokszor szupercsapatokat alkotva nyomulnak előre. Nagyjából úgy, mint azok a bizonyos amuri partizánok anno a hegyvidéken. Bár azért azt meg kell hagyni, hogy kétféle partizánakció létezik. Az egyik az első roham süvöltésével jön, tele tárral, pattanó nyaki ütőerekkel, tébolyult mártír vicsorral. A másik viszont a szájában sár ízével, kialvatlan, véreres szemekkel, lőszer nélkül és a puszta túlélésre játszva. Az első hallgatás után pedig nekem úgy tűnt, a Tau Cross debütáló lemeze az ígéretes nevek, a penge névválasztás, és a kellően baljós borító, vagy a várakozók hosszú sora után is csak a második, megkopott rohamot képes hozni.