Annak a rockernek, aki nem boldog a ténytől, hogy újra van Petőfi Csarnokunk, nincs szíve. Bizony vannak bandák, akiknek az Aréna túl nagy, a Club 202 meg túl kicsi, úgyhogy a Csarnok pótolhatatlan szórakoztató-központja fővárosunknak. Ezt leszögezhetjük, még akkor is, ha a hétfő estét két bosszúsággal indítottuk e helyen. Az egyiket a már megszokott szauna-élmény jelentette - kár, hogy ezt nem sikerült végre kiküszöbölni. A másik - ebből következő módon - a büfébe való sorban állás alatt történt meg velünk. Épp azon örömködtünk, hogy viszonylag gyorsan lepergett előttünk a sor, amikor is a felszolgáló hölgy közölte velünk: nem kaphatunk csak úgy italt, végig kell előbb állnunk egy másik sort a visszaválthatós bögréért. Apelláta nem volt. Háromszori sorkiállás után végre ott álltunk a pálmaház klímájú szentélyben azon gondolkodva, miért nem lehet e dolgokat humánusabban, egyszerűbben megoldani?
Mint cowboyok a coltjukat, úgy tűztük övünkbe a műanyagbögrék fogóját, mert mégiscsak kettő darab az ötszáz - no meg további folyadékfelvételre is így volt csak esélyünk. A keverőpult és a színpad közötti térségben állapodtunk meg valahol, mégsem kellett félni, hogy oldalba szúrunk valakit a csajkánkkal, nem préselődtek annyira a népek. Talán csak az első húsz sor tömörült. Úgy tudom, eredetileg kintre volt írva a buli, de a csaknem fele akkora belső térben sem sikerült a telt ház. Ez itten kérem, Magyarország, ahol világsztárokat szaharai hőséggel, és a viszonylag barátságos jegyárak mellett is kétezer nézővel fogadunk - talán Ákos Mákost kellett volna felléptetni ezen az estén.