III című, februárban megjelent harmadik lemezét mutatja be október 28-án a Winery Dogs. Az előző kettőhöz hasonlóan ezt az albumon is a Mike Portnoy, Richie Kotzen és Billy Sheehan dolgozott dalszerzőként és producerként, Jay Ruston pedig a keverést végezte. A III a Winery Dogs nagy sikerű, 2015-ös nagylemezét, a Hot Streaket követte, ami eladásokban és toplistás helyezésekben is felülmúlta a 2013-as debütáló albumot.
A Xanadu után újabb klipes dallal szolgál a rajongóinak a The Winery Dogs. A Kotzen-Sheehan-Portnoy hármas a lemez második dalát, a Mad Worldöt emelte ki ketteskének, melyhez ugyanúgy egy videót adtak extrában, mint az elődjéhez. Maga a III címre keresztelt nagylemez február 3-án érkezik.
Ahogy korábban ígérte, lemezelőzetes formájában közkinccsé tette a Xanadu című dalát a The Winery Dogs. A Portnoy - Sheehan - Kozten felállású dream team február 3-án hozza ki a következő anyagát, a III-t, melyre összesen tíz tételt szuszakolnak majd fel.
Egy komoly, igaz, egyelőre szinte csak az USA-ra koncentráló turnét jelentett be a The Winery Dogs. Ez itthonról nézve meglehetősen irreleváns, viszont jutott egy másik jó hír is a Kotzen - Sheehan - Portnoy dream teamtől: jön a csapat harmadik nagylemeze, a III. Az album február 3-án lát majd napvilágot, előzetes dal híján (ez a Xanadu lesz és december 9-én debütál majd) egyelőre a borítót és a dallistát tudjuk megmutatni.
A fenti képen három úriember látható, akiknél láthatóan megy az életérzés, a feelingelődés, páran biztos felismeritek őket. Ez a három arc persze nem csak borozgatni ült össze, a cél a hármas The Winery Dogs-lemez megírása és összerakása. A végeredmény megjelenése egyelőre még nem ismert, a minőségi nívó viszont már látatlanban garantált.
A projekt neve mindent elmond. Vagy legalábbis ad egy minőségi garanciát, mert olyan, már milliószor látott-hallott legendák adják a mozaikszó elemeit, mint Bobby Blitz Ellsworth (Overkill), Mike Portnoy (Sons Of Apollo, The Winery Dogs, ex-Dream Theater, stb.), Mark Menghi (Metal Allegiance) és Phil Demmel (ex-Machine Head, Vio-Lence). Valószínűleg itt már mindenkinél csak a zene a kérdés, viszont arra még várni kell, egylőre csak annyit tudni, hogy a Napalm Records gondozásában adják majd ki a termést.
Augusztus 4-től lesz elérhető a Richie Kotzen, Billy Sheehan és Mike Portnoy által alkotott The Winery Dogs új anyaga, a Dog Years: Live in Santiago & Beyond 2013-2016, melyről egy koncertklipet az Elevateet már meg is nézheti a nagyérdemű. A csomagban egyébként a csapat egy 100 perces santiagoi koncertje, nyolc videoklip és egy EP, a Dog Years fog csücsülni.
Mivel a szerdai The Winery Dogs koncertre már jóval a fellépés előtt kitették a minden jegy elkelt táblát, mi a teltház biztos tudatában készültünk arra, hogy remek koncertfotókkal, igazi pillanatképekkel és az izzadt tömegben életre kelt véleménnyel ébredhetünk majd másnap. Jóslataink valóra váltak, a rock supergroup gyakorlatilag felelevenítette az éra aranykorát a Barba Negra falai között.
Még tavaly októberben jelent meg a Mike Portnoy dobos, Richie Kotzen énekes-gitáros és Billy Sheehan basszusgitáros alkotta The Winery Dogs új albuma Hot Streak címmel. A zenekar most egy videóval jelentkezett, amely a címadó dalra készült és alább meg is nézhető. A lemezről egyébiránt ITT voltunk jó véleménnyel és jó hír a hazai rajongóknak, hogy február 17-én a Barba Negra Music Club színpadán láthatjuk a zenekart.
A progresszív és hard rock zenék kedvelői bizonyára egyetértenek az állítással: tagságát tekintve a The Winery Dogs korunk egyik álomzenekara, hiszen a triót Mike Portnoy dobos, Riche Kotzen énekes-gitáros és Billy Sheehan basszusgitáros alkotja. Ráadásul a zenészek nem válogatás műsorral vagy szólózással próbálják megnyerni a hallgatóságot, hanem jobbnál jobb rockdalok írásával. A második lemez Hot Streak címmel jelent meg októberben, és ezt végre Magyarországon is élőben bemutatják: február 17-én a Barba Negra Music Club színpadán láthatjuk a zenekart.
Vannak a szerkesztőségben, illetve nálam tuti olyan időszakok, mikor egyszerűen kevesebb időm jut arra, hogy új zenéket keressek. Mivel ezen változtatni kell, úgy döntöttem, hogy az első szembejövő lemezt elvállalom. Nos, a Black Breath lemezismertetőre még egy kicsit várnotok kell, ellenben itt van a The Winery Dogs-tól a Hot Streak című album!
A Mike Portnoy, Billy Sheehan és Richie Kotzen nevével fémjelzett trió október elején jelentette meg második nagylemezét (lemezkritika jövő hét elején) Hot Streak címmel. A lemez turnéjával a jövő év elején Európában is tesznek egy kört, melynek keretében február 17-én Budapesten, a Barba Negra Music Clubban lép fel a The Winery Dogs. A koncert szervezője a Livesound lesz, további infókat ITT találtok majd.
A Mike Portnoy által gründolt The Winery Dogs második albuma is jön idén, ha minden jól megy, akkor október 2-án jelenik meg Hot Streak címmel. Portnoy elmondta, hogy viszonylag gyorsan pakolták össze a dalokat, összesen tizenhatot, amiből 13 került rá a lemezre. A hajtás után az új lemez borítóját és és tracklistet találjátok.
Mike Portnoy kitudjahányadik zenekara, a The Winery Dogs, amiben a Billy Sheehan basszerrel, és Richie Kotzen énekes-gitárossal együtt nyomul, idén jelentette meg az első albumát. Most erről a lemezről a Time Machine dalhoz forgattak egy videót.
Mike Portnoy x+1. projektjének, a The Winery Dogs-nak debütáló lemeze május 15-én jelenik meg Japánban. Portnoy mellett Billy Sheehan és Richie Kotzen játszik még az új felállásban, Egy világkörüli bemutató turnét is terveznek, amely szintén Japánból startol el. A kissé bugyuta bandanév amúgy Richie Kotzen tetszett annyira, hogy a többieket is meggyőzze.
Az albumra a következő dalok kerülnek:
01. Elevate 02. Desire 03. We Are One 04. I'm No Angel 05. The Other Side 06. You Saved Me 07. Not Hopeless 08. One More Time 09. Damaged 10. Six Feet Deeper 11. Criminal 12. The Dying 13. Regret
A hajtás után pedig az vadiúj videót csekkolhatjátok.