Ahogy korábban nálunk is találkozhattatok vele, akusztikus EP-k készítésével üti el az idejét a Trivium énekese, Matt Heafy. A Twitchen igen aktív frontember albumonként osztja le a nótákat, így könnyű követni az ütemet, viszont érdemes kiemelni, hogy a 2017-es The Sin And The Sentence ilyen jellegű újraértelmezésére egy meglepi is felkerült: a Lemezboltok Napján kiadott Type O Negative-feldolgozás, az I Don't Wanna Be Me.

Valamilyen úton-módon, de vélhetően újra megjelenik a Type O Negative 2007-ben kiadott nagylemeze, a Dead Again. Hogy ez mit is takar konkrétan, egyelőre még jótékony homály fedi, de valamilyen megállapodás révén "visszatér" a Raszputyin arcával díszített, a sorban egyedüliként a Steamhammernél kiadott korong - az elődjei mind a Roadrunner kezei alatt kerültek ki a polcokra.

A nagy semmittevés közepette a zenészek is kénytelenek lekötni magukat, így rengeteg alkalmi formáció jön létre, ha másért nem, hogy kicsit elüssék az időt. Az meg ugye akad bőven. Így tett többek között Nick Holmes, a Paradise Lost énekese is, aki többek között a Pallbearer és a Spirit Adrift tagjaival nyomta el a Type O Negaive örökzöldjét, az Everyone I Love Is Deadet.

Nemrég megmutattuk Denis Pauna egyik alkotását, ahol a Master Of Puppetset gyúrta át a Type O Negative stílusába. A zenész folytatja a munkát, szintén a két említett csapat volt az alap, egyszerűen annyi módosítással, hogy most a The Unforgiven került terítékre és... Még mindig zseni!

Milyen hülye kérdés, minden második embernek eszébe jut! Ja, nem... Mindenesetre Denis Paunának átvillant a fején a gondolat és meg is valósította az agymenést! Szóval már csak rá kell nyomni a playre és élvezni az eredményt, ami tényleg elég hangulatos és valóban elég Type O Negative-os lett. Aztán ha úgy adódik időtök, érdemes ránézni Pauna többi keverékére is, vannak még érdekes falatok a kvázi életműben!

A Revolver szereti bevonni az olvasóit az oldal szerkesztésébe, rendszerint megszavaztatja a kedvenceket, legjobbakat, hasonlókat. A neves zenei híroldal ezúttal arra kérte meg a lelkesebb felhasználókat, hogy ugyan mondják már el: mik a kedvenc "utolsó lemezeik", azaz azok a korongok, amelyeket végül (szándékosan, vagy a sors fintora miatt) az utolsó teljes értékű, azaz nem válogatás-, nem koncert-, nem ritkaság-, hanem sorlemeznek állított be a történelem. Persze mint mindennel, ezzel is lehet vitatkozni (erre vannak a listák, haha), de egy biztos: az ötös sorban azért elég remek alkotásokat lehet találni. Vitatkozni, egyet nem érteni ér!

A legendás The Misfits volt az első, ahol Glenn Danzig megvallhatta, mit is jelent neki egy ilyen éjszaka. Így hát másik zenekara sem véletlenül kapta később a Samhain nevet. Ez ugyanis az ősi kelták nyelvén nem csak a november hónapot jelölte, hanem magát az ünnepet is, ami az utolsó októberi sötétedéssel kezdődött és egészen másnap reggelig tartott. Ezen az éjszakán a régi hiedelmek szerint ugyanis a kapuk megnyílnak és a túlvilági élet beleömlik az általunk ismert valóságba. Ezért is neveztetik a halloween a boszorkányok, a kísértetek és démonok éjszakájának. Akik együtt lépnek át a holtakkal ilyenkor, hogy féktelen táncukkal szabadon kísérthessenek báljainkon. Mi pedig úgy döntöttünk, ha már úgysem tehetünk mást, akkor legalább csináljuk azt, amit ilyenkor még csinálni tudunk és pakoljunk oda pár zenét ennek az éjszakának.

Legszívesebben baltát ragadna a nyárigyerekekabalatonparton hallatán? Könyökén jön ki, hogy a szomszéd nyári tábor folyamatosan a Holidayt üvölteti? A Balatoni nyár első ütemeire fenyegető levelet kezd fogalmazni Bornai Tibornak? Vízbe fojtaná a Sugarloaf összes tagját, akinek köze van a vízihullás dalhoz? Az alábbi nyári sláger-ajánló azoknak szól, akik negyven fokban is a vér-halál-pusztulás kombót részesítik előnyben. Figyelem, szigorúan nem rádióbarát ajánlat!

A zenetörténelem is csak a történelem. A történelemben pedig vannak azok a pótolhatatlan pillanatok, amik berobbanásukkal az örök elmúlás világában is halhatatlanná tudtak válni, mert az időkre amiben születtek, ráhatásuk ereje felbecsülhetetlen marad. A ilyen nagy hatótávolságú zenetörténelmi pillanatok pedig volt, hogy egy helyen tudtak összesűrűsödni és ott átlovagolni azok arcán, akik ezt az együttállást azóta sem és soha többé nem felejtik el. A Dynamo Open Air '95 fesztivál pedig egészen biztosan ilyen sűrűségű esemény volt. A hardcore bandákat is vendégül látó rangos metál ünnepély pedig pont ezen a hétvégén ünnepli 22 éves évfordulóját. Az ugyanis 1995 június másodika és negyedike között került megrendezésre. 

1996 kicsit felemás év volt. Míg a grunge már erőteljesen haldoklott, a később a helyére lépő irányzatok még csak ekkor kezdték el bontogatni nem éppen pillangószépségű szárnyaikat. Viszont nem lehet az év egyetemes rocktörténelemre mért hatását lebecsülni, hiszen olyan korszakalkotó klasszikusok láttak napvilágot ekkor, mint a Tool Aenimája, a Manson-féle Antichrist Superstar, vagy éppen a Sepultura Rootsa. Na, de lássuk csak részletesebben, milyen is volt a felhozatal abban az évben!

Valljuk be őszintén, a legtöbb ember, ha Karácsonykor meghallja a Wham Last Christmas című dalát, akkor gyöngyözni kezd a homloka és mindjárt megüli a gyomrát a mákos bejgli. A StereoType O Negative nevű banda most a metálosoknak próbálja elviselhetővé tenni a Karácsonyt, lévén - ahogy a nevük is utal erre -, azt a Type O Negative stílusába ültették át. Érzi e kend, hogy javul? Egy kicsit mintha jobban vónék...

A Type O Negative két méteres sziklája 2010. április 14-én hunyt el szívelégtelenség következtében. Peter Steele ma lenne 50 éves. Nekünk nagyon hiányzik!