A múltkori Primordial kritikában, már hivatkoztam a svéd Katatónia érzelmekkel teli zenéjére, ezért úgy gondoltam, hogy leporolom azt a lemezüket, amellyel igazából hírnevet szereztek maguknak és amelyikkel én megismertem ezt az egészen különleges ötöst 2001-ben.A Katatonia is más irányból kezdte mai hangzásának megtalálását. Nevezetesen korai lemezeik enyhe black/doom metálos beütéssel bírtak. Discouraged Ones és Tonight's Decision címmel kiadott albumokon kezdték meg útkeresésüket egy másabb irányba. És írásunk tárgyában folytatták azt egy, a színskála összes sötét színével jellemezhető albumon. Korábbi lemezeiket meghallgatva itt elmondható, hogy a dalszerzői képességek már olyan szintet ütöttek meg, amely méltán emelte őket kultusz pozícióba. Ezt a zenét képtelenség egy szóval jellemezni, vagy a rockzene bármelyik kategóriájába beletuszkolni. Zenéjükben éppúgy benne van az északi népek zenéje, a korai black gyökerek, a Pink Floyd lebegése, mint Jonas Renske néhol a Cure Roberth Smith-ére hajazó visszafogott éneke. Szavakkal nehezen leírható mélységek és magasságok jellemzik ezeket a dalokat.
Tizenegy alapvetés sorakozik ezen az az albumon. A szárnyaló Dispossession-nel nyitnak. Csodálatos kezdés. A kettes Chrome-ban a gitártémák terén visszaköszön a múlt. A verze alatt megnyugszik a dal, aztán csodálatosan sodró refrénbe torkollik. Az atmoszférikus kezdés után a We Must Bury You szinte elektronikus alapba megy át, de komorsága, sejtelmes hangulata végig megmarad. A négyes Teargas a jó értelemben vett sláger ezen a lemezen. A csodás refrén az agyban ragad. A zaklatott, sötét kezdéssel bíró Transpire fantasztikusan megy át a felemelő refrénbe, itt is nagy szerep jut az atmoszferikus hangzáselemeknek. Jonas Renske énekes érzelmekkel teli hangja nagy szerepet játszik abban, hogy a zene érzéseket közvetítsen a hallgató felé. A szinte Amorphisosan kezdő Tonight's Music a másik nagy kedvencem. Itt tényleg beugrik a The Cure.
A hetes Clean Today megint zseniális, egy kis északi metal beütéssel, a sodró refrén pedig önmagáért beszél. A The Future Of Speech kezdő billentyű témáival valami távoli utazás veszi kezdetét, ami messzire repíti a hallgatót. Ha egy számmal kellene majd évekkel később bemutatnom az együttest, ezt venném elő. A Passing Bird szinte bárzenei kezdése után zaklatott sötét gothic refrénbe megy át. A tízes Sweet Nurse olyan epikus refrénnel bír, hogy szó bennakad. Anders Nyström gitáros pedig amit itt összepenget az pozitív jelzőkkel is nehezen lenne leírható.
A záró Don't Tell A Soul méltó befejezése az albumnak. A bánatos-szépen nyitó dal egy kemény de dallamos riffbe megy át. A verze megint atmoszferikus, a refrén pedig ismét kitörölhetetlen a fejből.
A Katatonia azon kevés zenekar közé tartozik, amely zenéjével azokat a gondolatokat közvetíti a hallgató felé, amelyeket Ő is hallani akar. Egyfajta szemfényvesztés ez, melyhez eszköz a különböző zenei stílusok közötti ugrálás.
Ugyan az alapműveket nem osztályozzuk, hiszen már maga a rovat címe is azt fejezi ki, hogy itt csupa tízes album szerepel, de a Katatonia zenéje ezzel az egyszerű számmal kifejezhetetlen, ez minden számmal kifejezhetőn túl van.
A lemezről nem készítettek klipet egy számra sem, az alábbi egy rajongó saját
készítésű "műve":
Katatonia:
1991 - Jhva Elohim Meth (demo)
1992 - Jhva Elohim Meth... The Revival EP
1993 - Dance of December Souls
1995 - For Funerals to Come EP
1996 - Brave Murder Day
1996 - Split 10" (with PRIMORDIAL)
1997 - Sounds of Decay EP
1998 - Discouraged Ones
1998 - Saw You Drown EP
1999 - Tonight's Decision
2001 - Teargas EP
2001 - Last Fair Deal Gone Down
2001 - Tonight's Music EP
2003 - Viva Emptiness
2003 - Ghost of the Sun EP
2004 - Brave Yester Days (2CD)
2005 - The Black Sessions (2CD+DVD)
2006 - My Twin
2006 - The Great Cold Distance
2006 - Deliberation
