A 2009-es év viszonylag jó termést hoz a magyar rock/metál piac azon szereplőinek, akik valami extrémben, vagy igencsak különlegesben utaznak. Ezen az oldalon volt már szerencsénk bemutatni az eszetregomi Watch My Dying Moebius című albumát és a veszprémi Guilthee Lustration című korongját is. Mindegyik különleges, kísérletező, egyedi mégis szerethető zenét rejt. A sorhoz most a Thy Catafalque is csatlakozik.

A Kátai Tamás (ex-Gire) és Juhász János által 1998-ban alakított Thy Catafalque már négy lemezt adott ki legutóbb 2004-ben jelentkeztek Tűnő Idő  Tárlat című lemezükkel. A kezdetben tradicionális, kissé  epikus black metálban utazó duó zenéjébe az évek folyamán egyre több zenei stílust csempészett, kezdve a népzenei motívumoktól az ambienten át egészen a drum'n'bass elemekig.

Ezidáig nem ismertem a zenekart, de be kell hogy valljam, hogy amit itt hallok attól leesett az állam. Nem egyszerű zenét rejt a Róka Hasa Rádió, az első két tétel a Szervetlen és a Molekuláris Gépezetek összesen harminc perce rendesen odafigyelésre készteti a hallgatót. Mivel nagyrészt kocsiban van időm zenét hallgatni ezért ebből a szempontból különösen nehéz volt a helyzetem. Ebben a fél órában minden benne van ami ma Thy Catafalque lényegét adja. Északias black metál - cséphadaró dobtémákkal -, ambientes lebegés, gyönyörű népzenei motívumok mind a zenében, mind az pedig az énekben, amiért Tóth Ágnes (The Moon And The Nightspirit) dícsérhető. A zenében egyszerre vannak jelen a pokol bugyrai és a menny fényei. Színes a hangszerek palettája is hiszen nem minden hang van samplerrel illetve billentyűjátékkal elintézve, a hegedűtől a csellón át a klarinétig van itt minden és nagyon okosan vannak a zenében elhelyezve. Nem tolakodnak előtérbe, színesítik a muzsikát.

A kissé direktebb zenei megoldások az ötletes klippel megtámogatott Köd Utánam-ban jelenik meg először. Szinte táncolható darab, Tamás kiváló népzenei dallamaival, modern megközelítésben szinte meseszerű történettel. Az Űrhajók Makón úszó lebegése és gyönyörű női éneke miatt marad emlékezetes. A merengő Piroshátú valahol ott folytatja ahol az előző dal abbahagyta, ráadásul egy olyan témával kezd, ami kitörölhetetlen a fejből. Az egész olyan, mintha a gyerekkorába repítené vissza az embert, szélsebesen forgatva vissza az időt. Az ezt követő Esőlámpás kezdő zongorafutamait egy olyan téma váltja amire szavak sem igen vannak. Később aztán az ének veszi át ennek dallamát, ami slágert csinál a dalból és itt Tamásék a szikár gitártémákkal sem fukarkodnak.

Innentől a lemez egy kicsit merengősbe megy át ami a Kabócák És Bodobácsok hangjátékra hasonlító hat percével kezdődik. A lassan építkező  dal tényleg olyan, mintha valami bogarakról szóló természetfilm aláfestő zenéje volna. Az ezt követő Őszi Varázslók lassan folyó gitárjai bánatos énekkel párosulnak, amit black-es hörgések ellenpontoznak. A lemezt az altatódal szerű Fehér Berek zárja félakusztikus hangjaival.

A Thy Catafalque zenéje trendek és idők fölötti. Ha van időd ráhangolódni egybe forssz vele, de az is lehet, hogy sohasem lesztek jóbarátok. Ha mégis az első verzió jön be nehezen enged el, kapaszkodót nyújt, egy cseppnyit az életből.