A James Rota gitáros-énekes és Emily Burton által 1999-ben életre hívott los angelesi Fireball Ministry stoner/desert körökben az elmúlt években szép kis elismeréseket vívott ki magának. Eddig négy albumuk jelent meg ez a self-titled az ötödik. A zenekar címére keresztelt albumok akkor jönnek egy banda életében, ha valami új korszak kezdődik. Itt ez részben lesz igaz.

Rota a tavalyi The Company Band-es kiruccanása után most saját dalokat írt. Bár nem vagyok a zenekart kívülről-belülről ismerő fanok egyike, de mintha ez a self-titled egy kicsit light-osabban képviseli azt az irányt amit a zenekar korábban képviselt. Talán nem nagy eretnekség, de mintha egy kicsit slágeresedett, tömegfogyasztásra alkalmasabbá tett muzsikát rejtene ez az ötödik album, ami ezzel együtt is nagyon kellemes hallgatni való. Sok esetben beugrott a Foo Fighters neve, bár azt hozzá kell tennem, hogy ez nem a zenei megoldásokban, hanem inkább a hozzáállásban mérhető le. 

Mindjárt a nyitó Hard Lines jó példa erre: kellemes pulzáló darab, abszolút slágeres megközelítésben. A kettes – akusztikus gitárt is bevető – Fallen Believers aztán már nehezebb lassú középtempós darab, benne a sivatag leheletével. Az ezt követő Thought  It Out-nál éreztem a legjobban a Foo Fighters párhuzamot. Könnyed, szinte popos darab és még Rota is ugyanazokkal a vokális korlátokkal rendelkezik, mint Dave Grohl. A Followed By A Fall aztán a zenekar régebbi önmagát hozza a Black Sabbath-osan mély doomos kezdéssel.

A Kick Back-ben aztán hamar helyre áll a világ rendje, de ebből a nótából még nagyon-nagy sláger is lehet a retrós hatások ellenére is. Ugyanez igaz az ezután elővezetett Butcher, Faker, Policy Maker-re is igaz ez kevésbé tempósabb darab, de mind a verze, mind a refrén nagyon fülbemászó, valamint az azt követő End Of Story-ra is.  A nyolcas Common Reality végre a masszívabb hangokat is hoz a középtempós riffek közé. A Sleeping With Angels olyan, amilyen a címe alapján következtetni lehet, kicsit elszállós, lebegős, füstös tétel, ami jól esik a fülnek. Zárásnak pedig kapunk egy direktebb, a Clutch blues-osabb jegyeit magán viselő tételt az In The Own Right képében.

Jó lemez ez az ötödik album, még ha szerintem a törekvések egyértelműen látszanak is. Hogy aztán sikerül-e a nagyobb áttörés, azt majd az élet megválaszolja, de a potenciál megvan ezekben a nagyrészt kellemes, a stoner füstösségét magán viselő hard rock dalokban. Én szurkolok!