A JB Christoffersson énekes/gitáros vezette háromtagú svéd banda 1996-os megalakulása óta már az ötödik lemezét adja ki. Az először csak projektnek indult zenekar – JB-t inkább a Spiritual Beggars énekeseként lehetett ismerni -  az utóbbi években fokozatosan nőtte ki magát meghatározó európai zenekarrá. Előző, Iron Will című lemezük   olyannyira izmosra sikerült, hogy a Roadrunner egyből szerződtette is őket, ami azért szakmailag elég nagy előrelépés, azt gondolom.

Az új lemez és a zenekar effektív futó szekere azt is előrevetítette, hogy a hosszú idő után újra lemezt készítő Spiritual Beggars nem JB-vel a mikrofon mögött fog megszólalni, ami egyrészt teljesen érthető, másrészt pedig baromira sajnálom.

A felállás változatlan az előző lemez óta: Seb dobol, basszusgitáron pedig továbbra is Fox játszik JB mellett. A Roadrunner-es szerződés sok mindent előrevetített. A zene korábban meglévő öblösebb, néhol ősrockból táplálkozó jellegét most háttérbe szorították a skandináv jegyekkel ellátott klasszikus heavy metált, vastag heavy power elemekkel kombináló témák és a vokális témák terén is idomultak egy kicsit a dallamosabb megoldások felé. Ettől függetlenül JB nálam még most is TOP 10-es frontember és a Hammer Of The North is egy kiváló album.

Az I, The Jury konkrétan úgy kezd mintha egy Judas Priest nóta indulna, JB-ből ki nem néztem (halottam!) volna ezt a sziréna szerű hangot, de a dal később is klasszikus ízeket hoz, jó húzós kivitelben. A klipről már ismerős címadó bivaly vezető riffjével egyből taglóz, de a dal is kiváló, csakúgy mint a masszív riffekre és kiváló énektémákra és refrénre épülő Black Sails. A Mountains Be My Throne egy abszolút klasszikus szinte thrashbe hajló gitártémával operál, amihez ultradallamos énektéma is társul.

A Northern Star is klasszikus értékekre épít, abszolút a 80-as évek heavy metál illata lengi körül az énekdallamokon át a gitárszólóig. A misztikus hangulatvilág a The Lord Of Lies-szal köszön be. A lassan menetelő dal, epikus refrénben teljesedik ki. Az ezt követő At Midnight They'll Get Wise a lemez leglendületesebb dala, klasszikus elemekkel, de ilyen értékekkel bír az azt követő Bond Of Blood is, mely talán kicsit gyengébb dal mint a többi, de emlékezetes refrént itt is kapunk az arcunkba. A Savage Tales jó témákat hoz, de itt is kicsit kifulladni látszik a lemez, melyet a varjúkárogással és baszustémákkal indító Ravens Guide Our Way zár kiválóan, mélyrehangolt - szinte doomos - megoldásaival.

A svéd trió úgy lépett előre, hogy az maximálisan érezhető, a kiadó elvárásainak megfelelő album készült. Mindez úgy, hogy a Hammer Of The North mégsem elkurvulás, hanem a logikusnak tűnő következő lépés. Sok sikert hozzá!