Ezt lesd milyen zenét töltöttem!- felkiáltással fogadott egyszer egyik haverom, akinek volt egy olyan időszaka, hogy hülye nevű zenekarok számait szedte le a netről. Így a Fostartály, a Szargyerek, Katéter mellett meglelte Kaki Kinget, tőle pedig egy Happy As A Dead Pig nevezetű számot, ez a dal pedig egy instrumentális, egy szál akusztikus gitárral előadott, iszonyúan fílinges kis pengetés volt. Persze haverom számára a név ütősebb volt, és ez nagy általánosságban is elmondható, ha azt vesszük figyelmbe, hogy néhány youtube-os videó kommentjei közt a sok ”how wonderfull”, „i love this song” mellett fel- feltűnik néhány magyarul íródó, „jó neve van” , és hasonló hozzászólás.
Kaki Kingre kicsit később rá is kerestem, hogy milyen egyéb dolgai vannak és, mint kiderült egy Elisabeth King nevezetű hölgyről van szó, aki kezdetben főleg, ilyen egy szál gitárral előadott számokat csinált, szinte teljesen átértelmezve a gitár használatát. A későbbi dolgaiban már már ha úgy tetszik kommerszebbé vált, és a basszusgitár, dob is bekerült többek közt a hangszerek arzenáljába, míg a zene is letisztultabb, slágeresebb lett.
A Junior című albuma, amely az ötödik nagy lemeze, idén jött ki, a tavalyi év végén egy Mexican Teenagers nevezetű EP-vel úgy tűnt, hogy Kaki King bekeményít, hiszen az öt számos anyag kimondottan mocskos, és végtelenül laza már-már Karma To Burn-t idéző instrumentális rock zenét hozott. A Juniornál pedig visszatért Elisabeth kisasszony a 2008-as Dreaming Of Revenge siker receptjéhez, és amolyan melankólikus, néhol depresszív, néhol lebegősebb dolgait hozza.
Aki Kaki Kingtől valami iszonyatos zúzdát vár, vagy ilyesmi mentalitást, az csalódni fog, aki viszont ebbe a pár hónapja tartó esős időszakra keres remek aláfestő zenét az feltétlenül keressen rá a new york-i hölgy albumára. Egyébként vannak itt kifejezetten rockos tételek is, mint a nyitó The Betrayer, a Falling Day, Dead Head, a Spit In My Mouth, és két iszonyatosan jól felépített, kicsit pszichadéliába forduló tétel a Hallucinations On My Poisonous German Streets, és az instrumentális My Nerves That Committed Suicide. Ez utóbbi két szám magasan az album csúcspontja. Kaki King régi dolgait idézi az Everything Has An End, Even Sadness, és a Sloan Shore, amelyben azért egy kicsit villantja, hogy nem felejtett el teljesen gitározni.
De vannak még itt a The Hoopers Of Hudseth, a Communist Friends, és a Sunnyside személyében olyan dalok, amelyek a kozmopolita poszt-hippi tínédzserek számára valóságos himnuszok lehetnek, és a világ nyugati felén tán azok is (idehaza az alterrock műszó besorolást húzhatjuk rá ezen számok „zsenírjére”). De elég felejthető számok, mondjuk a záró Sunnyside, a maga 90es évek női előadóit idéző hangulatával tud hozni egy kis pluszt.
Kaki King - The Betrayer
Összegezve tehát, aki egy lazább hangulatú albumot hallgatna azok nyugodtan tehetnek egy kísérletet Kaki King zenéjével, de leginkább a Mexican Teenagers az ami a rockzenéhez szokott füleknek kényeztetést tud nyújtani. A Junior pszichadelikus számai pedig tényleg hátborzongatóak, és ebben a néhány számban is elképesztő nagyot nyújt a hölgy, akinek nevével való viccelődése addig tart, amíg meg nem hallgatja különböző dolgait.
