Nemrégiben írtam az Apey And The Pea kislemezéről, ami igencsak meggyőző volt számomra. Időközben Áron Andris ’Apey’ újra felkeresett bennünket, ezúttal szólókarrierje egyik újabb fejezetéhez érkezett: április 28-án megjelent az „Orion” című maxi, ami egy kis előzetes az év végén megjelenő második nagylemezhez. Nagyon tetszik a sokszínűség, hiszen ezúttal egy gyökeresen más hangvételű dologra kell gondolni, mint az Apey And The Pea vagy akár mint a Neck Sprain esetében, de a lényeg, hogy ismét egy nagyon kellemes hanganyaggal volt szerencsém találkozni. Folytatás után a részletek.

Három szám található a kislemezen, melyek az Apey And The Pea (továbbiakban AATP) számokhoz hasonlóan szintén angol nyelven íródtak. Nem klasszikus értelemben vett rock zene ez, hiszen nincsenek torzított gitárok vagy riffek, dob is csak háttérben fedezhető fel néhol, színesebbé téve a számokat. Persze mindez semmit sem von le az értékéből, csak leszögezem, hogy a Neck Sprain és AATP vonásokat felesleges is keresni a lemezen.

Mindhárom szám alapja egy szál akusztikus gitár és Áron Andris hangja. Okosan és visszafogottan természetesen hallhatunk egyéb elemeket is, amik éppen annyit adnak hozzá a dalokhoz, amennyit kell. Ritkán foglalkozom a felvétel minőségével, mindig magát a zenét helyezem előtérbe, de itt nem mehetek el a tökéletes minőség mellett. Maximális elismerés a hangmérnöknek és az R33 Records-nak, vérprofi hangzás, ami végül a korongra került. Valószínűleg ebből következhet az is, hogy a harmadik, As Cigarettes Burn, újrafelvétele az első albumon már szereplő számnak. A három közül ez a leghosszabb és a leghosszabb szöveggel is bíró nóta egyben. Engem valamiért ez varázsolt el a legkevésbé, de konkrét indokokat nem nagyon tudok felhozni a miértekre, mert egyébként teljesen rendben van.

A kezdő You-t érzem a legerősebbnek. Nem szép dolog más tollával ékeskedni, de ezt magam sem tudom jobban megfogalmazni, mint Apey honlapján az egyik kommentelő, a lemezzel kapcsolatosan: „Ha az kell, felvídit. Ha az kell, befordít.” Valóban, főleg ennél a számnál érzem ezt. Lassú, nyugodt dalépítkezés, valamiféle keserédes hangulattal átitatva, ami se nem vidám, se nem szomorú, az ember olyanná formálja magában, ahogyan éppen szeretné. Mindig más. Sokszor éreztem közben, hogy igen, értem, miről énekel Apey, aztán később újabb és újabb megfejtések jutottak eszembe, de pontosan ettől szép és jó. A refrén lett különösen eltalálva, nagyon jó énekdallama van.

Hasonló a helyzet a címadó The Hunter (Orion) című számban is, amelynek ihletője a csillagkép volt. Ugyanaz a hangulat, szép ívben felépítve, magával sodorja az embert.
Hatásoknak olvashatók Neil Young illetve Bob Dylan, ami tökéletesen helytálló is. Én magam még az Eddie Vedder Into The Wild-féle világot éreztem egy-egy pillanatra felszínre törni, az eltérő karakterű ének ellenére. Gond nélkül el tudnám képzelni a film egyik jelenete alatt.

Nagyon kellemes és jó dolog lett ez az előzetes a nagylemezhez. Remélem, hogy a színvonal marad, minden téren, és akkor ebből még igazán nagy dolgok is születhetnek. Azt tudom csak mondani, hogy kíváncsian várjuk!

A honlapról letölthető, további információk pedig a facebookon.