RockStation

Egy utolsó éjszaka a Földön: Dressed In Black – A Tükrön Túl /EP/

2011. január 09. - sunthatneversets

Az emberi lélek egy örökös örvényben él, a folytonosan kavargó érzelmek sodrásában. Hisszük, hogy mindazok a gondolatok, érzelmek, amik letisztultabbá váltak bennünk az évek során, átadhatóvá váltak és így talán azok téged is tovább vihetnek utadon. Feketébe öltöztünk, hogy gyászoljunk, de ez a gyász nem az életnek szól, hanem annak a tudatlanságnak, ami bennünk él és aminek foglyai vagyunk. Talán Együtt, többet látunk majd! Ezt nem én mondom, hanem a zenekar, de azt gondolom talán jól fejezi ki ez a pár sor a 2008-ban alakult Dressed In Black lényegét.

Tovább

Befejezte hetedik albumának felvételeit a Foo Fighters

Elkészültek a Foo Fighters egyelőre cím nélküli hetedik albumának felvételei. Jelenleg az anyag masterizálása folyik. Pontos megjelenési dátum még nincs, de a lemezt tavasszal mindenképpen meg szeretné jelentetni a banda.

A felvételekre Dave Grohl gitáros/énekes saját stúdiójában került sor, míg a producer Butch Vig volt, aki a Nirvana Nevermind című albumán is dolgozott már Dave-vel. A 11 dalos album Dear Rosemary című dalában Bob Mould (Hüsker Dü, Sugar) vendégeskedik, míg az I Should Have Known című tételben a basszer Krist Novoselic, aki ugye Dave Nirvana-s kollégája volt egykoron.

Mitikus death metál a Hajón [KONCERTAJÁNLÓ]

Embert próbáló energiaáradat várható a legkeményebb bandáktól, amelyek a death metaltól a sumér black metalon át a thrash-ig és hardcore-ig minden kőkemény vizet behajóznak az A38 hajóra visszatérő kiváló Nile zenekar vezetésével. A Nile előtt még a Melechesh, a Dew-Scented, a Zonaria és a Darkrise lépnek fel.

Tovább

Az év első súly metalbulija [KONCERTAJÁNLÓ]

Nincs is szebb, mint egy jó fajta metalbulival kezdeni az évet. Erre nincs is alkalmasabb hely és idő, mint a budapesti Tündérgyár 2011. január 8-án. A keménykötésű súly metal képviselői adnak majd közös koncertet. Lesz itt duóban előadott helldoom, blues és drone beütésű doom, death 'n roll és doom/thrash/HC keverék, szóval eléggé változatosnak ígérkezik 2011 második szombat estéje, ha a FairyFactory-ban kötsz ki. Ja, és a lényeg, hogy a belépő 700 Ft és egészben leiható. Tök jó nem?

Tovább

Metálgyász - Elhunyt Phil Kennemore a Y&T basszusgitárosa

A kaliforniai Y&T gitáros énekese Dave Meniketti ma a következő nyilatkozatot tette közzé: Mélységes szomorúsággal és döbbenettel kell elmondanom, hogy Phil Kennemore, aki 37 évig a legjobb barátom volt  ma hajnalban elhunyt a Stanford Kórházban. Bátran és kitartóan küzdött a tüdőrákkal. Családja és a Y&T család utolsó leheletéig vele volt.

Phil Kennemore 57 éves volt. Nyugodjék békében!

Kanyarban az új Lazarus A.D. lemez

Február 1-jén a Metal Blade Records gondoszásában jelenik meg a midwesti thrasher Lazarus A.D. második albuma Black Rivers Flow címmel.

Az albumra a következő dalok kerültek:

01. American Dreams
02. The Ultimate Sacrifice
03. The Strong Prevail
04. Black Rivers Flow
05. Casting Forward
06. Light A City (Up In Smoke)
07. Through Your Eyes
08. Beneath the Waves of Hatred
09. Eternal Vengeance

A címadó dal meghallgatható a Noisecreep oldalán.

2010 legjobb aréna-koncert fotói

Az év eleje a válogatásoké, a visszaemlékezéseké az összegzéseké. Mivel tavaly rengeteg eseményen voltunk jelen és ezeken megszámlálhatatlanul sok kép készült, ezért fotósorozatunk első részében az év legjobb aréna-koncert fotóit mutatjuk be. A képeket Réti Zsolt és Orbán Péter készítették.

 

Ennek az országnak nagyon nagy szüksége van a zenei vérfrissítésre - interjú Jakab Zoltánnal, a Skalar Music Hungary ügyvezetőjével

A Skalar Music egy világviszonylatban is jól ismert koncertszervező cég. Magyarországi irodája 2009 elején startolt és azóta a hazai koncertzenei színtér is örvendetes fellendülésnek indult. A hazai koncertéletről, a koncertszervezésben rejlő lehetőségekről és egy kicsit a jövőről is beszélgettünk Jakab Zoltán ügyvezetővel.

RS: Ha jól emlékeszem a 2009 év elejétől működtök Skalar Music-ként, mesélnél egy kicsit az indulásról, illetve a korábbi BPRNR-rel mi lett?

Valahol szerencsés történet a mienk, hiszen még a BPRNR Booking révén többször is volt alkalmunk együtt dolgozni az osztrák Nova Music-kal, akik ugye egyrészt a Nova Rock fesztivál megszervezéséért, másrészt az osztrák koncertpiac oroszlánrészéért felelnek. A BPRNR Booking vezetése közben eltelt idő alatt megfogalmazódott bennünk, hogy jó lenne lépni egyet előre, ehhez az osztrák cég pedig partner volt, hiszen úgy voltak vele, hogy ha már Szlovákiában, illetve Csehországban is mozgolódnak, evidens lenne Magyarország felé is nyújtózkodniuk egy kicsit. A Skalar nevet egyébként nem sokkal a magyar cég megalapítása előtt vették fel ők is. Az első Skalar Music Hungary rendezvény pedig a 2009-es Iced Earth/Saxon buli volt a PeCsában.

A korábbi BPRNR Booking következő lépése ez a cég. Míg a BPRNR egy jóval tágabb fogalom volt, hiszen nem csak koncertszervezéssel, hanem hazai zenekarok gyűjtőhelyeként, illetve képviseleteként is működött, a Skalar jelenleg a külföldi zenekarok hazánkba hozataláról szól. A cégérváltás így némileg jól is jött, nem mintha bajunk lett volna a BPRNR névvel, azonban az olyannyira volt a partnerünk, Vörös Andris gyermeke, hogy egy új név és új üzletpolitika segítségével jobban tudunk mi is az adott feladatra koncentrálni.

Tovább

Klipözön: Crowbar, Korpiklaani, 36 Crazyfists és Shinedown videók [VIDEJÓ EXTRA]

Talán beindul az év, legalábbis ami a friss videókat illeti. Kezdésnek mindjárt itt a Kirk Windstein vezette Crowbar. A mocsár metál jeles képviselői február elején jelentkeznek új lemezzel Sever The Wicked Hand címmel, melyről a Cemetery Angels című zúzdára készült videó.

A sör és vodka metál is hallat magáról az év elején, hiszen a nemrég hazánkan is járt Korpiklaani is új lemezzel jön Ukon Wacka címmel február 4-én. Ezúttal egy másik tömény szeszesital van a középpontban. Ez itt a Tequila.

Tovább

!!!3!!! évesek lettünk

Napra, órára, percre pontosan 3 évvel ezelőtt the 1st post címmel kikerült az első írás a RockStation oldalára. Amit ott írtunk annak nagy része és egyben lényege ma is igaz: megpróbáljuk a fémzenének azt az oldalát megmutatni, ami az értéket képviseli.

Nem lesz nagy ünneplés, nem lesz születésnapot ünneplő koncert jó magyar bandákkal, bár lehet egyszer annak is itt lesz majd az ideje. Nélkületek az olvasók nélkül nem lennénk itt, úgyhogy minél tovább olvastok minket annál tovább maradunk :-)

Ha kőgazdag leszek, luxus-óceánjárón tartott metál fesztiválra megyek

Van, aki stílusosan kezdi az évet. 2011 januárjában, amikor a világ többi részén mindenki úgy fázik, hogy életvesztélyesen; havazik vagy szakad az eső, addig 40 heavy metal banda és 2000 rajongó birtokba vesz egy luxushajót és a Karib-szigetek mellett hajókázva 5 nap és 4 éjszaka buliznak egyfolytában. Ez a 70000 Tons Of Metal elnevezésű január  24-28 közötti happening.
 
Tonnányi koncert, különféle színpadok kint és bent, szabad mikorofonos esték, bárok, amik soha nem zárnak be, napfény és szórakozás a szépséges mexikói Cozumel szigeten - egy olyan páratlan lehetőséget ígér a rajongók számára, amely még eddig talán sosem volt, gyakorlatilag több napon keresztül a rajongott bandák tagjainak közelében lehetnek, velük együtt lóghatnak az imént leírt körülmények között.

Tovább

Dvd-t jelentet meg az Avantasia

Az Edguy frontembere Tobias Sammet által életre hívott Avantasia március folymán egy két lemezes dvd-vel jelentkezik The Flying Opera - Around The World In 20 Days címmel, amely a Nuclear Blast gondozásában jelenik meg. A kiadvány egyik lemezén egy dokumentumfilm, míg a másikon egy élő koncert felvétel és bónusz anyagok lesznek. A felvételek az Avantasia 2008-as nagy sikerű turnéján készültek.

Pert nyert a Rammstein az Apocalyptica ellen

A Berlini Regionális Bíróság a felperes Rammstein javára döntött védjegybitorlás miatt  abban a perben, melyet a német csapat és menedzsmentje indított a finn csellós Apocalyptica, mint alperes ellen. A bíróság a germán csapatnak 45.000 € kártérítést ítélt meg.

Az ügy az Apocalyptica Worlds Collide című lemezének reklámkampánya miatt indult. A lemezen sok vendég zenész mellett  a Helden című dalban (David Bowie Heroes című szerzeménye német nyelven) szerepelt a Rammstein frontembere Till Lindemann és Richard Z. Kruspe gitáros is. Az Apocalyptica viszont az album borítójára ragasztott matricákon, a magazinokban és plakátokon a "featuring Rammstein" feliratot használta mindenfajta engedély nélkül.

Mivel a Rammstein név védjegyoltalom alatt áll, ezért csak engedéllyel használható fel kereskedelmben, így a banda és menedzsmnetje jogosan pert indított az Apocalyptica ellen. Állítólag a két együttes jó viszonyban volt egymással, hogy ez ezután is érvényes lesz-e az már kérdéses.

Cannibal Corpse dvd várható

A floridai death metal legenda Cannibal Corpse egy 2 lemezes dvd megjelentetését tervezi Global Evisceration címmel. Az anyag a tervek szerint március 15-én a Metal Blade gondozásában jelenik meg. A banda 2010 májusában két bulit is filmre rögzített Denise Korycki (Wild Wind Productions) irányításával, aki a Cannibal Corpse Centuries Of Torment - The First 20 Years című 2008-ban kiadott dvd anyagát is gondozta.

Holiday Crüe @ Rocktogon 2011.01.05. [KONCERTAJÁNLÓ]

Pocky Demon a Kiss Forever Band alapító tagja egy másik tribute bandát is jegyez. A Holiday Crue nem meglepő módön egy Mötley Crüe tribute csapat, melynek tagjai még Kiss Endi (Hooligans), Ábel Miki (ex-Disco Express,Jolly Roger) és Sidd (Helldorado,Jolly Roger).
 
2007 őszén csak egy divatbemutató "háttér" zenekarának állt össze a csapat, de többen úgy gondolták,  hogy jó lenne folytatni és ha már az eredeti banda ritkán látogat el kis hazánkba (1991 és slussz) akkor megpróbálják kárpótolni a magyar Mötley Crüe rajongókat. Legközelebb 2011.01.05-én a budapesti Rocktogon clubban játszik a csapat, ha gondoljátok látogassatok el.

Stúdióban a Dream Theather, Portnoy addig projektezik

John Petrucci a DT gitárosa a twitteren a következő üzenetet tette közzé: Ez az első nap a stúdióban és egyben a Dream Theater új korszakának hajnala. Alig várom már a muzsika áramlását!" Ez egyben azt jelenti, hogy rövidesen lesz új lemez is bár, az hogy ki lesz az új dobos az még csak pletyka.

Mike Portnoy mindeközben Nashville-ben dolgozik Neal Morse-szal (ex-Spock's Beard, Transatlantic) a prog-rock zenész Testimony 2 munkacímű új anyagán, de a hírek szerint egy új projekt is kialakulófélben van. Ebben a projektben Portnoy és Neal Morse mellett két egykori Dixie Dregs zenész is részt vesz, a Deep Purple gitáros Steve Morse és a basszusgitáros Dave LaRue Az énekes pedig Casey McPherson (Alpha Rev) lesz. Az egyelőre név nélküli projekt már nekiállt egy debüt lemez felvételeinek.

Thrash legendák a PECSA-ban [KONCERTAJÁNLÓ]

Minden jel szerint a 2011-es évben sem kell attól tartanunk, hogy a tavalyinál rosszabb koncertkínálatban lesz majd részünk, hiszen már most be lett harangozva egy igazán brutálisnak ígérkező koncertest március 11-ére. A thrash metal legnagyobb, soha meg nem alkuvó legendái közül két csapat, az Overkill és a Destruction érkezik a budapesti Petőfi Csarnokba, méghozzá a szintén neves Heathen és a belga After All társaságában.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum