A fiatal budapesti zenekar idén év elején jelentkezett 3 számos bemutatkozó Ep-vel.
Azt kell mondjam meglepő, milyen finom kis cuccal álltak elő, én egyáltalán nem mondanám tömeg terméknek.
Sőt kissé talán túl komplexeknek tűnnek elsőre a nóták, de hallatszik, hogy a fiúk tudják, hogyan kell a hangszereikkel bánni. Az első dolog, ami feltűnt az a számok hossza, rendesen kijátsszák őket, 5-6 perc körüli mindegyik. Szóval nem egy punk-rock formációról van szó. A csapat magát progresszív thrashcore stílusúnak nevezi, érdekes meglátás. Én speciel majd megvesztem , de nem tudtam semmihez hasonlítani a zenéjüket.
És ez jó! Aztán beugrott egy név, a rég elfeledett (h)ős-időkből, méghozzá az Unfit Ass nevű magyar csapaté, akik nagyon hasonló stílusban alkottak anno. Ők is Limblesshez hasonló középtempós, széttördelt, komplex nótákat írtak néha fel-fel gyorsuló tempóban. A Limbless zenei világától a dallamok sem állnak messze, nagyon kellemes kis témákat rejtettek el itt-ott, ami azért az emésztést kicsit megkönnyítik.
Nekem néha a Meshuggah neve is beugrott, talán a sok szaggatott gitártéma miatt, de ez egyáltalán nem baj. Nagyon ritka, hogy egy fiatal csapat ennyire egyedi, egyik skatulyába sem igazán bedugdosható zenét játszik. (Ennek nem győzöm hangsúlyozni a jelentőségét!) Ez szépen ki fogja forrni magát.
Talán lenne egy két dolog, amire oda lehetne figyelni, például a sok belassulós részből kevesebbet alkalmazni, hogy gördülékenyebbek legyenek nóták, esetleg pergősebbre venni a tempókat. De én inkább nem is tanácsolok semmit. Lemmy papa is mindig azt mondta, hogy ne hagyja senki, hogy beledumáljanak a dolgába, mindenki csinálja úgy ahogy jónak érzi, ez a siker kulcsa!
Az EP hangzása is kellő erővel szólal meg, nyers amilyennek lennie kell. Úgyhogy ez egy határozottan biztató kezdett, csak így tovább! Az anyag ingyenesen letölthető innen: limbless.bandcamp.com/. A banda pedig elérhető itt: