Mi olyat lehet elmondani a metalcore stílusról 2014-ben, amit még nem mondtak el százszor? Nincs már sok új a nap alatt, nincsenek nagy megfejtések és egyre kevesebb az új ötlet a színtéren. Sok banda tett ezért a stílus alakításáért, de ennél sokkal többen gyalázták meg annyira, hogy elég elcsépeltnek tűnjön. Továbbá legalább ennyi zenekar inkább csak úszott az árral, mint a szar a víz tetején és ezek is inkább ártottak mint használtak. Alapvetően bírom ezt a zenei vonalat és örvendek nagyokat, amikor gyöngyöt találok a sok szemét között, mint például a tavalyi Bring Me The Horizon, vagy a Killswitch Engage album. De azért már kell fenntartásokkal kezelem az újabb (és újabb) nekifutásokat, mint jelen írásunk tárgyát is, az Of Mice & Men január 28-án megjelent harmadik korongját,a Restoring Force-t.
A közel negyven percnyi anyag sok minden nyomot nem hagy az emberben, két hallgatás után tudtam igazán különbséget tenni az egyes dalok között, mert igazából egyikre sem sikerült felkapni a fejemet. A finoman szólva más zenekarokra való utálásról (értsd: nyúlás) azonban muszáj beszélni, mert kikerülhetetlenül csengenek az ember fülébe. Másrészről pedig ezek a dalok a jó dalok a lemezen: ez azért szörnyű egy picit.
Az albumkezdés, a hangosbemondós üvöltözés elég haragos, de ezen kívül semmi emlékezetes nem történik, a szokásos metalcore képletek és blokkok - ezerszer hallottad már. A második viszont odaver! A Feels Like Forever Tool-os beütéseivel eléggé zaklatott és töredezett lesz a dal, amiből kilépve a refrén könnyen beeszi magát az ember fülébe. A következő kettő, a Bones Exposed és a Would You Still Be There is a szokásos/ismert/megunt kockák egymásra pakolásával építi fel magát. A Glass Hearts az a következő dal, ami végre ismét kilóg felelé. Megvan a düh, a falakat bontó erő, és döngő riffek. Az Another You merengősen indul, de szépen megvadul a refrénre. Ezek a váltások, noha hallottunk már ilyet, mégis egyik lemez legjobb dalává teszi - kár, hogy BTMH áthallás nem pici. Ahogyan a Break Free esetében sem, de ez megint csak segít a lemeznek még egy bomba erejű nóta felpakolásával. A lemez vége nem túl emlékezetes még talán a You're Not Alone refrénje fogja meg az embert. Az utolsó dal a Space Enougth To Grow ballada, mely szépen levezeti, vagy inkább elaltatja a hallgatót.
Az album címe után azt mondhatjuk, hogy az erő megvan, de a saját ötlet hiányzik nagyon. Ezért ez a lemez is egy eléggé középszerű metalcore lemez lett, egy a millióból. Ahogyan az előző két lemezük is, ez is gyakorlatilag maradandó élmény nélkül rohan át az emberen. Talán ötször hallgattam végig, de pár jó dalon kívül nem okozott semmit. Se örömöt, de bánatot - igazán semmilyen ez a lemez.
