Az amerikai progresszív metalos trió méltán a djent közösség egyik legnépszerűbb bandája. Az instrumentális vonalon mozgó banda ma már a színtér megkerülhetetlen alapbandájává vált, köszönhetően annak, hogy a djent és jazz stílusok fúziójával megalkotott világuk egyszerre zseniális, meglepő és váratlan. Legutóbbi lemezük, a három évvel ezelőtti Weightless kötelező előtanulmányi követelmény mindenkinek, aki a stílusról akar véleményt nyilvánítani. Az azóta eltelt idő a rajongók számára elég hosszú volt, hogy éhesek legyenek az új Animals As Leaders albumra, mely március 25-én érkezik, de banda jófejségének köszönhetően, már egy héttel előbb belekóstolhattunk az új élménybe. Nézzük hát, hogy merre mozdult el a színtér három év alatt az Animals As Leaders szerint, The Joy Of Motion a hajtás után.
Alapvetően instrumentális zenékkel teli van a djent világ és személy szerint és jobban szeretem azokat a lemezeket, ahol szerepel kap az ének is, ám vannak esetek, amikor abszolút nem hiányolom a vokált. Pontosan ez a helyzet az AAL esetében is. Nem kell a vokál, mert szinte a hangszerek "mesélnek".
Egy tucat dal segíti a tökéletes kizökkenést a mindennapi unalomból és közönségességből. Itt semmi egyszerűen egy odavetett riff, vagy szóló. Egymásba folynak a dallamok, mindegyik téma ok arra, hogy egy másikat kibontsanak. Természetesen a djentes zakatolás jelen van, de talán nem annyira képezni nagy részét, mint korábban. Helyette viszont nagyobb szerepet kaptak az éteri gitárszólók, amikor a főtéma mögött mintha távolból szólna a gitár - ezek a részek nagyon jól hangzanak!
Nehéz tényleg dalokat kiszedni, hogy melyik miért jó, mert ugyan nem hajlanak át a dalok egymásba, de szinte egyben hallja az ember és nem nagyon lehet követni, hogy hányadik számnál tartunk. Folyamatosan nézegettem a lejátszót, amikor egy érdekes téma szólt, hogy ez még az a dal, vagy már a következő. Persze ettől még vannak kedvencek pár hallgatás után, de ez változik, mindig más tetszik, köszönhetően annak, hogy rendkívül bonyolult az összkép, amit összeraktak. Néha az az érzése az embernek, hogy csak jammelnek, improvizálnak és egyszer csak persze kialakul belőle a fő téma, ezért (is) nagyon izgalmas az lemez.
Elsőre nagy kedvenc az Another Year lett, laza jazz-es nyitásával, elszállós szólóival és a végére, ha nem is durván, de azért megérkező riffezgetés. Nyugis téma, de nagyon elkapja az embert. Az albumot indító Ka$cade is remek darab, úgy simul bele az ember fülébe a dal és azon keresztül az egész lemez, mintha órák óta a bandát hallanánk zenélni. A keményebb, darálósabb djent-elés híveinek a Tooth and Claw hozhat megnyugvást.
A másik dal, amihez fura animációs videót készítettek, az a Lippincott. Remek dal ez is, itt az gitárszólók dobnak nagyot a dalon, ám talán egy kicsit túlmatekozzák (talán).
Összefoglalva az előző albumhoz, a Weightless-hez képest a legnagyobb különbség, hogy kevesebb a massziv djentes riffelés. Inkább lazább, de kellően bonyolult témák viszik a lemezt. A tavalyi TesseracT lemez is azért ütött akkorát, mert nem állt be a sorba és nyomni az unalomig hallott riffeket. Az Animals As Leaders ugyan a saját pályáján, saját stílusában, de szintén a lamentálósabb vonal felé mozdultak el -, ami szerintem helyes döntés volt. A lemez szinte tökéletes, maximális pontszámnál kevesebbet nem nagyon kaphat.
Az elmúlt pár nap egyszerűen e lemez körül forog. Egyszerűen nem lehet megunni az albumot. Tökéletesen elszállós dalok pihenéshez, követhetetlen ritmuskép és dallamok zakatolása munkához, muszáj folyamatosan hallgatni, mindig új részeket felfedezi. Minden alkalommal más dalba szeretni bele az apró nüanszok miatt. Ez az új Animal As Leaders lemez, a zenehallgatás öröme.
Végre kezd beindulni a djent közösség számára is az év (mondjuk a Periphery EP-je már beköszönt), de én még várok nagy dobásokat, mint például a Peripery, az Uneven Structure vagy a Monuments új lemeze, szóval lesz tülekedés az év végi listáknál a színtéren, de a The Joy Of Motion szerencsére nem könnyítette meg a dolgunkat.
