Ezek a Clutch-tagok bírják ám a strapát! Érkezhettek volna Bécsbe egy nappal korábban is, hogy utána jólesően lazítsanak valahol a városban és kiélvezzék a csodás időjárást. Ki ne kezdené így az európai turnéját a kimerítő repülés után? Neil Fallon és a többiek azonban nem sokkal a délelőtti földet érés után már a buli helyszínen lőtték be a hangmotyót, beérve előtte egy rövid sziesztával. Harcedzett társaság!..

A színpadon aztán megjelenik négy, a negyedik X-en túli úriember, akik alig moccannak játék közben. A roppant ötletesen figurázó Jean-Paul Gaster dobos a legaktívabb... Neil is inkább a Jello Biafrát idéző pózokban és gesztusokban jeleskedik, már amikor épp nem lóg a gitár a nyakában. A számok között viszont alig mond vagy egyáltalán csinál bármit. Mégsem valami levert, az utazás és az időzónaváltás velejáróitól elgyötört bagázst látunk. Ők ilyenek és kész.

Persze a tavalyi Earth Rocker albumuk is annyira tele van élettel, hogy el se tudtam volna képzelni holmi sótlan, punnyadt előadást. A lemezről egyenesen kilenc dal ment le és ehhez mérhető kiemelt helyet csak a Blast Tyrant anyaga kapott a szettben a maga négy számával. Egy friss szerzeményre is sort kerített a banda és a Mad Sidewinder nóta nyílegyenesen az Earth Rocker energikus vonalát folytatja. Általánosságban ez a vitalitás jellemezte a nem egészen másfél órás koncertet, bár a rock n' rollos pörgés és a lüktető groove-ok mellett a Regulator (a The Walking Dead sorozatban is szerepelt!) átmenetileg lelassította a tempót, a Spacegrass - Profits Of Doom kettős erejéig pedig iszonyatos borultság és súly telepedett ránk.

Az egészben az a legnagyszerűbb, hogy sikerült mindenről képet adni, ami a Clutch lényege: a csapat ősi blues-rock gyökerei – a ráadásban a szájharmonikás D.C. Sound Attack! és az Electric Worry is zseniális volt! – éppúgy megmutatkoztak, mint a punk rock intellektuális áramlatának befolyása vagy a kortárs Helmet és Tool hatásai. Mindez hamar rögzülő dalok formájában, amelyekben Neil (aki nem a szó hagyományos értelmében számít jó vokalistának) az adottságai szabta kereteken belül manőverezve hoz hatásos és fogós énektémákat a maga jellegzetes stílusában.

A nagytermet megtöltő közönség vette az adást. Az osztrák koncertjárók ugyan ezúttal sem igazán cáfoltak rá az idehaza sokszor emlegetett halvérűségükre (szinte közhely leírni, de most is szép számú magyar különítmény vonult ki Bécsbe), ám a lelkes reakciók nyomán egészen biztosan jó hangulatban vágott az előtte álló három hetes európai „menetelésnek” a marylandi négyes.

A rend kedvéért emlékezzünk meg a két előzenekarról is. A norvég Sahg doommal áthatott fémzenéje (Ozzy No Rest For The Wicked korszaka legyen a kiindulópont) a tompa és aránytalan hangzás miatt nem tudott érvényesülni, bár mondjuk a klippel megtámogatott Pyromancer nótát láthatóan ismerték az időben érkezettek. Pesten a Dürerben ütősebb bulit nyomtak tavaly márciusban, ha nem is hosszabbat. Az előttem eddig ismeretlen San Francisco-i Hot Lunchról pedig szívesen írnám (stílszerűen), hogy melegen ajánlom, de sajnos nem sok mindenre tudok visszaemlékezni velük kapcsolatban azon kívül, hogy a hetvenes évek rockmuzsikáján nőttek fel, meg hogy van egy látványosan és ügyesen játszó dobosuk. Azért így is akadt, akinek ízlett... /A lehetőségért köszönet a Skalar Entertainment-nek/

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. TOVÁBBI KÉPEK ITT.