A Tankard sosem tartozott a kedvenc német zenekaraim közé, mert többnyire a "Nagy Hármas" (Kreator, Sodom, Destruction) lemezeit hallgattam-hallgatom ha német thrash metalhoz van kedvem. Valahogy mindig a második-harmadik vonalba szorultak a nagyokhoz képest. 30 éves a "Sör Metal"!
30 éves korára az emberek többsége valamelyest megkomolyodik, de ez nem igaz a zenekarra. Kezdve '86-os nagyon egyszerű és dühös debütáló albumuktól szolgálják a szomjas rajongókat ugyanabban a szellemben, kissé komolytalanul a sörre (és mindenféle alkoholos élvezetekre) épített imázzsal. A thrash metal hagyományos formátumára a német válasz sötétebb és nehezebb volt, ennek ellenpontja a Tankard-féle dallamosabb keverék: speed metal, thrash metal és itt-ott egy kis punk. Idén a 16. lemezükkel tértek vissza amelyen a fenti képlet változatlan, ugyanaz a farmermellényes, jobbára szórakoztató zene, mint a 80-as években.
A R.I.B. az A Girl Called Cerveza által kijelölt úton halad tovább, de meglehetősen ellentmondásosnak találtam a lemezt, mert a minősége erősen ingadozik. Van néhány nagyon jó szerzemény, a hangzás friss és rendkívül energikus, valamint azt is értékelem, hogy a Tankard sokszínűségre törekszik, de a minőséget nem sikerült egységes szinten tartani.
Az albumnyitó War Cry kiváló, de eléggé tipikus thrash, brutális,egyszerű és szupergyors, de egy kicsit lélektelen. Nincs idő pihenésre, mert a Fooled By Your Guts söpör végig kíméletlenül és könyörtelenül a hallgatón. És innentől világos volt, hogy két szó elég leírni az egész albumot: brutális és egyszerű. Alig van idő bármikor levegőt venni a hallgatás közben, egyik thrash himnusz követi a másikat. Egy lassú, baljós gitárriff bevezet minket egyenesen a címadó számba (Rest In Beer), sajnos a címadó dal visszaveti egy kicsit a kezdeti lendületet.
A Riders of Doom gyors téma amely az egyik jobb alkotásuk, klasszikus metal hatásokkal, a gitár és a megoldások emlékeztetnek Maidenre. Van bizonyos fokú német power metal befolyás és progresszió (kb. Rage) ami örvendetes, de lehet nem az, amit az átlag rajongó várt. A No One Hit Wonder tiszta és egyszerű Tankard téma, gyors és dallamos. Enemy Of Order az egyik legjobb munka a lemezen, amit határozottan kiemelnék a jó meglepetések között, tele adrenalinnal, és erővel. A banda védjegye a sör mellett a humor: Riders Of The Doom, No One Hit Wonder, Breakfast For Champions vagy a The Party Ain 't Over 'Til We Say So mindegyik a szövegre épít, de sok utalás van a pályájuk korábbi állomásaira: a R.I.B. borító egyértelműen visszautalás a Chemical Invasion albumra, csakúgy, mint néhány dalszöveg folytatása és az őrült professzor karakter. De a fiatalabb közönség csak most kezdi megismerni ezeket a legendákat, azt hiszem nem sokat mond nekik a Zombie Attack vagy az egész '86-2000 közötti időszak. A Tankard azért nem az Iron Maiden...
A R.I.B. egy szórakoztató album, nem bonyolult zene a Tankardé, de következetes, izmos thrash hallható rajta és a riffek is változatosak. Azonban nem biztos, hogy fenntartja a hallgató figyelmét 40 percen keresztül a kissé egydimenziós zene, amely hosszú távon kissé egysíkú az eléggé egyforma nóták miatt. Mentségükre szóljon, hogy ez csak szórakoztatás.
