Majdnem oly frusztráció, idegi görcsök és kialvatlanság nyúz most, mint akkor. Majdnem olyan illumináltságra, fejrázásra, visszamosolygásokra vágyok, mint akkor. A FOO máris a nosztalgiáim része lett, s most a tiéteké is lesz, mert...
...idén megígértük nektek, hogy rockerszemmel vesszük górcső alá az ország leggyorsabban nagyra (s egyúttal rockfesztivállá is) nőtt, buliját, a Fishing On Orfűt. És most, hogy nagyjából rekonstruálni kezdtük, mi a tosz is volt az a 4 nap tömény flesselés, amit átélhettünk, elétek is tárjuk az eredményt...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
2. nap - bugi. bugi. bugi. vugi.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Ez a nap indult a legnagyobb fiziobiológiás fájdalommal számunkra... A sör-energiaital-cigi kombótól széthajtott szervezetet egyes egyedül csak még több sör-energiaital-cigi pakkal, pár meghitt maratoni kotyulással, egy szellőztetős tóparti sétával és egy salátában dúsabb strandkaja-tállal lehetséges egyenesbe hozni. Ilyen ez a partydiéta. Szerencsére az orfűi kemping mind a lejövetre, mind az erre rájövetre kiváló terep... Amire 20 perc keringetés után a kemping előtt találtunk kocsihelyet, és áthaladtunk a Keszeg És A Borz alatt, beszívott a pezsgés: most már vibrált a levegő, az emberek végre pörögni, mozogni akartak... Lehet, elviselnék még 1 napot FOO-ból, ha eddig tart a csúcsra járatása!
KOZMOSZ koncerten nyitottunk. Eleinte (1 percig) úgy éreztem, az új generáció Alvinját és Mókusait látom... Talán rásegített erre a kb. 40 db, de pakkban támadó, 13 éves forma kissrác, akik óvatos, de kétség kívül felszabadult pogóval illették meg őket. Megdöbbentett, hogy ennyire fiatal közönséget értek el leginkább, mikor sokkal komplexebb problémákról és sokkal elmésebben szólnak, mintsem ami indokolná a tinifanklubot. De ez csak fasza - már korán célba ér az üzenet, ami égetőbb a puszta "szar minden"-nél! Meglehet hasonló erővel ütöttek Alvinék is újkorukban, de a Kozmosz, nagyon hamar rájöttem, hogy bizony valami más, sőt: valami több. Pál Zsombi és Beke Dani kurvajó kettős frontemberséget nyomtak (bár a legizgibb egy 50-50, nem egy ilyen 60-40 megosztás lenne), s bár a kurva gitár a hangosítók minden mesterkedése ellenére is folyton sípolt a középmagas tartományban, a 3. szám után már le is szarták, és jó volt ez így, punk volt ez így. Pörgős ütemek, csattanó szövegek, amiket legnagyobb meglepetésemre én is félig-meddig tudtam (A Világszakadtság és a Kedves Vezető valóságos népünnepéllyé emelkedett - elkeserítő, hogy 24 fölött szinte senki nem volt a koncin, mikor épp nekik lenne itt a helyük), a végén színpadra, majd a közönségbe veszettül, gondolom törlesztésképp bezúgó Téveszmés Nagy Viktor vendégorbákolása pedig jól odacsapott zárásképp. Alig tudtam csápolni, mert a csávó belenyomta a fejem a sörébe, aztán vágtatott tovább szítani a pitet. Ez így volt szép, így volt jó. Ha nem baszna ennyire a tevőképes korosztály e zenére, a banda pedig jobban kiaknázná a két gitárban és duplázásban rejlő lehetőségeket, ez egy közel perfekt konci lett volna - így csak simán fasza lett. --- 4/5
Innen futólépésben haladtunk a múltba és a magasba: a dombteteji, fantasztikus fahajót mintázó családias Borfalu színpadon messzi földön befutó hazánkfia, Little G. Weevil tolta a bluest. Egyszerűen, hangzatosan, de hihetetlen atmoszférát varázsolva... Az összképet csak az össze-vissza "kíséretet tapsoló" közönsegg, a magukat nyilván rendkívül szórakoztatónak érző "állvány-sárkányt" a színpad előtt (2 percen át) vonszoló minihippik és a látszólagos felelőtlenséggel a nézők elé csoportosuló orkok rontották, de G. kompenzálta ezt hűvös eleganciával, szexin szóló húrjaival, és egy bő 10 perces Ripoff Raskolnikoffal közös szólóblokkal... Akkora dög volt ebben a záró tételben, annyira sütött a két zenész barátsága, hogy az önmagában megért volna egy közös koncertet. Talán a színpad és a közönség hiányosságai miatt, de nem tudta tökéletesen a nehéz-füstös hangulatot kelteni, amit vártam, de ez legyen a legnagyobb bajunk: blues-laikusként is pozitív kisugárzású, jó értelemben véve pőrén, prímán szóló koncertet kaptunk, egy kis varázslatot, ami néha egész beletolt a béta-állapotba. Utána még jól meg is vendégeltek a művész urak egy adag perzselő savanyúalma-házipáleszre...(Megint pacsi a FOO-nak: melyik másik feszten kapok minőségi hazai punkra minőségi hazai bluest?) --- 4,5/5
"Ne szedd fel, mert tudjuk hol van, és megb*szunk!" - hesteg#foolovin
Érdekes, ahogy a FOO szociálisan is tagolja a fesztiválozókat: a középkorú értelmiség vette be magát a napközben tervezői re-ruhák, legó-kiegészítők (lególap-karkötő! lego-szivecske nyaklánc! a Redaster MENŐ), kézműves ékszerek, Menedék-sátorban (meglepő ügyességgel jammelő) pécsi fiatalok és alkura kész eladók kis nyugalomszigetére, ahol lassan hegyekbe gyűltek a visszavihető műanyag, literes fröccsös üvegek - amik bevezetése újabb díjnyertes ötlet.
Lejjebb a "fesztiválnépség" foglalta a völgyet, a Made In Pécsnél a helyi aranyifjak (kissé flegmán), a Laptopszalonnál a rockerség színe-java, a Tisza Nagysátornál meg leginkább hiphop-arcok és 30-as poprajongók gengelnek.
Futottunk is egy gyors kört, aminek végén kilyukadtunk a nehezen bevehető, de onnan már nyilvánvalóan döbbenetes zenét játszó Kamikaze Scotsmen koncertjére. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy velük elérte a magyar kísérleti-pszichedelikus zene jelenleg ismert csúcspontját. Menyhei Ádám csodálatos énekhangja szinte fel se tűnik az analóg effekttenger örvényeiben, amit 6-8 perces, 2 billentyűsoron tolt szettek alatt vezényel, s amihez egy minden értelemben vett mély élményt nyújt Bence Fülöp basszusjátéka és Bognár Marci lüktető, ütlegelő dobjátéka. Annyira réteges, lassan építkező, szokatlan hangnemváltásokkal, hajlításokkal, formabontó számstruktúrákkal operáló dalaik vannak, hogy kellett jó negyed óra, mire beszívott, de aztán nem engedett. A Slaves pedig abszolút csúcs tőlük. Ezért késtem le egy IHM-interjút, de minden kárpótolva lészen - a KS-ért úgyse tudna semmi kárpótolni. --- 5/5
Quimbyből is sikerült elkapni ezt-azt, és meglepően jól szólt! A Kaktuszliget dark countrys, psychobillys beütésű számai emelték számomra a legmagasabbra a showt, hittem én, amíg nem láttam, hogy Líviusz is "idegállapotba'" kerül, miután úgy tolták fel a színpadra gipszben, bekötött lábbal, harmadszorra felszakadt lábizmokkal, mint egy hikomat Hannibált... Sőt, nyugodtan kimondható, hogy a Quimby nagyzenekari rockot játszik. Szinte látszott a fejükön, mennyire unják, de azért tisztességgel játszották az Autó egy Szerpentinent meg a Most Múlik Pontosant, viszont a nagy örömmel-hévvel letolt Kivándorló Blues és a Senki Se Menekül úgy csattantak szövegileg-zeneileg is, amit a Quimbytől egy mezei rocker el se várna. Ez, és a következő koncert bebizonyította számomra a régi igazságot: simán vannak olyan zenekarok, amiket a "rajongók" vak, nyáladzó és - mindenek előtt - igazából teljesen értetlen tömegei utáltatnak meg a tisztes zenefanatikussal. A Quimby príma, az utolsó hangig lecsiszolt, örömködős előadása erre volt jó példa - lehetetlen élvezni az elvakult 40-esek és nyáladzó tinilányok által rogyásig tömött első 10 sorban, de ha veszi az ember a fáradságot, és a távolságot, és figyel, rájön, mit is hagyott ki éveken át pár(millió) irritáló idióta miatt. Hosszú távon azért már nem köt le eléggé, de így is kezdem azt érezni, hogy alaposan megdolgoztak a sikerükért. --- 3,5/5
Hajszálpontosan ugyanez mondható el a 30Y-ról, csak még mellbe vágóbban. Számomra nem volt nagy meglepetés realizálni, hogy a 30Y (és ezért mostantól valószínűleg maszkos támadások érnek a nyílt utcán, de az igazságot nem lehet elhallgattatni!) voltaképpen egy rockzenekar, miután az új dalokból, az Ahogy Elképzeltem EP megjelenésének örömre az Est Caféban márciusban egy elsöprő erejű, szarrá torzított, szó szerint szájtáttató koncertet nyomtak a képembe, de azért mégis... azért mégis. A zenekar visszakapaszkodó-félben van: az utóbbi 2 albumnak vagy a szakma, vagy a nagyközönség nem volt barátja, a Bezzeg A Kurva Beckekben kicsúcsosodó kreatív szünet most ért be: a Made In Pécs (másod)nagyszínpad előtt nem volt fojtogató tömeg, dugig habzó szájú, gólyakorukban megrekedt sálasbiobölcsészlányokkal (ahogy azt a random rocker hinné), viszont volt egy full punkban doboló Zaza, voltak begerjesztett húrok, Zoli pengően tiszta hangja, öncélú sztárkodástól mentes gesztusai és kedves kiszólásai... S mindezek rádöbbenthettek bárkit arra, hogy ez biza itt nem az új évtized Kispál-klónja, hanem sokkal inkább az a hazai zenei életnek, mint a Bush, a Blur, meg a 2007 körüli Stone Temple Pilots a világzeneinek. Ja, plusz piros pont Sárközy Zoli papa kimagasló színvonalú vokál- és billentyűs munkájának, meg a színpadműveseknek: a hangzás és a látvány is lélegzetelállító volt! Az Egy Perccel Tovább és a Teremtős 100%-os powerpop számokként csörögtek, amiken csak dobott az énekelhető, mégis elmés szöveg és a minden eddiginél rockosabb tempó és hangszerelés, az Ahogy Elképzeltem együttdalolása pedig giccsmentes-fesztiváltömeges elérzékenyedésre és fejlóbálásra adott okot. A 30Y az a zenekar, aki képes volt majdnem 180 fokkal megfordítani a róluk alkotott képemet fél év alatt, és a dorcós rockereknek is nyugodt szívvel ajánlhatom, hogy tegyék félre az előítéleteiket, és ki tudja? Akár még élvezhetitek is. ÉLŐBEN mindenképp. Mint én, meg vagy úgy félezren, hangosan és szégyentelenül. --- 4/5
Supernemre sikeresen rángattak be a helyi cukiságfelelős jailbaitek, és az igazi úr néha hagyja rángatni magát, mert jól jár. Papp Szabiék odatették magukat, de valahogy ezt is csak a visszatérő "derék iparosmunka" fordulattal illethetném... A tocsogósan nagyszerű Egy A Millióból és a Nincs Feszkó arénarockká magasztalt poppunkjától és az erre kibontakozó közepes veszélyességű (laza 100 főt kempingfitnesz keretében mozgató) pogótól eltekintve "csak" simán jó volt. Mintha csapzottak is lettek volna kicsit a legények, és láttam már tőlük elsöprő-szétkurcizó koncertet is: ez nem ilyen volt. A retinákat szétégető erejű nagyszínpad-világítás és a már feltalálásuk korában hipergáz vizuál tovább rontotta az összképet - pixellizált, lüktető hangfalak? KÖNYÖRGÖK. A media playerem jobbat tud. A kultuszt éltető közönség viszont nem hagyta aláesni a hangulatot, ahogy az a középtávú testszörf-maratonokon is látszott. Minden kúlság ellenére mégis jó volt kicsit elszabadulni a koncertről - pont elég volt, és pont elég rokk. -- 3,5/5
(Ja, mai kajaajánló nem lesz, mert annyira be voltam mindenezve, hogy nem derogált a szilárd tápanyag.)
Ezt kiegyensúlyozva - ha már a fitnesz jegyében telik a nap - kicsit ugráltunk Subi-féle Dirty Parties RATM-tribute bulin is. Áccerűen ütős volt, 100% örömzene, az együtt éneklés és a fejmagasságban szálldosó emberek és hozzáadtak a fílinghez, de valahogy mégse jött át. Lehet, csak a százszor látott (bármi baromi jó) tribute-al szánalmasan könnyen megnyerhető tömegektől lettem rosszul, amikor a lázadás jegyében gondoltam, jól megkoronázom az éjszakát Néhai Bárányékkal... de amit AZTÁN kaptam, arra nem lehettem felkészülve.
Élőben ez a banda pusztít. És újjáépít. Adott 4 agglegény-szabású telepi egyed (izzadt-trikós, füligfogas-mosolyos kuzinoknak látszók, egy basszeresnek állt Sub Bass Monster féltesó és egy bölcsészdoktárátusát végző borostás Spock doktor - kék enterprise-os fölsőben)! 2 gitár, egy szinte stoneri mélységekben búgó Jolana, a hatalmas örömmel döbbenetes törtütemeket dobon és elektromos ütempulton SZINKRONBAN kalapáló ÉS éneklő (és elszálltan szépséges szövegeket író) Burucs Szabi, nem hogy a fronton, hanem hátul, a topon... Örvényként folyik egybe az elektróval támogatott alter, a post-rock, a dallamos emo és az elszállós stoner, tombolda és feelgood, merengés és magát komolyan véletlen se vevő művészkedés... Kitágult pupillával szívtam azt a több, mint 1 óráig húzó, tényleg szétesésig tolt csodát, amit a Néhai Bárány művelt, és az apró bakikat (röhögve kikúrt utolsó dobverő, szétvert effektpult, kikapcsolva hagyott pedálok) akkora ívben szartam le, hogy körbeérte volna a kempinget.
NAGYON jót tett nekik a késői időpont: az embereket, mint szúnyogot az UV, bevonzották, és szinte mind egy szálig benn tartották a Laptopszalon sátorban. A Bolygó, az Egyenes, a Hó, a WÁHÁ! és főleg a végén kb. hardcore-ütleggé tekert Egyperces olyan tömény löketben adták a lírai rákkenrót, hogy minden kétséget eloszlattak afelől: ezt a zenekart azonnal meg kell ismernie mindenkinek, és egyébként is, hol a toszban voltak eddig a playlistjeimről?! A Néhai Bárány tarolt ma, egyedülálló, érzelemmel csurig telt, édes-keserédes zenéjével még azokat is lenyomta szememben és fülemben, akik amúgy makulátlan alakítást nyújtottak. A mai győztes ők. --- 5/5
Hangosan mentünk haza. Nem móka a lesántult, mellette mattarészeg, lelkibeteg és 3 nap (vezetés miatt) nem ivását 3 óra alatt bepótolni akaró komáddal navigálni az egyébként is szinte tökig sötét kempingben - idén nem tudok csőtörésről, de a lámpák fele-többmintfele biza nem égett éjjel, komolyan megnehezítve a légyottok és a dombon-le-nem-gurulások kivitelezését. A dombtetőig vezető kb. kilométeres útszakaszt kétoldalt kikövezték kasztnijaikkal a (jó forgalom ellenére is halál tirpák) taxisok, egymás seggébe bújva vonuló autók, egymás hajába bújva vonuló lányok, egymás pénzéből vegetáló egyetemisták. Kifárasztott ez a nap, még inni is csak futva tudtunk ennyi jó buli között, és sok jót kényszerültünk kihagyni (Rackajam, Isten Háta Mögött, Képzelt Város - kárpótlunk!). 4 körül sikeresen le is fejeltük az ágylécet, és elhatároztuk, hogy ennyi stressz meg helybenfuti után az utolsó, akkor még lightosnak festő napon kényeztetjük magunkat és teszünk mindenre. És lőn...
(befejezése következik)
~
írta Nemesúr(/Nemes Márk)
fotózta Sir Tony(/Gábor Máté)
