A norvég Kvelertak az elmúlt pár évben szépen belekúszott a köztudatba, pedig csak két nagylemez (de milyen két nagylemez!) van mögöttük. A csapat éppen a Metallicaval turnézik, tegnap pedig éppen szabadnaposak lettek volna, de csak volna mert szépen elfoglalták az A38 Hajót, pedig nem is kalózok.

A Knapp Oszi által vezetett Grizzly kilenckor lépett a színpadra. A műsor elején még jócskán szellős volt a hely, de a későbbiek során szép számmal jöttek az emberek. A magyar stonertől egy kicsit mindig félek. Hallottam/láttam már a medvék klipjét/zenéjét, de mindig félek, hogy élőben ez itthon, hogy jön vissza. Sok minden tanúbizonyságot nyert a srácok koncertje alatt. Oszinak kegyetlen jól megy ez a stílusú dalolászás, és nem mellesleg szerintem ő Magyarország egyik legjobb frontembere, pont. Annyira magával ragadó a stílusa, ahogy vonaglik előtted, nehéz nem rá figyelni. E mellé jön még, hogy a srácok marhára egyben vannak, jól játszanak. A hajó egyszerre bólogatott a riffekre, amit nem is csodálok.

Miután a medvék megcsócsáltak minket, itt volt az idő, hogy jöjjenek a bagoly mániás norvégok. Bevallom őszintén, nem régóta ismerem a Kvelertak-ot. Hallgattam már, de úgy igazán soha nem ástam bele magam. EDDIG! Mindenki mondta, hogy mekkora zene, meg milyen buli, de valahogy eddig kimaradt, pedig igazuk volt a haveroknak. Tíz után negyedórával megjelent a színpad szélén Erlend, fején a már híres bagollyal. Innentől kezdve pedig nem volt megállás. Fene se gondolta volna, hogy a Hajó ennyire megfog telni, azt meg pláne nem, hogy ennyire nagy zúzás lesz. A közönség egy emberként tombolt, ugrált, rázta a fejét (fáj is a nyakam rendesen) ordította a dalokat. Nem is tudom felfogni, megérteni, hogy milyen nagy energia van ebben a pár emberben, amitől ennyire elveszti mindenki a fejét.

Ez nem egy olyan este volt mikor biztatni kellett a közönséget, hogy tapsoljon, vagy arra, hogy a refrént veled ordítsák. A zenészekre egy árva rossz szavunk nem lehet. Olyan pontosan, és jól nyomatják az őrült black ’n’ roll témáikat. A gitárosok folyamatosan vágják a fejeket, mosolyognak, együtt vannak a lent állókkal. Kjetil, a dobos srác pedig….pfúúú kivoltam tőle, hogy mennyire jól oda tud csapni annak a rohadt blast beatnek, és közben egy percre sem zökken ki a tempóból. Erlend, - a frontember - pedig végig hergeli az embereket, biztatja őket arra, hogy szabadítsák ki magukból most az állatot, ha ez meg nem lenne elég mikrofonostul beugrik egy laza kis body surf-re. Na, és egy ennyire intenzív banda, hogy köszön el a közönségétől?  Elkezdik az utolsó számnál felrángatni az embereket, és mindenki a zenekarral ugrál a színpadon. Szépen lassan pedig eltűnnek a zenészek, mindenki a saját módján. Van, aki a plafonon mászik ki hátra, van aki csak elsétál, de ez tök lényegtelen.

Olyan esténk volt, amit nagyon sokáig emlegetni fogunk. Számomra eddig ez volt az év koncertje, és marha nehéz lesz felülmúlni. Ezek után tuti, hogy durvábban bele ásom magam a Kvelertak dolgaiba. Béke, Szeretet, Metal!

A fotó a tavalyi Bécsi koncerten készült. Hamarosan rengeteg fotóval jövünk a tegnapi koncertről.