RockStation

TOP10 művésznév a rock/metal világából

2015. január 24. - sebiszabi

top10stagenames.jpg

Nyilvánvaló, hogy a zenészek nem mindig azzal a névvel lépnek színpadra, ami a születési anyakönyvi kivonatukban szerepel. Kovács Jánosként nyomni annyira snassz, nem? Legyen már akkor John Brutal Smith a név, mindjárt jobb. A MetalInjection nyomán összeszedtünk 10 legendás metalzenészt, akikről tudtuk, hogy művésznévvel nyomulnak/nyomultak, de az eredeti nevük a múlt jótékony homályába veszne, ha hagynánk. Emellett, ha valami érdekes sztori is tartozik a művésznévhez, hát azt is elmondjuk, mert ilyen jófejek vagyunk. 

 

Alice Cooper - Vincent Damon Furnier

Sok elmélet létezik arról, hogyan született ez a művésznév, következzen most néhány olyan magyarázat, amellyel a zenekar állt elő az évek során.
„Egy este a srácok Oujia táblával játszottak, és az „A-L-I-C-E C-O-O-P-E-R” jött ki.”
„Olyasmi üteme volt, mint a Baby Jane-nek vagy a Lizzie Borden-nek: imádnivaló és ártatlan, de a háta mögött ott a fejsze.”
„A névvel eredetileg egyszerűen a társadalom szemébe köptünk. Az emberek kikészültek egy olyan névtől, mint az Alice Cooper.”

King Diamond - Kim Bendix Petersen

King legelső fellépésére a Brainstorm nevű banda tagjaként került sor 1976-ban. A tagok sminket hordtak Alice Cooper módra és olyan művészneveket vettek fel, amelyek a személyiségükhöz passzoltak. A zenekar feloszlott és King még két csapatban is megfordult, mielőtt elindította volna a Mercyful Fate-et, ám az Alice Cooper ihlette színpadi énje örökre vele maradt.

Robb Flynn - Lawrence Matthew Cardine

A Machine Head rajongók bizonyára beleásták magukat a Robb múltjáról szóló mély szövegrészekbe és tudják, hogy néha göröngyös utat járt be. Öt éves korában szabadult kegyetlen szüleitől és nevelőszülőkhöz került, akiktől új nevet is kapott. Múltbeli fájdalmainak kezeléséhez a zenét találta a legjobb módszernek. Elmondása szerint nem áll szándékában felkutatni biológiai szüleit.

Ozzy Osborune - John Michael Osbourne

Őt kisiskolás kora óta egyszerűen Ozzynak – az Osbourne családnév miatt – szólítják az emberek, mivel a John elég szokványos névnek számít.

Dio - Ronald James Padavona

Ronnie a maffiózó Johnny Dio után vette fel a Dio nevet, profiként pedig az 1960-as évek elején használta, amikor a Ronnie Dio and the Prophets nevű formációban játszott. A nevet pályája végéig megőrizte.

Axl Rose - William Bruce Bailey

Rose egészen tizenhét éves koráig abban a hitben élt, hogy mostohaapja, Stephen L. Bailey a valódi apukája. Amikor tudomást szerzett a biológiai apjáról, visszakövetelte az eredeti születési nevét: William Bruce Rose, Jr. A valódi apjával soha nem találkozott, őt 1984-ben meggyilkolták. Amikor Rose előadóként kezdett tevékenykedni, az Axl művésznevet vette fel az eredeti bandája (AXL) nyomán. 1986-ban, mielőtt aláírta volna a szerződést a Geffen Recordsszal, hivatalosan W. Axl Rose-ra változtatta a nevét.

Slash - Saul Hudson

Az egyik barátjának az apja aggatta rá a Slash becenevet tinédzser korában, mert állandóan úton volt. Elmondása szerint a név tükrözi a személyiségét; Slash sosem húzta be a féket.

Marilyn Manson - Brian Hugh Warner

A Marilyn Manson and the Spooky Kids zenekar tagjai úgy döntöttek, egyesítenek két szélsőséget és mindannyian olyan művésznevet választottak maguknak, amelyben a keresztnetet valamely popzenei ikontól, a vezetéknevet pedig egy sorozatgyilkostól vették. Brian Warner választása Marilyn Monroe-ra és Charles Mansonra esett.

Lemmy - Ian Fraser Kilmister

Kilmisterre iskolás korában ragadt rá a Lemmy becenév, bár ő maga sem tudta, miért. Egyesek szerint a „lemmy [lend me] a quid till Friday” (magyarul: „aggyá mán egy fontot péntekig”) mondata miatt, mivel szokása volt pénzt kölcsönkérni.

Yngwie Malmsteen - Lars Johan Yngve Lannerbäck

Pályája korai szakaszában Lannerback az anyja leánykori nevét használta, még egy „e” betűvel megtoldva a „Malmsten”-t és a keresztnevét is megváltoztatta Yngwie-re abban a reményben, hogy a közönség Svédországon kívül is helyesen fogja tudni kiejteni.

+1: KISS

Paul Stanley, „Starchild” / „Csillaggyermek” Valódi neve: Stanley Harvey Eisen
Gene Simmons, „A Démon” Valódi neve: Chaim Weitz
Ace Frehley, „Space Ace” Valódi neve: Paul Daniel Frehley
Peter Criss, „Catman” / „Macskaember” Valódi neve: George Peter John Criscuola

A KISS lehetne a csúcsbanda a nevek játékában: a tagok nem csak a nevüket változtatták meg, de új személyiséget és hozzá művésznevet is felvettek. a zenekar egy ízben elmagyarázta, hogy a személyiségüket végső soron a rajongók választották. Stanley azért lett „Csillaggyermek”, mert „csillagszemű szertőként” és „reménytelen romantikusként” beszéltek róla. A „Démoni” make-up Simmons cinizmusát és sötét humorát, na meg a képregényekhez való vonzódását tükrözte. Frehley „űrhajós” kinézete a sci-fi iránti rajongásából ered, illetve abból, hogy állítólag egy másik bolygóról származik. Criss pedig azért lett „Macskaember”, mert kemény gyerekkora volt Brooklynban (New York), ahol azt mondták, kilenc élete van.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr397102991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mortanius 2015.01.25. 16:06:42

Necrobutcher(Mayhem) a király!

Le Orme 2 2015.01.25. 17:06:00

Mindegyiknek jobb az eredeti neve. Mindegyiknek.

Orszag 2015.01.25. 17:39:54

@Le Orme 2: Ugyanolyan műmájer, mint a repperek még hülyébb "művésznevei".

Jéghegy 2015.01.25. 17:54:29

@Le Orme 2: Azért én nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék-e Chaim Weitz néven élni. De a többiek esetében tökéletesen igazad van.

TomAce 2015.01.25. 18:47:53

A Kisshez esetleg egy olyan kép, amin tényleg Ace Frehley és Peter Criss van? ;)

Skatulya bácsi megmondta 2015.01.25. 20:22:49

Axl Rose az oral sex anagrammája.
Ennek is van köze a névválasztáshoz.

visóvölgy 2015.01.25. 20:47:25

Gondoljatok néhány különös, de ismert névre. Mondjuk Liszt Ferencre...

károly szántana 2015.01.25. 22:24:11

Jeffrey Hyman, John Cummings, Douglas Glen Colvin, Tamás Erdélyi?
Frank Carlton Serafino Feranna, Robert Alan Deal, Vincent Neil Wharton, Thomas Lee Bass?

Balthazor Hellman 2015.01.25. 23:17:38

A nevem Gyuszi bácsi, te is tudod jól
De a Bill kapitány sokkal jobban szól

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.26. 01:20:17

Szerintem az Ki-negyvennégy lesz...Én legalább is mindig annak olvastam... :D

átlátó 2015.01.26. 01:27:25

Ha nagyon megkutatom a kincsesládámat, nekem meg van egy kazettám, amin a Philkó (Rákay Kálmán) Omega slágerottot danul, asszem a Petrólium lámpást, a rokkzene klasszikusát...az akkor aktívan működő Bizarr stúdióban lett megcsinyálva, - nagyon odabasz.

GERI87 2015.01.26. 11:49:59

@károly szántana:

Ugye mennyivel jobban hangzik az hogy 'Nikki Sixx'...akár egy pornós...főleg hogy "lopta":)
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum