RockStation

Könnygáz után Döglégy szavait szívod - Lezárult a Kartel tribute sorozat

2015. szeptember 06. - csigaur

kartelcsoport.jpg

Reggel tíz (fél egy ), ébredek. Kinézek az ablakon, végre „szombat”. Ez a nap nem lehet szar, az éjszaka nyugodt volt, semmi sziréna zaj.

Körülbelül ezekkel a sorokkal a fejemben ébredtem, miután túléltük a nem túl nyugodt, szirénazajtól hangos pénteki magyar-román mérkőzést a Népligetben…. Kissé fáradtan, mondhatni baszott fáradtan indultam el az utolsó Kartel tribute koncertre….

De miután semmi bajunk nem történt, csak a könnygáztól taknyunk-nyálunk egybefolyt, mégis vidáman utaztam a Barba Negra Track felé, egy jó kis Kartel koncertre. Vagy inkább show-ra, hiszen ez az volt. A húsz év jubileumát elég rendesen megünneplő zenekar itt tartotta az utolsó tribute buliját. Elég szép névsor csatlakozott Döglégy tábornokék mellé. A punktól-a hip-hopon át a drum and bass-ig mindenféle stílus képviselte magát ezen a hűvös szombat estén.

A Janklovics Péter és Csőre Gábor páros által előadott Ki a fasza gyereknél jobb kezdést el se tudtunk volna képzelni. A pár perces szavalás alatt, ahova még a közönség is be lett hívva egy kis játékra konkrétan végig visítottuk az egészet, mint kezdő prostituált azon a bizonyos szeméttelepen. Tudod, kétezerért cigi, ötért akár komplett család….

Majd megjelentek főhőseink, az idén a huszadik születésnapját ünneplő Ganxsta Zolee és a Kartel!

A Gringó, aki öl!

Szólt immár a zenekar tolmácsolásában, majd folytatódott régi kedvenceimmel a koncert, úgy, mint: Egyenesen a gettóból, Született gyilkos/Figyeld magad. Valahogy az old-school nóták, még így 2015-ben is akkorát szólnak, mint a focimeccsen eldobott hanggránát. Az elején máris becsatlakozott a Punnany Massif, hiszen nekik rohanniuk kellett (gondolom saját koncert) . Az így előadott Való Világ, egy teljesen más értelmezést nyert dal lett. Ami mondjuk jogos, hiszen mégis csak két külön stílussal és világnézettel rendelkező zenekarról beszélünk. A sorrend most sem lesz teljesen pontos, de nem is ez a lényeg. Szekeres Andris valószínűleg a Trackben éjszakázott, hiszen nekik előtte való nap volt egy jubileumuk a Junkies zenekarral. Természetesen, ha már ott ragadt, akkor fel is jött a színpadra, hogy előadja a Telepi gyerekeket, amit annyira áthangszerelt a Junkies, hogy ha nem ismerném, simán azt mondanám, hogy saját dal. Az egyik legjobb átdolgozás az egész lemezen! Élőben is tarolt, tetszett, na.

„Baszd szájba, geci”

Mitiszó (amiben volt egy vendégzenész is, egy hölgy személyében. Egyem meg, hogy fújta!), Vato Loco, Keleti Oldal, Nyugati oldal, Heroin, hogy csak pár dalt említsek meg, amiben nem volt vendég, vagy nem lett feldolgozva a tribute lemezre (kivéve a Heroin…). A Brains és az AKP egy-egy tagja sem hiányozhatott a Rossz vérrel, ami most valamiért el lett baszva egy kicsit, de így is nagyot szólt. Bár ennél a dalnál, szerény véleményem szerint az eredeti sokkal jobb. Természetesen az az ember sem hiányozhatott, aki a kezdetektől a Kartel mellett van. Pierott és a Nincs erő is terítékre került. Az Uzipovot valahogy nem nagyon tudom elhelyezni sehol, de ezen az estén eléggé földbe döngölték a közönség arcát, hiszen annyira parasztul (jó értelemben ) nyomták a Sötét oldalt, hogy öröm volt mozgatni egy kicsit a nyakam.

karteltrack.jpg

Az egész koncerten volt két olyan dal, amit egy ideig nem nagyon fogunk elfelejteni. Az egyik amikor Janklovics Péter ismét színpadra állt, és a hangszerelés alatt egy rövid kis stand-upot nyomott, majd belecsaptak a Beastie Boys Fight for your right klasszikusába! Iszonyat energiabomba volt. A másik, amin meg is lepődtem magamon, hogy tetszik, az az Alma Együttes előadása volt. Besírsz, ha valahol megtalálod a neten az élő verziót. Le a kalappal előttük!

A Drum and Dj által elnyomott Ez itt nem az klasszikus élőben százszor jobb, mint a Youtube-ra feltolt verzió. Ha elérkezik a Boom a fejbe című dal, akkor a tapasztalt koncertlátogató tudja, hogy ez bizony az utolsó dal a koncerten. Igen, a hagyományos Kartelen. De itt nem maradhatott ki a Soerii és Poolek rém rossz Isten, Család, sör átirata. Itt már mindenki a színpadon, mindenki bulizik. Középen természetesen Ganxsta Zolee és Big Daddy Laca. A 20 év gengszterrap két öreg fenegyereke. Tisztelet nekik és még legalább 20 évet kívánok a Kartelnek! Egy élmény volt ez a koncert!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr887765060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum