Harmadik albumát jelenteti meg a számomra eddig ismeretlen dunaújvárosi The Morning Star. Azt kell, hogy mondjam, kellemes meglepetés lett ez az 50 percnél hosszabb lemez. Hogy miért?
A srácok a lemezhez csatolt levelük szerint 2006-ban alakultak és mivel a hatásaik között nem egy általam preferált zenekar van, reméltem, hogy ez a keverék egy érdekes hallgatnivalóval nyűgöz le. Nem tévedtem nagyot, hiszen az ötös nagyon profin tolja a progos death-thrash zenét. Nem szégyellik a hatásaikat (Iron Maiden, Metallica, Machine Head, Sepultura, Entombed, Meshuggah, Death, Dream Theater, Periphery) belevinni a zenéjükbe, mégsem merül fel a nyúlás gyanúja sem, egyedi karaktere van a szerzeményeknek.
Nem merülnek be abba a szokásos hibába, mint a keményebb zenekarok nagy része, hogy csakis a cséplés-darálás megy. Sok helyen törik meg a zenét könnyedebb, szellősebb részek, esetleg fogósabb elemek és ez sokat segít a befogadhatóságon. Érezni, hogy együtt rakják össze a dalokat, hogy sokat molyolnak velük, mire eljutnak a stúdiózásig. Mindegyik dalnak van eleje-közepe-vége, az instrumentális átvezetők pedig jókor, jó helyen vannak elhelyezve a lemez egészét tekintve. Ez pedig messze nem az alsóligás felfogásra vall!
A közjátékokat is számolva egy 10 dalos kiadvánnyal van dolgunk, melyhez még két bónusz dal is hozzá lett csapva. Az egyik Ákos Majom a ketrecben-jének egyedi, de annál érdekesebb átértelmezése, a másik pedig a Human Skin magyar nyelvű verziója, a Nárciszkép. Utóbbi nem csak egy egyszerű fordítás, a srácok itt sem a könnyebb utat választották, teljesen új szöveget kapott a kishazánk nyelvezetére alakított változat.
Na, de nézzük, hogy mivel is van konkrétan dolgunk. Ahogy a dalcímekből kiderül, elég sokminden foglalkoztatja őket, kezdve a történelemtől, a mindennapi eseményekig, érzelmekkel, evilági, túlvilági és fikcionális dolgokkal. Innen már sejthető, hogy nem lesz egyszerű a zene sem. Az On Wonder Deer Path egy progos Slipknot/Sepu benyomását érezteti, ömlik a zenei düh a dalból. A Navel Of The World viszi az elődje vonalát, viszont itt kapunk egy szólót is, amit én őszintén szólva kicsit hiányoltam a nyitásból. Na, sebaj, ettől még nem omlik össze a világ, ugye. Az Immigrant Days sem épp a könnyedségéről lesz híres, a komplex szerkezet itt már nagyobb súlyt kap: van itt dallamos dalolászás, engem a The Ocean-ra emlékeztető leállás, magasan az első csúcspont ez a dal.
Az Ezekiel 36:36 könnyed kezdése megtévesztő lehet, hiszen itt is megkapjuk a „szokásos” súlyt, amit a Swallow the Mars átvezetője követ. A Leper Island-nél folytatják a srácok a döngölést, hangulatos, mégis disszonáns díszítésekkel. A záró rádióbevágás megint nagyon hatásos. A Misanthrope Road megint könnyedebben kezd, persze itt is inkább a súly viszi a pálmát. A középrész megint el lett találva. Ahogy a Curse of Ham című törzsi ritmusokra és kántálásra épülő átvezető is. Aztán következik a tempósabb Human Skin a fel-felvisító gitárjaival, ami megadja a dal karakterét. Ez a lemez másik csúcspontja, én talán kicsit előrébb raktam volna a sorban. A lemezt hivatalosan záró Paenitentia alatt jönnek ki legjobban a matekos hatások, szinte már Gojirásnak mondanám a nyakatekert alapritmust, amihez extraként még kapunk egy magyar spokenword részt. Aztán még jön a két bónuszdal, hogy a már szétrombolt nyakizmaink megkapják a kegyelemdöfést. Az Ákos átdolgozás, ahogy már említettem, igen jól sikerült, talán az albumra is vihettek volna egy-két ilyen zúzósan dallamos részt, de így sincs ok a fanyalgásra.
Summa summarum, ez nekem egyértelműen a magyar underground idei eddigi egyik legnagyobb meglepetése. Jól megszerkesztett dalok, jól elkapott pillanatok, nyaktörő zúzdák mennek itt megtörve a kellemesebb leállásokkal. Remélem, sikerül a nagyobb közönséget is megtalálni ezzel a zenével, mert iszonyat potenciál van benne. Így tovább!
A zenekar eddigi lemezei ingyenesen meghallgathatók/letölthetők a zenekar Soundcloud és Bandcamp oldaláról!
