A Pankrátor című filmben Randy "Ram" Robinson, azaz Mickey Rourke barátunk szájából elhangzik egy mondat, miszerint a Nirvana szétkúrta az igazi rock and roll kultúrát. Amivel nyilván sokan tudnának vitatkozni, de az simán elképzelhető, hogy ha a grunge hullám nem áraszt el minden partot a kilencvenes évek elején, akkor akár a Monster Magnet lehetett volna a következő Guns 'n' Roses magasságaiban. Minden megvolt ahhoz, hogy ez így lehessen. Poros csizmák. Áporodott aceton szag. Space vastagon. Füst. Melírozott hajú, középiskolai szépségkirálynő választásokról kikopott gepárdok. Meg három hibátlan első lemez, ami kellőképpen volt hipnotikus, de ugyanakkor annyira lendületes is, hogy a motoros sztriptíz bárokon túl a stadionokban is tudjon akkorát szólni, mint kőbányában a reggeli rutin dinamit. De ezután azért még történt pár dolog mostanáig.

Mégpedig három évenként érkezett egy újabb lemez. Avagy követte az alapműveket hat tróger tisztességgel, de tisztességgel megírt album melyek közül a két éve megjelent, Last Patrol volt az utolsó. Ezeket persze lehetett azzal kóstolgatni, hogy önismétlők és a többi, de mindegyikben volt annyi erő, hogy tovább vigye a bandát és ne legyenek egy Twisted Sister, akik korai sikereiket turnéztatják körbe-körbe egyre kevesebb hajjal, és egyre növekvő béléssel. Most azonban egy új lemezzel jelentkeztek, aminél viszont első blikkre tényleg simán el lehet sütni a jól bevált közhelyet, hogy"ez bizony már megint ugyanaz a nóta". Ugyanis amit most a Cobras and Fire korongján hallunk, az többnyire nem más, mint az öt éve megjelent Mastermind lemez egyes számainak újrajátszott verziója. Lehet, hogy fogynak az ötletek. Lehet, hogy maradt az urakban némi hiányérzet azután a lemez után, amiért újra el kellett vele játszani, de az egészen biztos, hogy amit hallunk az többet ad enni a hallójáratoknak, mint amit John Cage híres 4'33 című száma, és ha az belefért a repertoárba, akkor ezért se legyünk megsértődve szerintem.

Minden szkepszisek ellenére pedig ki lehet jelenteni, hogy azért vannak pillanatok a lemezen, amit azok akiket mindig is közel húzott magához ez a mágnes, értékelni fognak, még ha nem is hat úgy az újdonság erejével, mint mikor először bámulsz éjszaka a csajoddal a láva lápába, egy bitang kövér cigi és az első komoly birkózás után. Meg maradnak kérdések is persze, hogy ez vagy az az téma azért tűnhetett-e újításnak mikor le lett porolva, mert az arcok elfelejtették már, hogy mi volt öt éve? Pedig Dave Wyndorf is már lassan tíz esztendeje tiszta, ha minden igaz. Mindenesetre kilenc szerzemény az, amit kicsit más stílusban, más hosszúságban, sorrendben és akár más címmel is, de feldobáltak erre a cuccra. Illetve ehhez jön még egy kilenc perces űrutazás a végén, ami ily módon felfogható valami plusznak. A számok terjengősebbek, hosszabbak, de nem mindenhol az elszállós részek miatt. És habár csak nüansznyi különbségekre lehet hivatkozni a legtöbb helyen, de a Mastermind címadó dalának ami, most Mastermind bűvös '69 lett biztos nem ártott a végén a hosszabb szóló. A legjobban azonban a Gods and Punks új változata sikerült, ahol a gitárok halványan alattomosabbak lettek, és így úgy éreztem többet kapunk az előtérbe került zseniális hard rock hangból. Míg a Titan Who Cryed Like a Baby nem csak a címéből vesztett sokat, de az éneket is hanyagolja, így igazi monumentális repülés lett belőle. Máskor viszont hiába kerestem különbséget, a Watch Me Fade, vagy a Ball of Destruction sokat nem változtak az elmúlt fél évtized alatt a szerzők fejében.

Azonban amikor el tudtam vonatkoztatni attól, hogy ez egy újrahasznosított termék, ami valószínűleg azért készült, hogy a rajongók polcon lévő gyűjteményének színskáláját gazdagítsa, és ugyanakkor a random lejátszással se kellejen bajlódni, hogy kicsit megbabráljuk vele az ezerszer ugyanabban a sorrendben lejátszott számrendet, akkor tudtam baromira élvezni ezt az anyagot. Hiszen a Mastermind is egy baromi erős lemez volt. Ezért is furcsa, miért érezték úgy a tagok, hogy ilyen hamar újra hozzá kelljen nyúlni. De ha a setlistbe csak ennyit pakolnának bele és semmi többet is simán megnézném őket élőben ezzel a megszólalással. Viszont még egyszer meg nem venném, mert nem csak őket, de magamat is szemtelennek érezném, ha csak néhány dekával szegényítettem is a föld nyersanyag tartalékait emiatt. (3.5/5)