A csodával határos, hogy a Mutoid Man nemcsak átmerészkedett az Öreg Kontinensre, de egészen Bécsig képesek voltak elhozni a turnét a magam, és tucatnyi honfitársam nagy-nagy örömére! Mondjuk, ha már idáig eljöttek...de ne legyek telhetetlen. A zenekar gerince nyugodtan szerepelhetne egy Man In Black filmben, hiszen Brodsky a Cave In berkein belül bizonyította, hogy mestere a szakmájának, és Ben Koller is letette már a névjegyét, akár a Converge-ben, akár az All Pigs Must Die-ban, így együtt pedig valami elképesztően izgalmas elegyet alkotnak.Az UFO jelző szerintem mindkét úriembernek kijár, míg Nick Cageao basszert ezidáig nem volt szerencsém ismerni, de így utólag elmondhatom, nem húzódik be ismert társai árnyékába, szerves része az eredetileg kétszemélyes bandának.
A nagylemezt is nyitó Bridgeburnerrel indult a műsor, amit a kis Arena 3-as szobájában tartottak, ami egy pici, 60-80 fős terem. Kellően megtelt, de nem zavaróan. Ebből is látszik, hogy függetlenül anyazenekaraiktól, időre van szükségük míg a Mutoid Man-nel eljutnak közel azonos szintre, ha ez céljuk egyáltalán, mert nekem nagyon úgy tűnt, kifejezetten élvezik ezt a szűkebb közeget. Én viszont hálát adtam az égieknek, hogy ezeket az arcokat ilyen közelről volt szerencsém látni. A Reptilian Soul/Sweet Ivy végére már fokozhatatlan volt az őrület, ha lemezen ütnek ezek a dalok, azok itt most még nagyobb elánnal törtek ránk.
Nick és Steve minden szabad másodpercben mutogatták a fuck-ot egymásnak, felszabadultan, felhőtlen jókedvben voltak mindhárman, és én is széles mosollyal álltam végig a műsort. 1000 Mile Stare, Sacriledge, Friday the 13/8, csak hogy a Helium Head-ről is jusson valami, mellé sok mókázás, és piszok jó hangzás. Hamar lement a műsoridő, ráadás nélkül szaladtak le a színpadról, hogy kifújják magukat, ami nem is csoda, mert egy óra ide vagy oda, ezalatt teljes fordulatszámon hozták ki magukból a maximumot. Ben Koller egy állat, amióta csak ismerem, odavagyok a munkásságáért! Nem egyedülálló amit csinál, de roppant stílusosan teszi, és a stílus felismerhetővé teszi, ez pedig egy dobos esetében igen komoly fegyvertény. Brodskyt láttam már a Cave In-nel, de igen régen, és ott mintha nem lett volna ilyen szórakozott dilinyós. Mindhármukról elmondható, hogy a szemükben látszik az őrület. Nem százas egyikük sem, persze melyikünk az, nem igaz? Átjött, hogy ez egy piszok erős banda, és bízom benne, hogy nem szorul nagyon háttérbe, miután visszatérnek anyazenekaraikba. A Dead Dream alatt olyan szinten őrült meg körülöttem mindenki, hogy az valami csoda, viszont a Don't Let Me Be Misunderstood ( Animals feldolgozás ) helyett inkább a Bleedert hallgattam volna meg, de ez legyen az én bajom.
Könnyen lehet, hogy a látottak után odaadom nekik év végén az év lemeze/év koncertje fődíjat, de a top 3 így is fix. Nick a koncert után azt mondta, hogy látva a sok magyart, jövőre tuti már hozzánk is eljönnek, de megnyugtattam, hogy ha ez mégsem történne meg, mi akkor is újra jövünk. Megköszönte, és jó utat kívántunk egymásnak. Hazafelé pedig az underground mindenhatóságának témája lett kitárgyalva. Mihez is kezdenénk nélküle?
Hálás köszönet az ARENA-nak a lehetőségért. A fotók nem a helyszínen készültek és a zenekar facebook oldaláról valók.
