Még január elején az egyik ismerősöm azt mondta, hogy fogalma sincs mi a Parkway Drive titka, de állandóan teltházas koncertet nyomnak Magyarországon, és ez mostani is az lesz. És lám, igaza lett. Hetekkel a koncert előtt kikerült a Sold Out felirat az újabb Parkway Drive koncertre.
Nyilván itt nem csak a Parkway Drive neve volt a húzóerő (na jó, de ), mert az előzenekarok sem éppen kezdőbandák. Hiszen mind a kettőnek szépszámú rajongóbázisa van itthon, még ha van is átfedés a rajongóbázis között. Nem is kicsi. Az új énekessel színpadra álló Thy Art Is Murder olyan gyorsan ment el mellettem, mint a reggeli busz, amivel munkába kellene, hogy induljak. A pont félórányi koncertidő olyan volt, mintha egy dalt játszottak volna, jól megnyújtva.
Ezzel szemben az Architects már sokkal jobban tetszett. A legutóbbi Lost forever/Lost together albumon található Gravedigger/ Broken Cross párossal kezdtek. A szokásos hangzásprobléma itt már kezdett elhalványulni (természetesen tisztábban és jobban szólt, mint a felvezető TAIM), de ez sajnos mondhatni megszokott probléma. Míg azon gondolkodtam, hogy a Parkway Drive az hangerőben (is) tuti robbanás lesz, addig folytatódott az angol metalcore banda produkciója, így már a Colony Collapse dallamaira lettem figyelmes (jó hosszú elmélkedés zajlott, na! :D ). Egy dalba az erkélyről néztem bele, ahol nagyon király volt látni a hatalmas tömeget és azt a spontán circle pit-et, ami az első sorokban kialakult. Valamiért hamar vége lett az Architects-nek, még eltudtam volna viselni őket egy pár dal erejéig. Nem leszek rajongó, de erre az estére megvettek. Hittem legalábbis, míg el nem kezdődött a főzenekar koncertje.
A közönség folyamatos „Parkway Drive! Parkway Drive!” skandálása, már adott egyfajta pluszérzést, de aztán amikor berobbantak a főhőseink a Destroyer című dallal (találóbb kezdés nem is lehetne) és konfetti esővel, full libabőr lett az ember fia. Már majdnem hogy CD minőségben szólt (vagy csak az én fülem van hozzászokva a zajhoz és minden más tiszta) a koncert. Szeretem az ilyet. Ilyenkor elégedetten bólogatok - pedig nem szoktam - az olyan dalokra, mint a Carrion, Deliver Me és a többi. Csupa „deathcore” sláger.
Itt is belenéztem a koncertbe a magasból, szintén jött a circle pit, de még egy wall of death is kialakult. A spontán dolgok a legkirályabbak! Természetesen a legnagyobb Parkway Drive sláger, a Wild Eyes sem maradhatott ki. Akkora hangerővel énekelt a közönség, hogy beszarás volt!! Valamiért most kimaradt ennél a dalnál a dobálózás, tavaly ugyanis „korsó eső” volt a Barba Negra-ban, de most nem. Legalábbis nem itt, hanem már a koncert elején előtte a sok kis pöcs. Szerencsére. A zenekaron is látszott, hogy élvezik, amit csinálnak, és amit kapnak a közönségtől, öröm az ilyen zenészeket nézni. A Home is for the heartless pedig csak hab volt a tortán. Kérem szépen, 10/10-es koncert volt. Köszönöm.
FOTÓK: RÉTI ZSOLT. TOVÁBBI KÉPEK ITT.
