"Gyere, nézd már meg, hogy hörög ez forró nacis csaj" - hangzik melóhelyen a kiáltás, s kezdetét veszi egy heves vita, hogy csak azért nézzük a videót, mert a csaj jól néz ki, vagy esetleg tényleg van a vizuális tartalmon kívül más is a Jinjer zenekarban. Miközben folyik a szájkarate, hirtelen felugrik egy esemény: Jinjer koncert, Budapesten. Tudjátok mit? Adjunk az egésznek egy esélyt. Így alakult, hogy május huszadikán a Dürerben töltöttem az estémet.
Az ukránok előtt két hazai zenekar mutathatta meg, hogy mit is tud a világot jelentő deszkákon. Az estét kis nézőszám előtt a The Tumor Called Marla nyitotta. A Facebook szerint, Electronic Hardcore Pop-ot játszanak a srácok és a hölgy. Egy szóval tudom jelenlétüket leírni. Indokolatlan. A hangosítással is komoly gondok voltak már az elejétől fogva. Azonban a legelső szám után kénytelen voltam elhagyni a termet, miután az énekes a következő megnyilvánulással próbálta közelebb csalni a rajongókat " Gyertek közelebb, nem vagyunk melegek" Az amúgy is közömbös dal után, egy ilyen kijelentés, talán még húsz évvel ezelőtt menő lett volna (NEM) de napjainkban abszolút kritikán aluli. PONT.
A Sunset már többször bizonyította, hogy a kicsit csajozósabb metalcore-ban abszolút a hazai színtér éllovasai. A műsoruk alatt a Room 041-ben el is kezdett fogyni az egy főre jutó négyzetméter. Náluk már a hangosítással sem voltak különösebb problémák. A frontember személye számomra még mindig egy kicsit fura, de a hangja, ordításai feledtetik a problémámat.
Rövid átszerelés és a színpadot uralma alá vette az ukrán főattrakció a Jinjer. Az első benyomásom az volt, hogy hirtelen minden homályos lett és forog a világ. Pedig csak meglöktek a hátam mögül és ahogy hátrafordultam reflexből olyan sallert kaptam, hogy azt sem tudtam hirtelen, hogy hol vagyok. Értem én, hogy pogo, elfogadom én, hogy mosh, de az értelmetlen parasztlengőknek, mi a franc értelme van? Persze, ilyenkor jön, hogy a parasztja álljon arrébb, ha nem tetszik neki. Arrébb is álltam, mert nem akartam, hogy ott maradjak. A szomszéd négyesről az mondható el, hogy vérprofik annak ellenére, hogy mennyire egy friss zenekar. Tatiana a maga visszafogott stílusával egy igazán jó frontember. Eszméletlen mókás amikor ukrán akcentussal kezdi el felkonferálni a számokat, aztán meg meglepő módon egy az egyben stúdióminőségben leordítja ez a kishölgy a fejedet. Apropó, ha stúdió. A zenekarnak nemsokára, egészen pontosan júliusban jelenik meg az új stúdió albuma, amiről mi is kaptunk egy kicsit. Ha ez a vonal megy végig az egész albumon, mint az adott új dalban, akkor a hörgő rajongókból kevesebb lesz, ellenben még több emberhez elfog jutni ez a fajta metalcore.
A csajnak eszméletlen szép, és jó tiszta hangja van, vétek lenne csak az ordibálásra összpontosítani. Roman Ibramkhalilov pedig két headbeng között olyan gitár témákat tol a képedbe, hogy azt sem értem, hirtelen mit penget. Nem, hogy még közben ugráljak vagy akármi. Egyszerűen full profin ismeri a dalokat. Jó, oké a saját dalai, de akkor sem egyszerű ennyire pontosan, precízen eltolni az ilyesfajta technikás zenét élőben. Eugene Kostyuk a basszeros a show felelős Tatiana mellett, ő az, aki folyamatosan pacsizik az emberekkel és biztatja őket. Na, nem, mintha a magyar közönséget biztatni kellett volna. A zenekar egyetlen egy kicsit eltérő/kirívó tagja a dobos Dmitriy volt. Teljesen pontosan, atomóra szerint üti a témáit, de az látszik rajta, hogy mérhetetlenül unja. Úgy tolja, mintha mosogatni kéne, vagy teregetni. Tudod, amikor oké.... megcsinálom, de nagyon nem fűlik hozzá a fogad.
A zenekar úgy harangozta be az estét, hogy igazi fogtörő buli lesz. Ahogy elnéztem a moshpit-et páran tuti tényleg fogak nélkül mentek haza az este folyamán. Ha lesz még koncert ott leszek-e? SOHA, NEM, NEM és NEM! Kövezzen meg valaki, ha még egyszer metalcore bulira akarok menni. Jó volt, de egyszer volt Budán kutyavásár, ahogy a mondás is tartja. Maradok a stoner-doom dolgoknál. Béke, Szeretet, Metal
