Az elég erős nyitónap után a másodikon kezdésnek az Aborted is jól odapörkölt, az H2O-tól pedig egy korrekt, kellemes HC/punkot kaptunk, de a műfaj azon nagyjai (Ignite, Sick Of It All), akik gyakran hivatkoznak rájuk és viselik a pólóikat, már rég túlnőttek rajtuk sajnos.
Ihsahn fellépését megelőzően Elég komoly kavarodás volt a reptéren, csoda hogy megcsinálta a bulit..., de megcsinálta. Nem vágta el az artisztikus black metal gyökereit, de inkább a hagyományos rock felől közelítve produkált különlegeset. Figyelemreméltó énekteljesítmény volt az övé, az utolsó dalban a Leprous énekese, Einar is vendégszerepelt.
Az Immolation családi okokból Bill nélkül, egy gitárral lépett fel sajnos, de még így is súlyosabban és szebben szóltak, mint Bécsben a Marduk előtt. A januárban esedékes új lemezről is toltak egy dalt. A ma is kivételesen hosszú rőzsét lobogtató Ross és a karakteresen játszó Robert nagyot küzdött a frontvonalban. Elkötelezettségből és hangszeres játékból színjelest kaptak. A Dawn Of Possession című lemezük idén 25 éves, több dalt is nyomtak róla. A Father You're Not A Fathert meg a fesztivál szervezőinek ajánlotta Ross.
A Tesseractnak is kijutott a jóból, hiszen a basszer Afrikában (!) ragadt... Digitális cuccon, felsőfokú hangszeres tudással nyomták. Nagyszerű volt.
A Mastodon előző este szerintem kihagyta a ziccert, a legelőremutatóbb metal bandák élmezőnyébe kapaszkodó Gojira viszont nem rontott. Joe Duplantier a tiszta dallamokkal is megbirkózik, és a durva él sem veszett ki a bandából. Nagyon szépen szóltak. Egy háttérvászon, azon kívül semmi külsőség, semmi póz meg ilyenek. Csak a zene, a zenélés. Ha minden passzol, akkor a Magma album, konkrétan pl. a Stranded nóta még szélesebb tömegeket vonz majd Gojirára.
Gary Holt nélkül, de Zetro Souzaval az Exodus rendkívül magabiztosan, a legjobb formáját mutatva feledtetett egy csomó koncertet. Holt helyett Kragen Lum játszott és tökéletesen pótolta Holtot. Zetro hangja nem kopott meg bár a koncert végére elfáradt egy kicsit , de ez annak köszönhető, hogy a maximumot facsarta ki magából. Akárcsak a többiek: Tom Hunting kirobbanó formában dobolt, de Gibsonroles Altusról is csak a legjobbakat tudom mondani. A setlist a Souzaval készült lemezekről válogatott, a csúcspont pedig egyértelműen Toxic Waltz volt örült circle pittel. Az Exodus ereje teljében van.
Az Exodus után a Ministry nem volt könnyű helyzetben, de Al Jourgensen 19-re lapott és bejótt neki, Gyakorlatilág 10 Ministry dalt zúztak le szünet nélkül 3 gitárral. Hangzuhatag, a Thieves után csak a kifacsart közönség maradt.
A dupla nagyszínpad headlinereként a Parkway Drive rendesen megmozgatta a tömeget. Winston Call pedig egy nyelvet beszél a mai fiatal korosztállyal. Vérbeli profi frontember, és jó fej arc. Az újabb számaik egyre direktebbek, és egyre fontosabb szerepet kapnak ezekben a gitárdallamok, harmóniák. Ha Winston is énekelne, nem is tudom milyen magasságokba emelhetné tovább a bandát. A közönség már most is nyomja a szövegeket vele. Plusz circle pit, közönségszörf, ugrálás egészen a keverőig..., zseniális volt.
FOTÓK: ireport.cz, További képek ITT.
