Bár a Sodom alapvetően mindig megbízható és én is nagy rajongója vagyok a Persecution Mania, Agent Orange és Better Off Dead lemezeknek amelyek az aranykort fémjelezték, de ami ezek után következett a közepes szintet sem érik el és a Sodom iránti lelkesedésem is alábbhagyott. A gyengébb időszak után szerencsére a zenekar magára talált és az elmúlt évtizedben magas színvonalat hoztak és olyan lemezekkel kárpótoltak ami ismét rájuk irányította a figyelmemet, és ez a jó széria folytatódik most is: a Decision Day egy jó thrash metal album lett!
Több mint három évtized után a német trió nem mutatja semmi jelét megállásnak, persze nagy meglepetésekre senki ne számítson. A tizenötödik sorlemez ízig-vérig Sodom, őserejű germán thrash, minden hozzávalóval, ami szükséges annak érdekében, hogy a legjobb minőségű albumot kapják a rajongók, agresszív, nyers de modern számokkal, Tom Angelripper védjegyszerű énekével, szilárd riffekkel, de ezúttal helyenként kifejezetten fogósan és dallamosan. A zenében gyakran a Persecution Mania-éra stílusa köszön vissza, Tom éneke pedig a korai 80-as éveket idézi meg, de természetesen zeneileg sokoldalúbb a lemez.
Az albumnyitó In Retribution lényegében egy szabványos up-tempo thrash, nem hagy semmi kívánnivalót: egy rövid intro, majd Bernemann egy villámgyors riffel egyből megidézi a Sodom fénykorát. Ez a leghosszabb dal a lemezen, több mint hat perc, ami szokatlan a zenekartól. A Rolling Thunder eltérő gitárhangzását hoz mégis az emlékezetes refrén a szám igazi fénypontja, bár van néhány dallamosabb pillanat, mégis a brutális riffelés dominál. A címadó Decision Day egy kompromisszummentes igazi ösztönös "headbanger" thrash erős Slayer befolyással, gyilkos közepes tempójú, de hatalmas riffekkel, ugyanakkor dallamosabb érzetű a kórus miatt, de a középső szakasz és gitárszóló is gyilkos! A Caligula alaphangját azonnal megadja basszusgitár intro, a szélsebes Who is God? pedig egyszerűen brutális! A Sodom teljes a sebességig nyomja a gázpedált, gyors és dühös egészen a végéig. Az egyik legkülönlegesebb dal az albumon, a basszus intro egyszerre nehéz és fülbemászó mielőtt a lomha gőzkalapácsként folytatódik a Strange Lost World amelyben a basszusgitár, szinte grindcore hangvételű. A dal a lassabb ütemben, húzza a hallgatót, Tom erre építi a feszültséget. Az érdekes című Vaginal Born Evil szépen felgyorsítja a dolgokat újra, a Sacred Warpath dallamos, mégis úgy hangzik, mint a legtöbb régebbi Sodom, vagyis nem feledkeznek meg a tipikus védjegyekről és ez így is marad az album végéig.
Néhány nagyon kis panaszom van a lemezzel kapcsolatban. Bár a dalok minősége, a hangzás is mind-mind kiváló, az album végig feszes, de a dalokban nem igazán változatosak, a másik az, hogy szembeszökő, hogy nincs igazán meghatározó a számok között, így karakter nélkülinek hat a lemez, az anyagnak számomra nem ugyanaz a varázsa, mint a klasszikusoknak. A túlzott black metalos ének pedig talán csak engem zavar a kelleténél jobban.
Ugyanakkor külön dicséretet érdemel Markus "Makka" Freiwald dobos, aki az abszolút erő a zene mögött, de határozottan teszi a dolgát a riffmester Bernemann is. Megérte a várakozás, véleményem szerint a Decision Day egy újabb fontos mérföldkő a Sodom hosszú karrierjében. Nincs nyoma fáradtságnak, a trió játéka dinamikus és agresszív, okos, átgondolt a dallamokat erővel vegyítő thrash metal.
A Decision Day hozza a szokásos kombinációt, a teljes gőzzel brutális számokat mint a Belligerence, In Retribution, és a Caligula, mellettük néhány közepes tempójú darálással, mint a Strange Lost World és a Rolling Thunder, vagyis a Sodom nem próbálja meg feltalálni a kereket, de annak ellenére, hogy követik a bevált formulákat jól válogatták össze valamennyi hozzávalót, pont annyi a dallam, amennyire szükség van és a nosztalgiafaktor sem nagyobb a kelleténél, az album elég friss és modern, bőven van eredetiség és kreativitás a lemezben.
4/5
