Pro-Pain - Contents Under Pressure

A faék-egyszerűséggel, de ütősen – lásd még az ökölbe szorított kézfejet a borítón!.. – és ötletesen megfogalmazott, metalos hangzású hardcore mestere, Gary Meskil énekes-bőgős a harmadik Pro-Pain albumon úgy kanyarodott vissza a négy évvel azelőtti debüt (Foul Taste Of Freedom) nyerseségéhez, hogy ugyanakkor előrelépett. A magas színvonalra további garanciát jelentett Tom Klimchuck személye, akinek az egészségi állapota ismét lehetővé tette az aktív zenekari tagságot, és a gitáros egészen 2011-ig ki is tartott Meskil mellett. A főnök körüli állandó „népvándorlás” közepette összességében is a Pro-Pain történetének egyik legerősebb felállása állt össze erre a lemezre, illetve az azt követő pár évre. Gary voltaképp az M.O.D.-vel fuzionált, hiszen Rob Moschetti gitáros és a felvételek után az alapító tagnak számító Dan Richardsont (ő a Life Of Agonyhoz csatlakozott) váltó Dave Chavarri dobos egyaránt Billy Milano zenésztársa volt azelőtt, ahogy maga Tom is egyébként.

Iced Earth - The Dark Saga

A tradicionális heavy metal igenis élt húsz évvel ezelőtt! Még az Egyesült Államokban is, bármennyire próbálták mindenhonnan kisöpörni. A mániákus Jon Schaffer gitáros akkor már több mint tíz éve küzdött, de jó időbe telt, mire Matt Barlow személyében rátalált a megfelelő énekesre. Kettőjük közös munkája erre a lemezre érett be: a Spawn (Az Ivedék) képregény-figurához kapcsolódó témájú koncept album a korábbi thrashes elemek visszaszorulásával és a power metal hatások felerősödésével – ideértve Matt mesterien megformált, hol himnikus, hol pedig melankolikus dallamait is – sokakat avatott Iced Earth rajongóvá világszerte.

Def Leppard - Slang

Az 1990-es évek közepe és második fele az azt megelőző, „haj-metal”-és MTV-éraként egyaránt előszeretettel emlegetett korszak számos sikerbandája számára hosszabb-rövidebb ideig tartó, jobb-rosszabb eredményeket hozó – és legtöbbször tömeges rajongói fanyalgást, na meg siralmas lemezeladásokat kiváltó – kísérletezéssel telt. A süket leopárdok is jó messzire elrugaszkodtak a Slanggel a tőlük megszokott, polírozottan és effekt-gazdagon megszólaló, pozitív kisugárzású heavy rocktól: a hangzás nyersebb, a szövegvilág pedig az egyes tagok magánéleti válsága nyomán sötétebb lett. Ezzel együtt a csapat jellegzetes stílusa felismerhetően átjön, és maga az album is összehasonlíthatatlanul erősebbre sikerült, mint egyes pályatársak fogalmatlan útkeresése. Sőt, ha úgy vesszük, egyáltalán nem teljesített rosszul: jóllehet az USA-ban már nem lett platinalemez, Kanadában simán elérte ezt a szintet, odahaza az Egyesült Királyságban meg négy számot is fellőtt a sikerlistákra. Bármilyen furcsának tűnik, Dél-Amerikába szintén ekkor jutottak el először Joe Elliotték. A négy évvel ezelőtti újrakiadás sem azt sugallta, hogy a zenekar igyekszik megfeledkezni róla…

Nevermore - The Politics Of Ecstasy

„Sanctuary is Nevermore” – ezzel a frappáns mondattal vezette be az utánozhatatlan énekes-szövegíró Warrel Dane a Nevermore koncertjeit a zenekar kezdeti éveiben. A kontinuitás a tagságbeli átfedések miatt eleve adott volt, és akkoriban még játszottak is Sanctuary számokat Warrelék. A zene azonban a második lemezre jóval modernebb és technikásabb irányt vett (előbbi oldala a bandának csak később, a héthúros gitárok használatával és Andy Sneap producerrel teljesedett ki). Sokszor egyenesen komplex thrashbe hajló riffelés, illetve melodikus gitárszólók és egyedien dallamos ének jellemezte a muzsikát, na meg a mélyen elgondolkodtató – a befogadó részéről szintén komoly szellemi ráfordítást igénylő – szövegeket jegyző Warrel elméje is csúcsra járt.

Tool - Aenima

Az Undertow-val nagy sikert arató Toolban Paul D'Amour basszert Justin Chancellor már az új később Aenima címre keresztelt lemez felvételei után érkezett. Az igazi világsikert kétségtelenül ez az albzum hozta meg a TOOL számára.
1998-ban aztán Grammy díjat zsebelhettek be érte.

Type O Negative - October Rust

Ez a gothic/doom metal alapvetés negyedik albuma, melyen John Kelly már dobosként vett részt.
Ezen a lemezen a balladisztikus dalok az előző albumokhoz képest jóval nagyobb arányban képviselik magukat és a My Girlfriend's Girlfriend című dallal megírták a zenekar valaha volt legnagyobb slágerét.

Neurosis - Through Silver In Blood

Ha létezik igazán sorsfordító pillanat egy zenekar életében, az a Neurosisnál egyértelműen a Through SIlver In Blood! Itt vált ketté véglegesen a múlt a jelentől, itt nyert értelmet mindaz a kísérletezés, ami a Souls at Zero-Enemy of the Sun mozgatórugója volt. A "Hivatalos Világvége Főcímdal" itt egy teljes korongon hasít, nincs egy meghitt pillanat. Szorongás, súly, fájdalom, és düh tökéletes elegye. Ha valaha rózsaszín felhőcskéken ugráló pónilovakról álmodoztál, csak hallgasd meg a Locust Start, és egyből lejössz az életről.
Fikció, valóság, létünk alappillérei egy nagy zárójelben téve, végén felkiáltójel, és lehet kezdeni az egészet elölről. A Times of Grace felért erre a szintre, de minden más, akárcsak a létünk, szimpla zárójellé silányul a Through Silver in Blood mellett. Remekmű!

Korn - Life Is Peachy

Az első album mérsékelt sikerei után Jonathan Davisék újra stúdióba vonultak, hogy felvegyék az idén 20 éves klasszikusukat. A lemez maga talán kevesebb egyértelmű slágert tartalmaz, mint az elődje (pláne az utódjai), mégis pont emiatt a Korn jó eséllyel legsúlyosabb lemezéről beszélünk. Olyan örökérvényűeket adott a világnak ez a CD, mint a Twist, az A.D.I.D.A.S., a Good God, vagy a No Place To Hide, de a többiről sem érdemes megfeledkezni. A koncerteken méltatlanul mellőzött klasszikusokról van szó, melyek évekre átformálták a metal arculatát. Ami ez után következett, az már történelem.

Sepultura - Roots

Egyben korszakalkotó és korszakválasztó lemez is a Roots. Ez robbantotta be a világ még általuk meg nem hódított helyein is Cavaleráékat, viszont mint ismeretes, a belső feszültségek a lemez turnéja közben szét is robbantották a csapatot. Max apánk ezután otthagyta a hosszú évek óta gondosan nevelt gyermekét és megalapította a Soulfly-t, mellyel eleinte folytatta útját az eme lemez által kikövezett úton. De ne rohanjunk ennyire előre, a Roots önerőből is egy igazi metal klasszikus, melyről minden dal aranyat ér. És hogy mekkora hatással van azóta is a világra? Elég csak a minden rockdiszkó kötelező kellékére, a kvázi címadó Roots Bloody Rootsra gondolni.

Marilyn Manson - Antichrist Superstar

Marilyn Manson mindig is egy jó showman volt, aki jól meg tudott élni az emberek butaságából, ügyesen tudta provokálni azokat, akik vevők voltak rá. Ezt az Antichrist Superstar lemezzel kiválóan példázza, ekkor léptek át mintegy varázsütésre tényleges világsztár státuszba, melynek hullámain még egy szűk évtizedig még el tudott lovagolni a változó felállású brigád. A provokatív, sokkoló borító, a beltartalom, az ahhoz forgatott klipek mind hozzájárultak, hogy a '90-es évek második felének egyik elsőszámú közellensége legyen Manson és csapata. Mi pedig ezért csakis szeretni tudjuk!